2014. október 31., péntek

Űrfantáziák

Jules Verne (1828-1905) francia író, a tudományos-fantasztikus irodalom egyik legnagyobb alakja születésének 150. évfordulójára bocsátotta ki a Magyar Posta ezt a képen látható, Fantasztikum az űrkutatásban című bélyegsorozatot. A bélyegeket Varga Pál tervezte, aki mindegyik képnek egy fantáziacímet is adott. A 40 filléres bélyeg a Hold állomás, amit a Luna űrtelep és a Phobos (a Mars egyik holdja a Phobosz) követ. A két forintos bélyegen a Felderítő az aszteroidán, a három forintoson A Mars vonzásában kép látható. Az alsó sorban levők a Saturnus gyűrű és a Jupiter-3 címet viselik.

2014. október 30., csütörtök

Ruanda rejtett kincsei

Afrika közepén található a Magyarországnál jóval kisebb, de a kontinens legsűrűbben lakott országa, Ruanda. Sajnos elsősorban véráztatta történelméről ismert, mintsem élővilágáról, amely rendkívül sokszínű. 1972-ben bocsátották ki ezt a sort, amelyen Ruanda madárfajai közül tíz látható. Az első a kalitkamadárként is népszerű, sok helyre betelepített Helena-pinty (Estrilda astrild). Őt követi az örves nektármadár (Hedydipna collaris) és a karcsú nektármadár (Cinnyris venustus), amelyek nevükkel ellentétben nem csak nektárt, hanem rovarokat is esznek. A negyedik bélyegre a Preuss-nektármadár (Cinnyris reichenowi) került, a sort pedig a pirosfejű szövőmadár (Quelea erythrops) zárja.
A második sort az Afrika középső részén elterülő hegyvidéki esőkerdőkben élő Batis diops nevű, pergőlénykapó nyitja, amit a vörös amarant (Lagonosticta senegala) nevű, díszpintyféle követ. A harmadik bélyegen a bíbormellű nektármadár (Chalcomitra senegalensis) látható, utána pedig a Lanarius erythrogaster nevű bozótgébics. A legnagyobb értékre az Oriolus auratus nevű, Afrikában élő sárgarigóféle került.

2014. október 29., szerda

Állatkerti évforduló

Több évnyi tervezés után, a budapesti Városligetben, 1866. augusztus 9-én nyílt meg a Fővárosi Állat- és Növénykert (akkoriban Pesti Állatkert), amely napjainkig az egyik legnépszerűbb turistalátványosság Magyarországon, a maga egymillió látogatójával évente. Megnyitásától Xantus János, neves zoológus-utazó volt az intézmény első igazgatója. Ekkor a kert 18 hektáros volt, nagyobb mint jelenleg és 500 állatot mutatott be az intézmény, elsősorban a Kárpát.medencéből. Erzsébet királyné zsiráfot ajándékozott az állatkertnek, de volt itt egy barna medve (Kristóf), aki Deák Ferenc kedvence volt. A budapesti Állatkert egyeduralkodó volt az 1950-es évekig, amikor is vidéki városokban is állatkerteket alapítottak. Ezt a blokkot 2006-ban bocsátotta ki a Magyar Posta.

2014. október 28., kedd

Lengyel veteránok

1928-ben hozták létre Lengyelországban a Panstwowe Zaklady Inzynieryjne (PZInz) nevű hadiipari és gépjármű (katonai és civil) gyárat több üzem (Centralne Warsztaty Samochodowe, Ursus) összevonásával. Ez a bélyegsor a második világháború előtti lengyel gépjárművek előtt tiszteleg. Az első a PZInz 403 Lux-Sport nevű luxusautó, amit elsősorban kormánytagoknak készítettek, hogy ne külföldi autókkal közlekedjenek. Ezt a Zawrat típusú busz követ, amelyet direkt a varsóiaknak terveztek 1936-37 között. 18 busz készült el, majd a háború kitörése megakadályozta további buszok gyártását. A busz a svájci Saurer autógyár licenszével készült; az utolsó 1949-ig működött. A CWS T-1 Torpedo volt az első lengyel szériaautó. A kabriónak készült luxusautó karosszériáját Tadeusz Tanski (innen a T-1 elnevezés) tervezte. A negyedik bélyegen egy Sokól (magyarul sólyom) márkájú motort látható. A Sokól gyár csak motorkerékpárokat gyártott, a lengyel hadseregnek, de civil embereknek is. De nem csak ez volt az egyetlen motorgyár, hiszen a legionowói Podkowa motorgyár is mindkét célra gyártott motorokat. Az utolsó bélyegre pedig az 1893-tól napjainkig különböző formában működő Ursus gyár egyik teherautója került.

