Teát valaki?

Srí Lanka, korábbi nevén Ceylon ovális szigetének közepe trópusi magasföld, sok csapadékkal, nagyobb hőingadozással. Itt hozták létre a szigetet gyarmatosító britek a Királyi Botanikus Kertet, ahova 1824-ben egy Kínából származó teacserjét ültettek. Miután a szigeten virágzó fahéjipar összeomlott, a kávéültetvényeket pedig elpusztította egy gombás fertőzés, az ültetvényesek a teacserje mellett döntöttek. 1867-ben James Taylor (1835-1892), egy szigeten élő brit úgy döntött, teaültetvényt létesít, amivel megteremtette a sziget teaiparának alapját. Az ültetvény is a sziget közepén, sőt a botanikus kerthez viszonylag közel volt. A vidék hőmérséklete tökéletes volt a teának, így pár év alatt Taylor feldolgozóüzemet alapított. 1873-ban jelent meg az első ceyloni tea Angliában és egyből nagy sikert aratott. Két évvel azután, hogy 300 bolt tulajdonosa volt és teakóstoló üzleteket nyitott, 1890-ben megjelent a szigeten Sir Thomas Lipton (1848-1931) ír-skót kereskedő, aki Taylor társa lett. Az egyikőjük kereskedelmi és marketing szakértelmével és a másik teaismeretével a Lipton nevével fémjelzett márka meghódította a világot. A képen látható bélyegsort 1967-ben, a Srí Lanka-i teaipar századik évfordulójára bocsátotta ki a helyi posta. A bélyegek a tea kutatására, kóstolására, szedésére és exportjára utalnak. A konténeren a helyi teát jelképező, kardot tartó oroszlán látható. Mára az ország a világ 4. legnagyobb teatermelője, sőt, Srí Lanka GDP-jének két százalékát teszi ki teából származó bevétel. Az alacsonyabban fekvő ültetvényeknek több a hozama, a tea pedig fanyarabb ízű lesz, ami a Közel-Keleten kedvelt. Összesen majdnem 300 ezer tonna teát szednek évente a szigeten. 

Srí Lanka madárvilága

1967-ban, az első Ceyloni Nemzeti Bélyegkiállítás alkalmából bocsátották ki a képen látható bélyegblokkot. Az eredeti blokkot 1966-ban adták ki, erre egy felülnyomat került a bélyegkiállítás kapcsán. Négy, az azóta nevet váltott szigeten, Srí Lankán közismert madár került erre a bélyegblokkra. A bal felső sarokban egy nilgiri beó látható, ami a seregélyfélékhez tartozik és Délnyugat-Indiában és Srí Lanka dombvidékein él. Magyar nevét a Nilgiri-hegységről kapta, ami India déli részén húzódik. A mellette levő madár, a kék, vagy indiai páva, ami parkok és állatkertek közismert madara. Nagy Sándor hozta be Európába először ezt a fajt, ami eredetileg az indiai szubkontinensen és Srí Lankán él. Elsősorban különleges faroktollairól ismertek a hímek, amelyeket párválasztáskor széttárnak, így udvarolva a tojóknak. Az alsó sorban az ugyancsak a fácánfélékhez tartozó ceyloni tyúk látható, ami a szigetország nemzeti madara. Rovarokkal, gyümölcsökkel és magvakkal táplálkozik és ritkán hagyja el a talajszintet. Fészkét is a földhöz közel, vagy a földre építi, amiben 2-4 tojást költ ki. Az utolsó madár egy, a sárgarigófélékhez tartozó faj, ami ugyancsak Indiában, Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában él. Az általunk ismert sárgarigótól fekete feje és szárnytollai különböztetik meg. Trópusi madárról van szó, ami elsősorban fügével és rovarokkal táplálkozik.

Srí Lanka madarai

Srí Lanka trópusi szigetország, amelynek területe 65 600 négyzetkilométer. 233 madárfaj él a szigeten, ebből 26 endemikus, azaz máshol meg nem található. A sziget állandó madárfajaiból válogat ez a 2003-as kisív.
Fentről haladva, az első sorban látható a feketenyakú gólya, a sós és édesvizekben is élő kék fú, a hazánkban is megtalálható szürke gém, a fehértorkú halkapó, és a Magyarországon is fészkelő bakcsó. A második sorba került a narancsos színéről elnevezett tükrös míniummadár, a fehérhátú sámarigó nevű légykapóféle, a malabári malájtrogon, a hosszú faroktolláról híres berki paradicsom-légyvadász és a smaragdgyurgyalag. A harmadik sort az egész Délkelet-Ázsiában megtalálható maláj erdeibagoly indítja, ezt követi a számos alfajjal bíró kontyos kígyászsas, a kontyos héja, a dzsungel törpekuvik, és a vöröshasú törpesas.
A következő sorban található a díszpintyekhez tartozó feketefejű apácapinty, a csak Srí Lankán élő Pompadour-zöldgalamb, a szilvafejű papagáj, a tukánfélékhez tartozó, 16-17 centiméter hosszú sárgatorkú bajszika. valamint a zöldszárnyú galamb. Az utolsó sorba a kékarcú selymeskakukk került, valamint egy csak a szigetországban megtalálható sarlóstimália, egy a fácánfélékhez tartozó frankolinfaj, egy küllőfaj a harkályfélék közül, végül a malabári szarvascsőrű, aminek érdekes sisakja van a csőrén.      

Világítótornyok

Tizennégy működő világítótorony található Srí Lankán. amelyeket (a tizenegy nem működővel együtt) a Srí Lanka-i Kikötői Felügyelet és a Srí Lanka-i Haditengerészet felügyel és tart fenn. A világítótornyok többsége a brit uralom alatt épült, a britek tartották fenn, Srí Lanka függetlensége után viszont fokozatosan átadták az ellenőrzést a helyi hatóságoknak. Négy világítótornyot választottak ki ehhez a Srí Lanka-i bélyegblokkhoz, amelyet 2010-ben adtak ki.
Az első torony a Little Basses világítótorony, amit James Nicholas Douglass (1826-1898), az egyik legismertebb brit világítótorony-tervező alkotott egy veszélyes zátonyra 1878-ban. A mai napig működő torony kibírta a 2004-es szökőárt is. Mellette az 1873-as Great Basses látható, ami 13 kilométerre áll a tengerparttól, ugyancsak egy zátonyon. A harmadik bélyegre a Dondra Head vagy Deviuwara világítótorony került, ami Srí Lanka legdélebbi pontján áll és 49 méteres magasságával a legmagasabb torony az országban. Az utolsó bélyegen a Galle világítótorony került, ami Galle városának erődítményében áll. Az eredeti, 1848 óta működő tornyot egy tűzvész elpusztította, a mostani 1939-ben épült torony száz méterre áll az eredetitől. A világítótorony az erőddel együtt az UNESCO Világörökségének része.