2018. június 26., kedd

1962, Chile

Vertel József (1922-1993), az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar bélyegtervező készítette a képen látható 1962-es bélyegsort, ami a labdarúgó-világbajnokság apropóján került kibocsátásra. 16 ország csapata indult a Chilében megrendezett tornán, ami négy város stadionjában zajlott. A dél-amerikai ország 1956 óta készült a játékokra, a Nincsen semmink, bármink lehet" nem hivatalos szlogennel, ami Carlos Dittborn, a chilei szervezőbizottság elnökétől származott. Mindez tetszett a szavazóknak, így Argentína jóval felkészültebb pályázata helyett Chile kapta meg a szervezői jogokat. Mindebből aztán majdnem semmi sem lett. 1960. májusában minden idők legerősebb földrengése (9,5-ös) rázta meg az országot, úgyhogy tényleg mindent nulláról kellett gyorsan felépíteniük. Dittborn viszont nem érhette meg álma megvalósulását, mert 38 évesen, egy hónappal a játékok kezdete előtt infarktust kapott. Az aricai stadiont róla nevezték el és a mai napig az ő nevét viseli. A világbajnokság a sok tortúra ellenére sikeres lett és a címvédő Brazília győzelmével ért véget. A döntőn Csehszlovákiát verték 3:1-re, a harmadik a házigazda lett. A különleges alakú bélyegeken konkrét meccsek láthatók: a négy csoport első kettő csoportmérkőzése. A legkisebb értékűn a Uruguay-Kolumbia meccs látható, ami Uruguay 2:1-es győzelmével zárult. A tornán kinn volt a magyar csapat is, ők Angliát verték meg 2:1-re. Sajnos aztán a negyeddöntőben kikaptunk Csehszlovákiától, így nem jutottunk tovább. A 20 éves Albert Flórián ugyanúgy négy gólt rúgott, mint a világsztár Garrincha, így megosztva megkapta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Aranycipő díját és ő lett a legjobb fiatal játékos is. Érdekesség, hogy a kettő forintos értéken látható egy repülőgép, ez a légipostaérték.

2018. június 24., vasárnap

Madarak az oktogonban

Nem találkoztam korábban nyolcszög alakú bélyegekkel és mivel ráadásul madarakat ábrázol, mindenképpen a gyűjteménybe kellett kerüljön. A képen látható bélyegblokkot az Egyesült Arab Emírségek bocsátotta ki. A Perzsa-öböl partján fekvő ország ezzel a névvel 1972 óta ad ki bélyegeket, korábban mindegyik emírség önálló bélyegkibocsátó volt. A víz közelsége és a sivatagi éghajlatnak köszönhetően különböző életterű fajok élnek az országban. Legfelülre  a legkisebb sirályfaj, a kis sirály került, ami hazánkban időszakos, alkalmi vendég, az Emírségekben pedig a teleket tölti. A következő sort a kis gém indítja, ami a Kárpát-medencében elsősorban a Tisza északi régiójában él. Vizes, mocsaras területek lakója, ami elsősorban halakat és kétéltűeket fogyaszt. A gémlile Afrika keleti partvidékétől India keleti partvidékéig található meg. Neve nem túl eredeti, mivel kisebb, mint egy gém, de nagyobb, mint egy lile, sőt, a tudósok sem tudják pontosan melyik más fajoknak a közeli rokona. Rákokkal táplálkozik, fészkét pedig egy homokba vájt üregbe rakja, ahol a homok hője segíti a költést. Sem ez nem jellemző a gázlómadarakra, sem az, hogy a fiókái kikelésük után pár napig nem tudnak járni, így az üregben maradnak a megerősödésükig. Az alsó sorba a sárgalábú sirály korábbi alfajának tekintett, mára önálló fajként kezelt rokona, a Larus cacchinans került. A két fajt fészkelési szokásai és a tollazat egyes részének színárnyalatai különböztetik meg. Ezt követi a perzsa kárókatona, ami akár több tízezer példányt is meghaladó telepeken költ. A madarak akkor váltak ismertté, amikor az 1990-1991 közötti öbölháborúban az olajjal borított egyedek fotói bejárták a világsajtót. Az utolsó bélyeg a füstös sirályt ábrázolja, aminek előfordulási helye a Közel-Kelettől Kelet-Indiáig tart. Klasszikus vízimadár, ami a tengerparttól 10 kilométernél beljebb már nem található meg.   

2018. június 19., kedd

Teát valaki?

Srí Lanka, korábbi nevén Ceylon ovális szigetének közepe trópusi magasföld, sok csapadékkal, nagyobb hőingadozással. Itt hozták létre a szigetet gyarmatosító britek a Királyi Botanikus Kertet, ahova 1824-ben egy Kínából származó teacserjét ültettek. Miután a szigeten virágzó fahéjipar összeomlott, a kávéültetvényeket pedig elpusztította egy gombás fertőzés, az ültetvényesek a teacserje mellett döntöttek. 1867-ben James Taylor (1835-1892), egy szigeten élő brit úgy döntött, teaültetvényt létesít, amivel megteremtette a sziget teaiparának alapját. Az ültetvény is a sziget közepén, sőt a botanikus kerthez viszonylag közel volt. A vidék hőmérséklete tökéletes volt a teának, így pár év alatt Taylor feldolgozóüzemet alapított. 1873-ban jelent meg az első ceyloni tea Angliában és egyből nagy sikert aratott. Két évvel azután, hogy 300 bolt tulajdonosa volt és teakóstoló üzleteket nyitott, 1890-ben megjelent a szigeten Sir Thomas Lipton (1848-1931) ír-skót kereskedő, aki Taylor társa lett. Az egyikőjük kereskedelmi és marketing szakértelmével és a másik teaismeretével a Lipton nevével fémjelzett márka meghódította a világot. A képen látható bélyegsort 1967-ben, a Srí Lanka-i teaipar századik évfordulójára bocsátotta ki a helyi posta. A bélyegek a tea kutatására, kóstolására, szedésére és exportjára utalnak. A konténeren a helyi teát jelképező, kardot tartó oroszlán látható. Mára az ország a világ 4. legnagyobb teatermelője, sőt, Srí Lanka GDP-jének két százalékát teszi ki teából származó bevétel. Az alacsonyabban fekvő ültetvényeknek több a hozama, a tea pedig fanyarabb ízű lesz, ami a Közel-Keleten kedvelt. Összesen majdnem 300 ezer tonna teát szednek évente a szigeten. 