2014. október 27., hétfő

Viktoriánus írónők

Híres angol írónőket és egy híres regényük jelenetét mutatja be ez az angol sor, 1980-ból. Ezek a viktoriánus írónők alkotásaikkal nem csak korukat előzték meg, de műveik a mai napig népszerűek, számos más alkotás alapjainak számítanak. A sort Charlotte Brontë (1816-1855) indítja, aki 1847-ben, Currer Bell néven adta ki Jane Eyre című regényét, amely azonnal hatalmas siker lett. A regény a címszereplő életét követi nyomon, aki Thornfield Hall-ban szerelmi viszonyba keveredik annak urával, Mr. Rochesterrel. Őt követi George Eliot, azaz Mary Anne Evans (1819-1880) és A vízimalom című, 1860-as műve, amely egy testvérpár vidéki életét mutatja be. Emily Brontë (1818-1848) egyetlen kiadott regénye az 1847-es Üvöltő szelek, amelynek cselekménye a két főszereplő Heathcliff és Catherine Earnshaw életéről, illetve Heathcliff bosszújáról és annak következményeiről szól. A bélyegsort Elizabeth Gaskell (1810-1865) zárja, akinek 1855-ös, az ipari forradalom következményeiről szóló regénye az Észak és Dél szigorú kritikája az 1800-as évek angol társadalmának.

2014. október 26., vasárnap

Melbourne bajnokai

A XVI. náyri olimpiai játékokat az ausztráliai Melbourne-ben rendezték, ahol a magyar sportolók rendkívül eredményesen teljesítettek: negyedikek lettek az éremtáblázaton kilenc arannyal, tíz ezüsttel és hét bronzzal. A játékokra azonban a szuezi válság és a magyar forradalom is rányomta bélyegét, több ország bojkottálta a versenyeket, illetve több magyar sportoló Ausztráliában maradt disszidensként és nem tért haza Magyarországra a játékok után. 2006-ban mutatták be a Szabadság, szerelem című magyar filmet, amely (többek között) a melbourne-i olimpia hírhedt szovjet-magyar vízilabda meccséről szól.
A Magyar Posta 2006-ban bocsátotta ki ezt a blokkot, amelyen az aranyérmesek láthatók. A bélyegre Papp László (1926-2003) nagyváltósúlyú ökölvívó került, akit Melbourne-ben nyerte meg harmadik aranyérmét. Körülötte pedig Kárpáti Rudolf (1920-1999), aki egyéni kardvívóként és csapatban (Hámori Jenő, Keresztes Attila, Kovács Pál) nyerte meg harmadik és negyedik aranyérmét, Fábián László (1936-) és Urányi János (1924-64), aki kajak-kettesen nyert 10 ezer méteren, Keleti Ágnes (1921-), aki az olimpiai játékok egyik legeredményesebb sportolója volt, három egyéni aranyéremmel (felemás korlát, gerenda, talajtorna) és a kéziszer-csapat (Bodó Andrea, Kertész Alíz, Tass Olga, Köteles Erzsébet, Korondi Margit) tagjaként, illetve a férfi vízilabda-csapat (Bolvári Antal, Boros Jenő, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Mayer Mihály, Zádor Ervin).

2014. október 25., szombat

Bankünnep

II. Sándor cár, 1860-ban rendelte el az orosz jegybank megalapítását, amelynek célja, az Orosz Birodalom pénzügyi helyzetének megerősítése, a kereskedelem élénkítése és a kincstár feltöltése volt. Ettől kezdve, csak ez a pénzintézet bocsáthatott ki rubelt, sőt jogszabályalkotó lehetőséget is kapott, amely státuszok hozzásegítették ahhoz, hogy a Birodalom legnagyobb bankja lehessen. Az Orosz Posta, az alapítás 150. évfordulójára bocsátotta ki ezt a blokkot.
A bank első vezetője Aleksandr von Stieglitz gróf (1814-1884) lett, aki rövid idő alatt hozott létre egy hatékonyan működő intézményt. 1917-ig működött így, de politikai okok miatt nevét kétszer is megváltoztatták, így 1923-tól Gosbank, azaz Állami Bank lett a neve és egészen 1987-ig a Szovjetunió egyedüli bankjaként működött. A Szovjetunió 1991-es megszűnése után Oroszország Központi Bankja néven működik tovább, ugyancsak különleges alkotmányos és jogi hatáskörrel.   
A bal felső bélyegen egy 1860-ban kibocsátott, de 1855-ben tervezett érmét láthatunk, mellette pedig egy egyrubelest, II. Sándor cár oldalportréjával. A bal alsó bélyegre egy 1924-es fél rubeles került, illetve egy 2006-ban kibocsátott, Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló érme. 

