2017. március 29., szerda

Tolkien és a gyűrű

J.R.R. Tolkien (1892-1973) brit író, költő, nyelvész és egyetemi professzor nemcsak regényeiről ismert, hanem illusztrációiról is. Gyermekeinek rendszeresen rajzolt, így nem meglepő, hogy fantasy regényeihez is készített több száz illusztrációt. A képen látható bélyegsort 2004-ben bocsátotta ki a Brit Királyi Posta annak emlékére, hogy Tolkien A Gyűrűk Ura című regényének első két része, A Gyűrű Szövetsége és A két torony ötven évvel korábban, 1954-ben jelent meg először az Allen & Unwin kiadónál. (A harmadik rész, A király visszatér 1955-ben jelent meg.) A felső sorban látható képek sorjában: Középfölde térképe (ebből többféle is készült, sőt a szerző fia, Christopher is készített térképeket, amik több kiadásba is bekerültek), Lothlórien erdeje tavasszal, a harmadik bélyegre A Gyűrűk Szövetsége könyvborítója került, egy festmény Völgyzugolyról és Zsákos Bilbó házának (Bag End) hallja. A második sorban látható: Vasudvard, ahol Orthanc tornya található, a törpök általépített Mória Nyugati-kapuja, Barad-dúr egy része, ami Mordor tornyai közül a legnagyobb, Gondor birodalmában Minas Tirith erődvárosa, valamint a Fangorn-erdő, ami az entek és a huornok otthona volt. A regény magyar terminológiája Réz Ádámnak (1926-1978) a munkája, aki egyben a 11. fejezetig fordította a művet. A további részeket Göncz Árpád és Tandori Dezső fordították.        

2017. március 27., hétfő

Utazik a pápa

A katolikus egyház egyházfőjének utazásairól rendszeresen bocsát ki bélyegeket a Vatikáni Posta. A képen látható, II. János Pál pápa 1996-os utazásait bemutató bélyegsor 1997-ben került bemutatásra. 1978-2005 között a pápa 104 külföldi úton vett részt, és többet utazott, mint az összes elődje együtt. 1996. februárjában Közép-Amerikába látogatott, nevezetesen Guatemalába, Nicaraguába, Salvadorba, valamint Venezuelába. Mindegyik országba ez volt a második útja, a fővárosokon kívül pedig ellátogatott a venezuelai Maiquetía és Guanare városokba is. Áprilisba Tuniszba látogatott, ahol misét celebrált a Páli Szent Vince székesegyházban. Májusban Szlovéniába utazott, ahol Ljubljanán kívül Postojnába és Mariborba is ellátogatott. A következő hónapban Németország volt az úti cél, ahol már kétszer járt korábban. Az ország középső részén fekvő Lippstadtba, Padernbornba és Berlinbe látogatott, az utóbbi olimpiai stadionjában rendezett misén pedig boldoggá avatta Bernhard Lichtenberg (1875-1943) és Karl Leisner (1915-1945) katolikus papokat, akiket a nácizmus elleni nézeteik miatt a dachaui koncentrációs táborba küldtek, ahol meghaltak. (Lichtenberg Dachauba utazása során halt meg.) 1996 szeptemberében a pápa Budapestre, Győrbe és Pannonhalmára látogatott, az utóbbiba azért, mert a Bencés Főapátság alapításának ezredik évfordulóját ünnepelte. Az ezt jelképező bélyegen a Főapátság épülete és a magyar korona látható a pápa portréja alatt. Az utolsó, legnagyobb értékű bélyegen francia útja került. Itt négy városba látogatott el: Tours, Saint-Laurent-sur-Sevre, Sainte-Anne-d'Auray, Reims. Negyedik francia útjának apropója az volt, hogy 1500 éve keresztelték meg I. Klodvig frank királyt, valamint 1600 éve halt meg Tours-i Szent Márton, a Pannonia provinciában született püspök.    

2017. március 21., kedd

A költészet világnapjára

Az UNESCO (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) ajánlásával 1999. március 21-e a költészet világnapja. Ennek alkalmából választottam ezt az 1992-es brit bélyegsort, amit Alfred, Lord Tennyson (1809-1892) brit koszorús költő, a viktoriánus kor egyik legjelentősebb költője halálának századik évfordulójára adtak ki. A legkisebb értéken Tennyson egyik öregkori képe látható 1888-ból, mellette Edward Burne-Jones (833-1898) brit képzőművész Merlin elcsábítása című képének egy része. Ezt Tennyson Shalott kisasszonya című balladája ihletett, ami a mai napig egyik legnépszerűbb alkotása. A következő bélyegen látható fotográfia 1856-ban készült, a mellette levő festményrészlet pedig Arthur Hughes (1832-1915) Áprilisi szerelem című képéből van, amihez a költő A molnár lánya című képét illesztette. A harmadik bélyegre John William Waterhouse (1849-1917) ugyancsak a Shalott kisasszonya inspirálta képrészlete került Tennyson 1864-es portréjával. A legnagyobb értékű bélyegen a költő fiatalkori arcképe látható Dante Gabriel Rossetti (1828-1882) Jane Morris modellről készült, Mariana (William Shakespeare Szeget szeggel című drámájának egyik karaktere után) című képe mellett. Morris az 1848-1853 között létező, a bélyegeken látható festőket is magába foglaló preraffaelita művészi csoport nőideálja volt. A csoport elsődleges célja az volt, hogy modernizmust hozzon az addig közkedvelt akadémista festészet helyett. Ezek az alkotások - legyen az irodalmi vagy képzőművészeti - a mai napig népszerűek. Tennyson egyéb közkedvelt, magyarul is olvasható versei: A Kraken, A lótusz-evők, Odysseus, A könnyű lovasbrigád rohama, Maud.       

2017. március 15., szerda

Bem és a szabadságharc

Bem József (születési nevén Józef Zachariasz Bem) 1794-ben született a dél-lengyel Tarnów városában cseh származású nemesi családban. Tüzérségi iskolába járt, 1812-ben pedig Gdanskban harcolt a franciák oldalán, a város védelméért pedig Becsületrendet kapott. Később az orosz fennhatóság alatt álló Kongresszusi Lengyelország hadseregébe lépett be, de mivel tisztként részt vett az 1830-1831 közti novemberi felkelésben az oroszok ellen, ezért Franciaországba volt kénytelen emigrálni több tízezer honfitársával. Párizsban pedig megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel. 1848 szeptemberében Magyarországon akart egy lengyel-horvát légiót szervezni, de a bécsi forradalom miatt nem tudott tovább utazni. Bár vállalta a helyi forradalmi fegyveres erők főparancsnoki posztját, a város elesett, ő pedig Pestre szökött, ahol Kossuth Lajosnál ajánlotta fel szolgálatait. Először Nagyszombaton lett katonai tanácsadó, végül segédkezett a lengyel légió megszervezésében. Itt azonban sokan ellenségesen fogadták Párizsban elhangzott politikai nézetei miatt, sőt egy lengyel  önkéntes megpróbálta megölni. 1848 végétől az erdélyi hadjárat egyik parancsnoka volt, aminek eredményeként az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt. Másodjára azonban nem sikerült feltartóztatni az egyesített csapatokat és az 1849. július 31-i segesvári csatát elvesztette. Ezt követően Kossuthtal mint kormányzóval találkozott, aki kinevezte a magyar csapatok főparancsnokává, de a temesvári csatában szétverték csapatait. 1849 augusztusában Bem a mai Törökország területére menekült, ahonnan egy törvény szerint nem kiadható más országnak az, aki áttér az iszlám vallásra. Bem a Murat (Murad) pasa nevet vette fel, a helyi hatóságok pedig Aleppóba (mai Szíria) küldték, hogy távol legyen az oroszoktól. 1850-ben a várost védte egy rablótámadás ellen, de röviddel ezután maláriás lett és meghalt. Itt temették el, de 1929-ben Tarnowba szállították a hamvakat. Mivel vallási okok miatt hamvai nem kerülhettek lengyel földbe, kőszarkofágja hat oszlopon áll. A Bem apó becenevet Székelyföldön kapta, egyik segédtisztje pedig Petőfi Sándor (1823-1849) költő és forradalmár volt. A képen látható bélyeget Kass János (1927-2010) grafikus tervezte, és a Magyar Posta bocsátotta ki 1994-ben, Bem születésének 200. évfordulójára.

2017. március 14., kedd

Szíves bélyegek

Tonga szigetország a Csendes-óceánon, ami 1970-ben vált függetlenné az Egyesült Királyságtól. Államformája 1875 óta királyság volt, mára alkotmányos monarchia, jelenlegi uralkodója a ceremoniális tisztséget betöltő VI. Tupou, aki 2012-ben lépett trónra. Az ország korábbi neve a Barátság-szigetek volt, amit James Cook (1728-1779) hajóskapitány, brit felfedező adott a szigetlakók barátságos viselkedése miatt. A képen látható, szív- és szigetalakú, dombornyomott és öntapadós bélyegeket 1965-ben bocsátotta ki a Tongai Posta a Páncsendes-óceáni Délkelet-Ázsiai Nők Szövetségének nuku'alofai (ez Tonga fővárosa) szervezetével közösen, III. Tupou Salote királynő halála alkalmából. Mindegyik bélyegen látható a királynő oldalportréja, az ország mindkét neve, a sziget alakú bélyegek pedig légiposta értékek. De ki is volt ez a királynő? 1900-ban született II. Tupou György tongai király és Lavinia Veiongo, a király első feleségének gyermekeként. Laviniát megvetették alacsony rangja miatt és mivel mást szántak a király feleségének. Sajnos emiatt lányukat is őrizni kellett az emberek haragjától. Apja 1918-ban meghalt, így ő 18 évesen lépett trónra és bár férjhez ment, az nem kapta meg a társuralkodói címet. Salote 48 éven át uralkodott, a legtovább a tongai uralkodók közül, nevéhez pedig a helyi kultúra megőrzése és a történelmi emlékhelyek feltárása köthető. A 191 centiméter magas királynő akkor vált nemzetközileg ismertté, amikor 1953-ban, II. Erzsébet brit uralkodó koronázásakor egy nyitott hintóban utazott a szakadó esőben. Mindezt azért, mert a tongai hagyományok szerint nem utánozzuk azokat, akiket tisztelünk. (Ebben az esetben nem húzzák fel a hintó tetejét, miután II. Erzsébet koronázási hintója fedett.) Salote egy új-zélandi kórházban hunyt el 1965-ben, testét hazájában ravatalozták fel. Egyik fia IV. Tupou néven uralkodott 1965-2004 között.  

2017. március 13., hétfő

Csigák, kagylók


Öntapadós, tengeri kagylókat és csigákat láthatunk ezen a 2005-ös belga bélyegblokkon, amin franciául és hollandul is fel van tüntetve az ország neve. A bal felső sarokban a közönséges kürtcsiga látható, ami az Észak-Atlanti-óceán északi felén és a Balti-tengerben él 2 és 150 méter közötti mélységben. Testhossza 8-16 centiméter közt van, dögevő ragadozó faj és belső megtermékenyítéssel szaporodik. Alatta látható a Donax vittatus nevű kagyló, ami Északnyugat-Európa és a Földközi-tenger tengerpartjain él, a kagylóházukat gyakran találni meg a tengerpartokon. Váltónemű fajról van szó, azaz a kagyló hím és nőstény is lehet, megtermékenyítésük pedig külsőleg is történhet. Középre került az Epitonium clathrum nevű, korallokkal és tengerirózsákkal táplálkozó, azaz ragadozó tengeri csiga faj, ami az előbb említett vizeken kívül a Fekete-tengerben is megtalálható. Alatta a tavikagyló látható kinyitva és becsukódva, ami egész Európában, Szibériában és Észak-Afrikában is elterjedt faj. A kagyló teknője 10-20 centiméter hosszú és 12 centiméter széles; nevével ellentétben folyóvizekben is él. A jobb sarokba egy ligeti csiga került, ami Európában őshonos és többféle színű (fehér, barna, vörös, sárga) lehet a háza. Hazánkban védett, eszmei értéke ötezer forint. A ligeti csiga alatti vörös csupaszcsiga színe is változhat, a narancssárgától a feketéig. Szárazföldi, mindenevő faj, ami a tüdőscsigák rendjébe tartozik, gyakran megtalálható kertekben. A rajzokat Diane Bruyninckx belga tudományos illusztrátor készítette. 

2017. március 9., csütörtök

Stadion Los Angelesben

1923-ban nyitották meg a Los Angeles Memorial Coliseum nevű stadiont, ami azóta számos sportesemény helyszínéül szolgált. A stadiont 16 hónap alatt húzták fel, nevében a memorial szó Los Angeles első világháborúban szolgált veteránjainak állít emléket, amit 1968-ban minden helybéli katonára módosítottak. Mai áron 13,4 millió dollárba került a felépítése az akkor 75 ezer férőhelyes stadionnak, amit azóta többször átépítettek, bővítettek. Két fenntartója van: Kalifornia állam és Los Angeles megye. Az első világhírű sportesemény, amit itt tartottak az 1932-es olimpiai játékok voltak, majd több felújítást és modernizálást követően az 1984-es olimpiai játékok megnyitója és számos sportesemény is itt volt. Jelenleg majdnem 99 ezer főt képes befogadni a stadion, de több alkalommal is 110 ezer fő körül volt a látogatók száma, utoljára 2008-ban egy baseball meccsen. Az akkori 114 ezres nézőszám bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. A stadion jelenleg a USC Trojans egyetemi amerikai futball csapat otthona, valamint egy időre az NFL-ben levő Rams csapaté, de korábban a Raiders, UCLA Bruins és Dodgers csapatok stadionja is volt. Nagy tervek elébe néz az építmény, ha Los Angeles megkapja a 2024-es olimpiai játékok rendezési jogát, hiszen felújítva ebben lenne a nyitó- és záróünnepség. A képen látható bélyegblokkot 1983-ben bocsátotta ki az afrikai Bissau-Guinea postája a Los Angeles-i olimpiai játékok emlékére.    

2017. március 8., szerda

Nemzetközi nőnapra

1995-ös ez a bélyegfüzetben levő, tavaszi virágokat ábrázoló, vágott szélű bélyegsor, amit az Egyesült Államok postája bocsátott ki. A bélyegfüzet egy papírtokban levő bélyegsor, ami megkönnyíti az otthon tárolt bélyegek elhelyezését. Mivel ma van nemzetközi nőnap, ezzel kívánok minden nőnek sok örömöt és boldogságot! Az első bélyegen a nősziromfélékhez tartozó sáfrány, más nevén krókusz került, ami nemcsak közismert tavaszi virág, hanem drága fűszernövény is. A téltemető a következő virág, ami kora tavasszal, de akár február végén is virágzik. Ez a gumós virág mérgező, hazánkban pedig védett. A kerti árvácska látható a harmadik bélyegen, ami egy hibrid növényfaj: a háromszínű árvácskából és különböző ibolyafélékből keresztezték. Gyakran használják ételek díszítésére, íze enyhén mentás. Az amarilliszfélékhez tartozik a hóvirág, ami az egyik legismertebb és legkedveltebb kora tavaszi növény. 20 faját különböztetik meg, ezek közül négy él Magyarországon és a kikeleti hóvirág a legnépszerűbb. Nyílásakor, kereskedelmi célból olyan nagy mennyiségben szedték az erdőkben, hogy élőhelye veszélybe került, de 2005 óta védett, eszmei értéke tízezer forint. Az utolsó bélyegre a csinos szellőrózsa került, aminek latin neve, az Anemone blanda második tagja is azt jelenti: elbűvölő, bájos. Délkelet-Európától Szíriáig őszhonos, de világszerte közkedvelt kerti virág. Egyik különlegessége, hogy szirmai több színűek is lehetnek.

2017. március 7., kedd

Baglyok Afrikából

Afrikában megtalálható bagolyfajokat látunk ezen az 1999-es zimbabwei bélyegsoron. Az Afrika déli részén elterülő ország bélyegei közül legkisebb értéken egy fokföldi uhu látható, ami nevével ellentétben egész Afrikában megtalálható a Szaharát és az esőerdőt kivéve. (Sőt, az Arab-félsziget délnyugati részén is él.) Ez a nagy testű, 41-61 centiméter hosszú madár húsevő, tyúk méretű madarakat is elfogyaszt. Három alfaja van és mint a legtöbb bagolyfaj, ez is éjszakai. A fokföldi gyöngybagoly látható még a felső sorban, ami nedves, füves területeken és száraz hegyvidékek lakója. A nagy fűben alagutakat csinál, amik összeköttetésben állnak egymással. Itt is fészkel, illetve nappal a letaposott fűben levű fűkupacon pihen. Az alsó sort a közismertebb gyöngybagoly indítja, ami 1985-ben az év madara volt hazánkban. Az Antarktisz kivételével mindegyik földrészen megtalálható, több helyre pedig betelepítették rágcsálók ellen. Több tucat alfaja van, amik közül számos lakott településeken is megtalálható. Az utolsó madár a mocsári fülesbagoly, ami Afrikán kívül Madagaszkáron is honos. Nyílt, mocsaras területek lakója, fészkét pedig a földre építi, ahol 4-6 tojást költ ki. Gyakran nappal is vadászik, elsősorban rovarokra, de kisebb emlősökre és madarakra is.  

2017. március 6., hétfő

Spanyol világörökség

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) genfi központja bocsátotta ki a képen látható bélyegsort 2000-ben, aminek témája a spanyol világörökségi helyszínek. Az elsőn a Dél-Spanyolországban levő Alhambra nevű mór erőd látható, ami 1984 óta része a Világörökségnek. Mórok kezdték el építeni 1223-ban az erődítményt, ami aztán több száz éven át épült. Az épületkomplexum neve az arab al-hamra szóból származik, aminek jelentése „a vörös". Spanyolország középső részén található Cuenca városa, amineka 8. században épült, fallal körülvett óvárosa van. Ez eredetileg egy mór település, aminek székesegyháza az első gótikus templom Spanyolországban, valamint a sziklákról lelógó házai (casas colgadas) 1996 lettek részei az UNESCO Világörökségének. 1985-ben került fel a listára a Madridtól nem messze levő Segovia középkori óvárosa, valamint a képen látható, első században épült római viadukt. A második sort a nyugati-spanyol Mérida ókori római színháza indítja. A mai település elődje Emerita Augusta volt, amit i.e. 25-ben alapított Augustus császár, hogy áthelyezze leszerelt katonáit. Számos építmény (templomok, amfiteátrum, színház, viaduktok, diadalív) maradt meg ebből az időszakból, ezért került 1993-ban a Világörökség listájára. Talán Antoni Gaudí (1852-1926) Barcelonában található modernista építészete az egyik legismertebb az UNESCO listáján, így ez is a bélyegsor részét képezi. A hatodik bélyegre az ország középső részén található, több évszázadig, különböző stílusban épülő Toledo került, ahol a katolikus, mór és zsidó hagyományok keverednek. A két utolsó értéken a korábban bemutatott Cuenca és Toledo látható.