2018. június 17., vasárnap

Világbajnokság Oroszországban

Nyolc évvel ezelőtt választották ki Oroszországot, hogy kelet-európai országként először rendezzen labdarúgó-világbajnokságot. Sokak szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egy erősen megkérdőjelezhető és vitatható (politikai és korrupciós ügyek miatt) döntést hozott, de mindez mit sem változtat a tényen, hogy 2018. nyarán egy hónapon át tizenegy városban és tizenkét helyszínen 32 csapat játszik a világbajnoki kupáért. Oroszország kiválasztása után egyből elindult bélyegkibocsátásban is a felkészülés a játékokra. 2015-ben bocsátotta ki az Orosz Posta a képen látható kisívet, amire négy stadion került. A bal felső bélyegre a Szocsiban levő Fist Olimpiai Stadion került, ami a 2014-es téli olimpiai játékokra épült. A fist cserkeszül fehér fejet jelent, az épület pedig egy kaukázusi hegycsúcsot jelképez. A közel 48 ezer főt befogadóképességű stadionban hat meccset játszanak, többek közt a spanyol-portugált is, ami döntetlenre végződött. Két év építkezés után 1956. nyarán adták át a Luzsnyiki Stadiont, ami aztán Szovjetunió, majd Oroszország legnagyobb stadionja lett. 81 ezer főt képesek itt befogadni, így az 1980-as nyári olimpiai játékok főhelyszíne volt, sőt 1957-ben az itt megrendezett jégkorong-vébé döntőjét 55 ezren nézték itt élőben, ami a mai napig rekord. Itt játszották az Oroszország-Szaud-Arábia nyitómeccset, és a döntő is itt lesz. A második sorban a Szpartak Moszkva focicsapat otthona, az Otkrityije Aréna vagy Szpartak Stadion látható. Az öt éve átadott, a csapat színeit viselő moszkvai létesítményben is hat meccset játszanak majd. Európa legnagyobb kültéri kivetítője (kicsivel több, mint 3600 négyzetméter) látható a Volga-parti Kazán város stadionjában. A Kazán Aréna a Rubin Kazany csapat otthona. Mindegyik bélyegre felkerült a sportesemény logója és a kupa is.       

2018. június 6., szerda

Bowie

Bár voltak korábban zenekarokról kiadott bélyegek, David Bowie az első zenész, akiről a Brit Királyi Posta önálló bélyegsorral emlékezik. Mindez történt annak kapcsán, hogy 2017-ben lett volna a huszadik század egyik legbefolyásosabb művésze hetven éves, illetve ötven éve jelent meg első albuma. A bélyegek öntapadósak, az első három elsőbbségi postára való, illetve lemezborítókat ábrázolnak, amikből kilóg egy lemez. Az évtizedeken át megújulni képes Bowie David Robert Jones néven született Londonban, első albuma pedig azon a héten jelent meg, amikor a Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band albuma. Az első bélyegen negyedik albuma, a Hunky Dory borítója látható 1971-ből, ami minden idők egyik legjobbja. A borítót, úgy mint több másikat is George Underwood (1947-) tervezte és Marlene Dietrich egyik fotója inspirálta. Ezen a lemezen hallhatók a Changes és a Life on Mars? című klasszikusok. 1973-ban jelent meg Aladdin Sane című, hatodik albuma, ami a második bélyegre került. Ez az első album, amit Ziggy Stardust karakterében, már világhírű énekesként írt meg. Brian Duffy (1933-2010) híres fényképén Bowie arcán villám látható, ami az egyik legismertebb albumborítója lett. 1977-ben jelent meg tizenkettedik albuma "Heroes" címmel, aminek azonos című dala sokak szerint legjobb alkotása. Bowie ekkor már Nyugat-Berlinben kísérletezett a zenével, ezért ezt és még két másik albumát Berlin trilógia összefoglaló névvel illetik. Nile Rogers (1952) volt a producere tizenötödik albumának 1983-ban. A Let's Dance lett a legsikeresebb albuma 10,7 eladott példánnyal és számos slágerrel (Modern Love, Let's Dance, China Girl). Az 1997-ben megjelent Earthling huszadik stúdióalbuma volt, és az első 1974 óta, aminek producereként is dolgozott. Az albumot és a Dead Man Walking című számot is Grammy-díjra jelölték. A borítón Alexander McQueen (1969-2010) divattervező brit zászlót jelképező kabátjában van. Utolsó albuma az utolsó bélyegre került Black Star volt. Ez 2016. januárjában jelent meg 69. születésnapján, két nappal májrákban bekövetkezett halála előtt. A huszonhetedik, egyben utolsó albumával is bebizonyította Bowie, hogy lenyűgöző tehetségű művész volt. Az albumokra és a dalokra klikkelve meghallgatható egy-egy dala.