2014. október 24., péntek

Nobelesek

Nagyon ötletes ez a Nobel-békedíjasok fél arcát és dombornyomott aláírásukat bemutató norvég blokk, amit a Nobel-díj századik évfordulójára bocsátottak ki. A bélyegen látható Alfred Bernhard Nobel (1833-1896) svéd kémikus és a dinamit feltalálója volt, aki 1895-ös végrendeletében döntött úgy, hogy vagyonának kamataiból pénzjutalommal járó díjat alapít öt kategóriában. A többi díjjal ellentétben, a békedíjat Norvégiában, az oslói Városházán adják át és ezt nem csak személy, de szervezet is megkaphatja. Politikai természete miatt, a díj sokszor képezi viták tárgyát. A blokkon látható személyek: Henri Dunant (1828-1910), a Nemzetközi Vöröskereszt svájci alapítója, aki az első békedíjjal (megosztva) kitüntetett, Fridtjof Nansen (1861-1930), norvég sarkkutató, diplomata, aki 1922-ben, a menekültekért végzett tevékenységéért kapta meg a díjat és Martin Luther King, Jr. (1929-1968), amerikai baptista lelkész és polgári jogi harcos, akit 1964-ben, az emberi jogok képviseletéért tüntettek ki. Őt követi az 1990-ben díjazott Mihail Gorbacsov (1931-) szovjet politikus, a hidegháború végén zajló békefolyamatokban történő, vezető szerepével, mellette, az egy évvel később díjat kapó Ang Szán Szu Csí (1945-), burmai emberi jogi harcos, akit az 1992-ben kitüntetett guatemalai Rigoberta Menchú (1959-), indián származású emberi jogi harcos követ. Végül Nelson Mandela (1918-2013) dél-afrikai politikus került a blokkra, aki 1993-ban, megosztva kapta a díjat, az Apartheid rendszer békés felszámolásáért.

2014. október 23., csütörtök

Emlékezés a forradalomra és a köztársaság kikiáltására


Kettős ünnep a mai, hiszen nem csak az 1956-ös forradalom és szabadságharc kitörésének napjára emlékezünk, de az 1989-ben kikiáltott Magyar Köztársaság napjára is. 1996-ban bocsátotta ki a Magyar Posta a forradalom 40. évfordulójára ezt a blokkot és a hozzá kapcsolódó bélyegsort. A blokkon Jancsi, a 13 éves nemzetőr látható, illetve a harmadik Nagy Imre-kormány tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, B. Szabó István, Kéthly Anna, Kelemen Gyula, Fischer József, Bibó István, Farkas Ferenc, Losonczy Géza, Maléter Pál. (Szántó Zoltán államminiszter hiányzik a blokkról.) A Gloria victis latin felirat annyit tesz: Dicsőség, a legyőzöttnek!
A hozzá kapcsolódó bélyegsoron korabeli fényképek részleteit lehet látni felvonuló tüntetőkkel, teherautón szállított tüntetőkkel, felkelőkkel és Nagy Imre (1896-1958) miniszterelnökkel.

2014. október 22., szerda

"Amikor nyílnak a virágok, nyílik a remény is."


A texasi Claudia Alta Taylor „Lady Bird" Johnson (1912-2007), nemcsak mint az Egyesült Államok First Lady-je, azaz Lyndon B. Johnson (1908-1973) elnök felesége volt ismert, hanem a közterek parkosításának, az autópályák virágosításának nagy támogatójaként is. 2008-ban bocsátotta ki az Amerikai Posta ezt az öntapadós blokkot, amin Lady Bird 1968-as, a Fehér Házba készült hivatalos portréja látható (a képet Elizabeth Shoumatoff festette), illetve a hatvanas években megjelent város, park, autóút, utca és Amerikát szépítő bélyegek öntapadós változatai. Johnson tanult nő volt, jó menedzsere saját magának és férjének, illetve ügyes befektető, aki az első elnökfeleség volt saját irodával és alkalmazottakkal. Miután férjét elnöknek választották, felvirágoztatta Washingtont több millió virággal egy fővárosszépítő akció keretében. Az 1965-ös Autóútszépítő Törvény - amelyben a mai napig szabályozzák az utak mentén levő forgalmi és hirdető táblákat, a tisztaságot és a környezetet - neki köszönhető. Halála után számos parkot, természetvédelmi területet, tavat és kutatóintézetet neveztek el róla.  

2014. október 21., kedd

100. blogbejegyzés, avagy a mindenhogyan csokis bélyeg

Különleges darab a mai bélyegblokk, amit a 100. blogbejegyzés alkalmából választottam. Ez a 2013-as belga blokk, a világ első csokoládé ízű és illatú bélyege. A belga csokoládékészítés egészen a XVI. századi spanyol uralomig nyúlik vissza, de akkor még Dél-Amerikából hozták a kakaóbabot. A XVIII. századra pedig a kakaó a felső- és középosztály kedvelt italává vált. A XX. századra, amikor Belgium már független ország volt, legjelentősebb gyarmatukról, Belga Kongóból hozták az alapanyagot. Ebben az időben találták ki a csokoládészeletet és a pralinét is. 1884 óta szabályozzák a csokoládéipart és a belga gazdaság komoly bevételi forrása, 172 ezer tonnányi termékkel és több, mint 2000 gyártóval, akik közül a legismertebbek a Neuhaus, a Guylian és a Cote d'Or.
A bélyeg pedig úgy készült, hogy belga, svájci, német és holland szakértők választották ki egy minőségi étcsokoládé ízt és illatot. A papírt is átitatták az illattal, majd a bélyeg hátoldalára kent enyvhez kevertek 40 százalék csokoládékivonatot, amit speciális hőmérsékleten vittek rá a nedves papírra. Így lett illatos és ízes a bélyeg. Az illat tényleg csokis, az íz annyira nem sikerült. Köszönöm a sok olvasónak az eddigi támogatást, és a blog facebook oldalán a lájkokat!  

2014. október 20., hétfő

A vászon csillagai

Sok olyan Hollywoodban dolgozó színész van, akiről a néző, azt hiszi amerikai, pedig Hollywoodba a kezdetektől fogva érkeztek a világ minden tájáról. A Kanadai Posta 2008-ban, négy kanadai születésű színész előtt tisztelgett a képen látható blokkal. Norma Shearer (1902-1983) a húszas évek közepétől a harmincas évek végéig az egyik legnépszerűbb és sikeresebb hollywoodi filmcsillag volt volt, aki sokféle nőt alakított a mozivásznon. Hatszor jelölték Oscar-díjra és 1930-ban meg is kapta azt, egy megcsalt feleséget játszva. Hogy ne látszódjon kancsalsága, mindig oldalról fotóztatta magát és a hajválasztéka is optikai trükk volt. Chief Dan George (1899-1981) a Tsleil-Waututh nevű, brit-kolumbiai indián törzs törzsfőnöke volt, sőt író, költő és a Kis nagy ember című film Oscar-díjra jelölt színésze is. Ha volt sikeres komika, akkor Marie Dressler (1868-1934) volt az 1914-től haláláig. Kétszer jelölték Oscar-díjra, amit 1931-ben meg is kapott a Min and Bill című vígjátékért. Raymond Burr (1917-1993) tévésztár volt, aki a Perry Mason (1957-66) és az Ironside (1967-75) című sorozatokban játszott, az elsőben egy ügyvédet, a másodikban egy tolószékes nyomozót alakítva. Burr kétszer kapta meg a televíziós színészeknek járó Emmy-díjat.  

2014. október 19., vasárnap

Argentin patások

A Természetvédelmi Világalappal (WWF) bocsátottak ki 2002-ben ezt a négyestömböt az Argentin Posta, amely veszélyeztetett patásokat ábrázol. A felső sorban egy pampaszarvast látunk szemből és oldalról, alatta a spanyol és a tudományos latin neve. érdekes, hogy ezeknek a szarvasoknak az argentin alfaja mára veszélyeztetetté vált, a populáció nagy része a brazil Pantanal nevű mocsárvidéken él. Tőle jobbra a láma rokona, a vikunya látható. Ez az Andokban élő állat Peru egyik nemzeti jelképe. Szőre, amit csak három évente lehet nyírni, annyira puha és meleg, hogy az inkáknál csak a királyi család tagjai hordhattak abból készült ruhát. Bár a hetvenes évekre veszélyeztetetté vált, megóvásuk sikertörténet lett és újra elszaporodtak. Az alsó sor bal oldalára egy déli törpeszarvas került, Kis termete (marmagassága 35-38 centiméter) miatt nehezen lehet észrevenni élőhelyén. Magyarországon egyedül a Szegedi Vadasparkban látható. Az utolsó képen a chaco-pekari, egy a disznóalakúakhoz tartozó faj került. Az Észak-Argentínába is benyúló Gran Chaco nevű száraz területen él. A fajt csontok alapján írták le először 1930-ban és kihaltnak hitték, de 1971-ben élő egyedeket találtak. Azóta veszélyeztetett faj.  

2014. október 18., szombat

Ládatörténelem

Suriname egy dél-amerikai ország, amely 1975-ben vált függetlenné Hollandiától. 1985-ben bocsátotta ki a Suriname-i Posta ezt a négy postaládát ábrázoló sort. A köztéri postaládák története 1653-ra nyúlik vissza, ekkor helyezték ki az elsőket Párizsban. Innen terjedt el hódító útjára, de igazi népszerűségét a XIX. század közepére nyerte el: ekkorra egész Európában és az Egyesült Államokban is álltak ezek a postai küldemények elszállítására szolgáló eszközök. Az első és második bélyegen 1900-ból származó német és francia postaládák láthatók. (A francia láda falra szerelhető volt.) A harmadik bélyegre a pillar box-nak is nevezett, 1932-es angol postaláda került, ezeknek érdekessége, hogy a legtöbbön ott van annak a brit uralkodónak a neve, aki a postaláda elhelyezésekor uralkodott. Az utolsó bélyegre pedig egy 1850-es holland postaláda került. Érdekes, hogy a postaládák színei változtak az idők során. A német és a francia ládák mára sárgák, úgy mint Kazahsztánban, Ománban vagy Brazíliában. Az angol maradt piros, de piros Kanadában, Indiában Mexikóban és Japánban. Írországban és Kínában zöld, az Egyesült Államokban, Szudánban és Oroszországban kék, Csehországban, Hollandiában és Indonéziában pedig okkersárga.

2014. október 17., péntek

Szigeti pillangók

Mayotte szokatlan sziget. Az Indiai-óceánon fekszik, Madagaszkár és Afrika között fél úton. Lakosságának túlnyomó többsége szunnita muzulmán, déli szomszédja, a Comore-szigetek magának követeli. 1843 óta mégis francia terület, sőt 2011 óta Franciaország ötödik tengerentúli régiója és megyéje, 2014 óta pedig az Európai Unió tengerentúli területe. 2004-ben adta ki a Francia Posta Mayotte felirattal ezt a blokkot, ami a szigeten élő lepkefajokat ábrázolja. 1833-ban írták le először a kék Junonia rhadama nevű fajt, ami nem csak Mayotte-on, hanem a környező szigeteken is él. Mellette a Szaharától délre szinte mindenhol előforduló Papilio demodocus faj került. Alul a tarkalepkefélékhez tartozó Acrea ranavalona és a számos alfajjal rendelkező Danaus chrysippus látható.  

2014. október 16., csütörtök

Sikerkönyvek mindenkinek

Akár könyvborítók is lehetnének ezek az 1993-as amerikai bélyegek, amelyek fiatalabb és idősebb generációk kedvenc könyvélményei közé tartoznak. Samuel Clemens (írói nevén Mark Twain [1835-1910]) 1884-ben adta ki Huckleberry Finn című regényét, amely az 1876-os Tom Sawyer kalandjai című regény folytatása. A könyv, egy nyughatatlan kamaszfiú Mississippi menti kalandjait mutatja be. Louisa May Alcott (1832-1888) leghíresebb regénye a Kisasszonyok (1968-69), ami a négy March nővér felnőtté válásáról szól; a történet több esetben önéletrajzi vonatkozású. Kate Douglas Wiggin (1856-1923) 1903-ban írta a Magyarországon kevésbé ismert Becky sorsa című regényt, amely egy, a két szigorú nagynénjeihez költöző Rebecca Randall (Becky) nevű lányról és az ő kalandjairól szól. Az utolsó bélyegen Laura Ingalls Wilder (1867-1957) önéletrajzi ihletésű, a kansasi prérin élő pionír családot bemutató, Farm, ahol élünk című regénye kapott helyet. A regényt lánya, Rose bíztatására írta és 1935-ben adták ki, hatalmas sikerrel.

2014. október 15., szerda

Nem állat, nem növény, gomba

Jelenleg nagyjából 100 ezer gombafajt ismer a tudomány és mára ezek az élőlények az élővilág külön országát alkotják, különleges jellemzői miatt. A gombák kutatásával a mikológia foglalkozik és évente több száz új fajt írnak le. Magyarországon, mintegy háromezer faj él, ezek közül egy része emberi fogyasztásra is alkalmas, úgy mint azok a gombák, amelyek ezen az 1984-es magyar bélyegsoron láthatók. Az első értéken a fűszerillatú mezei szegfűgomba látható, ami egész Európában elterjedt. Mellé a népies nevén, úrigomba, azaz ízletes vargánya került, ami az egyik legnagyobb testű ehető gomba. A kétforintos értékeken a népszerű réti csiperke és a tavasszal termő ízletes kucsmagomba láthatók, A második sort a szárítva is felhasználható, de frissen is elkészíthető sárga rókagomba indítja, amit a nagy őzlábgomba követ. Ez olyan nagy méretű gomba, hogy csak a kalapja fogyasztható, mivel tönkje kemény. A bélyegsort a gyűrűs tuskógomba zárja, ami egy csoportosan növő pereszkeféle. Ez a faj csak fákon (élő vagy elhalt) nő.  

2014. október 14., kedd

Karibi teknősök

Saint Vincent és a Grenadine-szigetek egy kis szigetország a Karib-tengeren, amely 1979-ben vált függetlenné a Brit Birodalomtól. Egyik érdekessége, hogy az ország nagyobb szigetei, mint Canouan, Mustique, Union Island, Mayreau és Bequia, amely a képen látható blokkot is kibocsátotta, külön ad ki bélyeget. Ez a kis sziget azon kevés helyek egyike a Földön, ahol törvényesen lehet bálnákra vadászni. Ennek ellenére híres búvárparadicsom és nagyon óvják környezetüket. A képen látható blokkon a Karib-térség teknősfajai láthatók. Az első a súlyosan veszélyeztetett közönséges cserepesteknős, a második az atlanti fattyúteknős, amit a kérgesteknős követ. A sort az olajzöld fattyúteknős és az álcserepesteknős zárja. Ezek a tengeri állatok nagysága eléri az egy métert is, de mértek már 3 méter hosszúságú kérgesteknőst is, aminek súlya 900 kiló volt. A blokkot 2012-ben bocsátották ki.

2014. október 13., hétfő

Hat feleség, egy férj

Két uralkodó képét látjuk ezeken a bélyegeken, VIII. Henrikét (1491-1547) és II. Erzsébet (1926-) sziluettjét, mivel a brit bélyegeken mindig az aktuális uralkodó képe látható. De ennek az 1997-ben kibocsátott sornak az érdekessége az, hogy az 1509-től haláláig uralkodó Henrik mellett hat felesége is látható. Az első a spanyol Aragóniai Katalin (1485-1536) volt, aki először Henrik bátyjának, a tizenöt évesen elhunyt Artúr walesi hercegnek volt a felesége. Henrik 1509-ben vette el és 1533-ig voltak házasok. Válásuk, amit Katalin soha nem fogadott el, az anglikán egyház létrejöttét és az angol uralkodónak a római katolikus egyházzal történő szakítását is jelentette. Válásukat az okozta, hogy Henrik beleszeretett Boleyn Annába (a 2. bélyegen, k. 1501-1536), illetve, hogy Katalin nem szült neki fiú utódot. Annával 3 évig volt házas, és egy lányuk született, a későbbi I. Erzsébet. Henrik egy idő után  boldogtalanná vált mellette, végül hűtlenség és felségárulás miatt lefejeztette a Towerban. Henrik már Annával kötött házassága alatt is ismerte Jane Seymourt (3. bélyegen, k. 1508-1537), akivel másfél évig voltak házasok és az egyetlen feleség volt, aki állami temetésben részesült. Halálát a szülés okozta komplikációk okozták; közös fiúk, a későbbi VI. Edvárd volt. A negyedik feleség a Klevei/Cleves-i Anna (4. bélyegen, 1515-1557) német-francia hercegnő volt, akit Henrik inkább fogadott húgaként kezelt és csak fél évig voltak házasok, de életük végéig jó kapcsolatot ápoltak. Az ötödik feleség, Boleyn Anna unokatestvére, Howard Katalin (5. bélyegen, k. 1523-1542) volt, a királlyal másfél évig voltak házasok, de felségsértés és árulás miatt őt is kivégezték. Az utolsó feleség Parr Katalin volt, aki Cleve-i Anna mellett túlélte a királyt, akivel 3,5 évig voltak házasok, de Henrik halála után újra férjhez ment. És egy dal 1965-ből: Én vagyok Henrik, a nyolcadik
   

2014. október 12., vasárnap

Érik a szőlő


Magyarországnak hét borrégiója és 22 borvidéke van. Ezeket mutatja be a Magyar Posta nyolc különböző évben kibocsátott 22 bélyege, amelyeken egy-egy bortermő szőlőtípus fürtje, helyi látványosság, illetve ismert pince látható. 1990-ben egy hat borvidék került bemutatásra: a Hajós-Vaskúti (2009-től Hajós-Bajai), Villány-Siklósi (Villányi), Szekszárdi, Badacsonyi, Egri, Tokaj-Hegyaljai (Tokaji). Ezt követi az 1997-es Kiskőrösi (Kunsági), Móri és Gyöngyösi (Mátrai) borvidék, majd a stílusában különböző Nagy-Somlói és Soproni borvidékeket bemutató két bélyeg. A harmadik sorban a Balatonfüred-Csopaki, Ászár-Neszmélyi (Neszmélyi), Balatonboglári és Pannonhalma-Sokoróaljai (Pannonhalmi) borvidékek bélyegei kaptak helyet. A negyedik sorban a Bükkaljai (Bükki), Balaton-felvidéki, Zalai és Csongrádi, végül 2007-ből a Pécsi, Etyek-Budai és Tolnai borvidéket mutatták be.

2014. október 10., péntek

Róma győztesei

Ötven évvel a Rómában rendezett XVII. nyári olimpiai játékok évfordulója után bocsátotta ki a Magyar Posta ezt a blokkot, amelyen a magyar, aranyérmet szerző sportolók láthatók. Magyarország a hetedik helyen végzett az éremtáblázaton (6 arany, 8 ezüst, 7 bronz), a játékokon pedig 83 nemzet vett részt. A bélyegen látható Kárpáti Rudolf (1920-1999) egyéni és csapat kardvívásban megszerezte ötödik és hatodik aranyérmét, ezzel minden idők egyik legsikeresebb magyar sportolója lett. Parti János kenus 1000 méteren nyert, Delneky Gábor, Gerevich Aladár, Horváth Zoltán, Kovács Pál és Mendelényi Tamás pedig Kárpáti mellett voltak az aranyérmes vívócsapat tagjai. Gerevichnek ez volt a hatodik olimpiája és itt nyerte hetedik aranyérmét. Németh Ferenc öttusa egyéniben és csapatban, Balczó Andrással és Nagy Imrével is nyert, Török Gyula pedig légsúlyú ökölvívásban győzött.

2014. október 9., csütörtök

Marilyn Warhol

Tegnap a pop kultúrát meghatározó képregényhősöket mutattam be, ma pedig a pop-art művészeti mozgalom egyik legbefolyásosabb alakja és egy legendás színésznő kerül a BélyegTeraszra. Andy Warhol (1928-1987) sikeres reklámtervező volt, mielőtt a hatvanas évektől világhírű képzőművésszé volt volna. Festményein a celeb-kultúra, a reklámvilág és az önkifejezés együttese jelenik meg. A tizenöt perc hírnév" kifejezés ruszin származású kitalálója volt, akinek stúdiója, a The Factory gyűjtőhelye volt a bohém művészeknek és műkedvelőknek. Az úttörő Velvet Underground zenekar menedzsere és producere volt, filmeket forgatott és különböző technikájú képeket készített. Warhol 1962-ben, Marilyn Monroe (1926-1962) legendás színésznő és szexszimbólum tragikus, 36 évesen bekövetkezett augusztusi halála után pár héttel fejezte be Marilyn Diptych című, szitanyomással készült festményét. A képen ötven arckép van, amely egy, a Niagara (1953) című Monroe-filmhez készült. A festőművész ezt a fotót használta fel 1967-ben Marilyn című képéhez, aminek készítéséhez tíz különböző portrét készített. A bélyegen látható végeredmény a New York-i Modern Művészetek Múzeumában látható. 2002-ben, 2003-ban és 1995-ben bocsátották ki a képen látható amerikai és francia bélyegeket.

2014. október 8., szerda

Képregények hősei


Az utóbbi nyolcvan évben, az amerikai DC Comics képregényei átformálták a popkultúrát, sok millió gyerek példaképeivé váltak képregényhősei, tudományos kutatásokat alapoztak meg. Az Amerikai Posta 2006-ban bocsátotta ki ezt a kisívet, amelynek első két sorában a DC Comics képregénykiadó hőseit, a harmadik és negyedik sorokban ikonikus képregényborítóit láthatunk. A DC a Detective Comics rövidítése, amely 1937 óta ad ki havonta képregényt és 1939-ben ebben debütált Batman.
Az első sorba került: Superman, aki Clark Kent néven nőtt fel a Földön, bár a Krypton bolygóról származik, az 1940 nyarán debütált, erejét varázsgyűrűjéből nyerő Zöld Lámpás, Wonder Woman, aki az egyik legfelismerhetőbb szuperhősnő, a milliárdos Oliver Queen, azaz a Zöld Íjász, és a Bruce Wayne néven anyakönyvezett sötét lovag, azaz Batman.
A második sorban Flash, azaz Villám, a nyúlánk Plasticman, a tengeri élővilággal telepatikusan kommunikálni képes Aquaman, Superman unokatestvére, Super Girl és Hawkman, aki Midway City-t őrzi. Ők mind az Igazságliga tagjai.  
A harmadik és negyedik sorok képregényeit 1940 és 2002 között adták ki. A második képen az öntapadós bélyegek hátulján levő, információs részét láthatjuk.

2014. október 7., kedd

Afrikai állatok

Nagyon szépen kidolgozott ez az 1997-ben kiadott namíbiai bélyegsor. Az 1990-ben függetlenné vált dél-afrikai ország élővilága rendkívül sokszínű, különleges területi adottságainak köszönhetően. Itt található, a Namib- és a Kalahári-sivatagok, a Bushveld, azaz Bozótos, és az észak-déli fekvésű központi fennsík.
Az első sorba került: a pompás koronásliliom, az Adenium boehmianum, aminek főzetébe a busmanok nyilaikat mártják, hogy mérgezők legyenek, a Bauhinia petersiana, amely magjaiból kávészerű ital főzhető, valamint a Rhigozum brevispinozum nevű cserje. A sor végén a két madár a vonuló perzsa gyurgyalag és a pálmagerle.
A második sorban található a rózsásfejű törpepapagáj, a füles keselyű, a déli sárgacsőrű tokó, a villásfarkú szalakóta, a nílusi víziló és a zsiráf.
A harmadik sorban a leopárd, más néven párduc, az afrikai elefánt, az oroszlán, a kafferbivaly, a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú és a gepárd látható.    

2014. október 6., hétfő

Emléknap

Ma, október 6-án van az aradi vértanúk gyásznapja. Ők voltak azok a magyar honvédtisztek, akiket az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Összesen tizenhat honvédtisztet végeztek ki, a nemzeti emlékezet szerint viszont tizenháromra emlékezünk. Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét Pesten végezték ki ugyanezen a napon.
Reggel fél hatkor négy tisztet: Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet golyó általi halálra ítélték. Hat óra után kötél általi halált halt: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagysándor József, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Gróf Vécsey Károly. 1989-ben, a tizenhármak kivégzésének 150. évfordulójára bocsátotta ki a Magyar Posta ezt a blokkot. Középen a Zala György által tervezett, 1890-ben felavatott aradi Szabadság-szobor felső része látható, amit 1925-ben, az akkori román kormány rendelete miatt lebontottak. 2004-ben a szobrot újra felavatták a magyar-román megbékélésnek szánt aradi emlékparkban.

2014. október 4., szombat

Latin táncok

Sokszor tragikusan végződő életek vannak a bélyegeken megjelenő híres személyek képei mögött. 2011-ben bocsátották ki az Egyesült Államokban ezt a latin énekes-legendákat bemutató sort. Celia Cruz (1925-2003), a salsa királynője" Kubában született, de Fidel Castro 1959-es kubai hatalomra jutását követően férjével nem tértek vissza a szigetországba, hanem Amerikában telepedtek le. Több tucat lemeze jelent meg 1958-2003 között, hét Grammy-díjat nyert és számos egyéb rangos kitüntetésben részesült. A második bélyegre Tito Puente (1923-2000), a "latin zene királya" került, akivel Cruz nyolc albumot is készített 1966-tól, sőt együtt szerepeltek A mambó királyai című játékfilmben. A több, mint ötven éves pályája során a New York-i születésű, Puerto Rico-i szülőktől származó Puente 2003-ban poszthumusz Grammy-életműdíjban részesült. (Élete során is kapott Grammy-díjakat.) A Portugáliában született brazil Carmen Miranda (1909-1955) gyümölcsös kalapjait számtalanszor dolgozták fel animációs és játékfilmekben és a divat világában. Az énekes-színésznő 1945-re a legjobban kereső nő volt Amerikában, filmjei kasszasikerek voltak. Miranda 46 évesen hunyt el Beverly Hillsben, infarktusban. Rio de Janeiro-ban 60 ezren járultak ravatala elé, és félmillióan kísérték utolsó útjára. 1976-ban nyílt meg Rióban a Carmen Miranda Múzeum. A texasi Selena (1971-1995) a kilencvenes évek legsikeresebb latin előadója volt, és minden idők harmadik legsikeresebb latin énekesnője. Rajongói klubjának korábbi vezetője lőtte le, 23 éves volt. Poszthumusz albuma, a Dreaming of You-ból, kiadásának első napján 175 ezer példányt vásároltak, ami akkor egy popénekesnőtől rekordnak számított. Az argentin Carlos Gardel (1890-1935) a tangó történetének meghatározó alakja, aki bariton hangjával és elegáns öltözködésével milliók bálványa volt. Pályája csúcsán, repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el, életéről több filmet is készítettek. És íme a dalok:
 Az élet egy karnevál
Tito Puente egyik világhírű zenéje
Carmen Miranda egyveleg
Bidi Bidi Bom Bom
Egy világhírű tangó, amit Gardel írt és ad elő

2014. október 3., péntek

Déli tájak állatai

Hét országnak van területi követelése az Antarktiszon, ami az egyetlen, nem állandóan lakott kontinens. Az 1961-ben életbe lépett Antarktisz-egyezmény, amely a kontinens nemzetközi jogi viszonyait szabályozza, egyik paragrafusában kétértelműen fogalmaz, így az egyezmény aláírása előtti követelést formáló országok nem hivatalosan, de birtokolhatják tudományos célokból a földterületeket. Az Ausztrál antarktiszi terület egy 5,89 millió négyzetkilométeres földdarab, amely 1933 óta területi követelése/birtoka Ausztráliának. A terület két részre oszlik a francia antarktiszi terület beékelődése miatt és kevesebb mint ezren élnek rajta, ők is elsősorban kutatók. 1957 óta bocsátanak ki önálló bélyeget, ami Ausztrália területén használható. 1983-ban adták ki ezt az ötössort, amely a helyi élővilágot mutatja be. Az első bélyegen egy kormos albatrosz látható, mellette a kékszemű kárókatona Macquarie-szigeten élő alfaja. (A sziget 1997 óta a világörökség része.) Középre a déli elefántfóka került, mellé pedig a Royal-pingvin; a faj összes példánya a Macquarie-szigeten szokott költeni. A sort az antarktiszi cethojsza nevű, 28 centiméteres testhosszú, tengeri madár zárja.  

2014. október 2., csütörtök

Mérges szárnyasok

Ha van ismert telefonos játék, akkor az Angry Birds az. Csúzlival kell madarakat kilőni, amik különböző képességeiknek és a játszó félnek köszönhetően semmisítik meg a malacokat. 2009-ben fejlesztette ki a finn Rovio Entertainment a játékapplikációt, amelynek tiszteletére 2013-ban a Finn Posta kibocsátotta ezt a bélyegfüzetet. Eddig több mint kétmilliárdszor töltötték le a játékot, így minden idők legnépszerűbb ingyen letölthető applikációja. Mára fizetős és ingyen játék is készült, animációs televíziós sorozatot forgattak belőle, sőt  2016-ra elkészül a játékfilm verzió is. A bélyegfüzetben a bélyegek mellett az elsőbbségi postát jelző priority matricák is láthatók. Az öt madár mellé az elpusztítandó malac is felkerült.

2014. október 1., szerda

1840-1841

1840. május elsején bocsátották ki az Egyesült Királyságban a világ első felragasztható postai bélyegét - a Penny Black-et -, amit május 6-ától használhattak a posták. 1841. februárjáig volt forgalomban a Viktória királynőt ábrázoló Penny Black, mivel nem lehetett jól látni a bélyeg fekete színe miatt a piros postai pecsétet. Ezért kezdték el helyette gyártani a piros színű Penny Red-et (a pecsét pedig fekete lett), ami 1879-ig volt forgalomban. A képen látható, baloldali bélyeget 1841-ben bocsátották ki, ekkor még nem volt perforáció (nem voltak fogai), és ollóval vágták szét az íveket. A POSTAGE postát, a ONE PENNY pedig az egy pennys értéket jelölte, ami már előre ki lett fizetve. (Korábban a levél átvételekor fizettek a küldeményért.) Alul a betűk a bélyeg nyomtatási íven levő pozícióját jelölik. 20 x 12 bélyeg volt egy íven, egy sor egy shillinget ért, egy ív egy fontot. 1879-ig összesen 21 milliárd Penny Red-et bocsátottak ki kisebb-nagyobb változtatásokkal.
A Two Pence Blue a világ második bélyege, amit 1840. május 8-ától kezdték el használni, így ez a világ második felragasztható postai bélyege. Egy unciás súlyú levelekre lehetett ragasztani, értéke két penny volt. A postage szó alatti és a two pence szavak feletti fehér vonal arra szolgált, hogy az új fajta festékkel nyomtatott bélyegeket megkülönböztessék a régebbi bélyegektől.