2016. május 23., hétfő

Pannonhalma

A Szent Márton-hegyen levő Pannonhalmi Bencés Főapátság 996-ban épült, és a történelmi épületegyüttes ezeréves évfordulójára került kibocsátásra ez a bélyegblokk. A bélyegen Zsoldos Xavér Ferenc (1743-1819) bencés áldozópap 1767-es metszete látható, ami a barokk apátságot ábrázolja. (Ekkor a torony még nem klasszicista stílusú volt, ami ma is látható.) A főapátsághoz tartozó altemplom román stílusú, a a bazilika gótikus, de számos barokk és klasszicista épületrésze is van. Ez Magyarország egyik leglátogatottabb történelmi emlékhelye, ami jelentősége miatt 1996-ban felkerült az UNESCO Világörökségének listájára. A 19. században épült híres könyvtára, ami 400 ezer kötetével és számos különleges könyvével Európában is kiemelkedő. Géza fejedelem alapította az apátságot, amikor Csehországból hívott be Benedek-rendi szerzeteseket. Első főapátja Asztrik lett, aki kiváló diplomatának is bizonyult. Ebben az időben jött létre az egyházi központ melletti falu is, amit akkor Győrszentmártonnak neveztek. A főapátságban 1802 óta működik középiskola, de 996-tól folyik oktatás az épületegyüttesben, amivel hazánk legrégebbi iskolájának tekinthető. Itt tanult István király fia, Imre herceg is. Az intézmény mindig elitiskolának számított, és egyik érdekessége, hogy egyházzenei oktatás is folyik benne. A Főapátságban egyháztörténeti múzeum, kincstár és képtár is található, de híres a területéhez tartozó apátsági borászat is.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése