2016. április 26., kedd

Szökőkutak világa

Három híres szökőkút került a képen látható 1977-es olasz bélyegsorra. Az első bélyegen a közép-olaszországi Isernia városának Fontana Fraterna nevű szökőkútja látható. A 13. században építették régi római épületek maradványaiból, mára pedig a város jelképévé vált. A sziklákra épült, ókorban stratégiailag fontos település a mai napig megőrizte római településszerkezetét, azaz egy főutcából nyílnak a kisebb mellékutcák. Számos középkori épülete maradt fenn, ezért népszerű a turistacélpont. További érdekesség, hogy a város melletti barlangokban találták meg a legősibb tűzrakóhelyet a Földön. Ezt a régészeti területet felvették a potenciális világörökségek listájára. A következő szökőkút, azaz fontana az olasz csizma hegyében látható Palmi városának barokk emléke. A kút 1670-ben épült a város urának kérésére a piactérre. Egy 1783-as földrengésben megsemmisült a város, de a szökőkút érintetlen maradt, aminek köszönhetően az újjáépített város jelképe lett. A 19. század végén történő városrendezésnél viszont útba került a kút, így lebontották és már átalakítva, nem az eredeti helyre került vissza. A város arról is híres, hogy két vallási körmenete felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára, ami, hasonlóan a Világörökséghez, az UNESCO védnökségét élvezi. Az utolsó bélyegre a szlovén határ mellett fekvő Gorizia városának Neptun-kútja került. A barokk építményt Nicolo Pacassi (1716-1790) tervezte, aki egyebek mellett a Budavári Palotát, a schönbrunni kastélyt, és a prágai vár több épületének volt a tervezője.    

2016. április 25., hétfő

Shakespeare évforduló

2016. április 23-án volt William Shakespeare (1564-1616) angol író, költő és színész halálának 400. évfordulója. Ennek kapcsán választottam a Magyar Posta 2014-es bélyegblokkját, amit születésének 450. évfordulójára bocsátottak ki. Az bélyegen látható illusztrációk Kass János (1927-2010) Kossuth-díjas grafikus, szobrász és bélyegtervező Hamlet illusztrációiból lettek kiválasztva: a bal oldali A királyné, a jobb oldali A koponya címet viseli. A keret különleges rajzain kívül Shakespeare Hamlet, dán királyfi című tragédiájából olvashatók angolul és magyarul részletek. Most pedig jöjjön öt érdekesség Shakespeare-ről: hét testvére volt, leghosszabb drámája a Hamlet, legrövidebb pedig a Tévedések vígjátéka, I. Erzsébet és I. Jakab brit uralkodók előtt is játszott, feleségét pedig Anne Hathawaynek hívták, mint az Oscar-díjas színésznőt. Néhány különlegesség a Hamletről: az Oroszlánkirály a Shakespeare mű adaptációja, minden idők legtöbbször feldolgozott színműve, a mű a dániai Kronborg-kastélyban játszódik, ami a Világörökség része és népszerű turistalátványosság. A darabot a Star Trek című tévé- és játékfilm sorozatból ismert klingon nyelvre is lefordították. A bélyegblokkon látható felár összegéből (100 forint) a Magyar Posta ifjúsági bélyeggyűjtést támogatott.

2016. április 21., csütörtök

Erzsébet 90

II. Erzsébet brit uralkodó ma ünnepli 90. születésnapját, ennek alkalmából választottam a képen látható bélyegsort. A királynő az a személy, aki a legtöbbet bélyegen szerepeltetett ember, illetve az az uralkodó, akinek oldalprofilja egyet jelent országával, így az Egyesült Királyság neve rá sincs írva a bélyegre. Fenti bélyegsor nem is valamelyik születésnapja alkalmából került kibocsátásra, hanem uralkodásának ötvenedik évfordulójára, 2002-ben. Az első fotót Dorothy Wilding (1893-1976) készítette róla 1952-ben. A teljes képen koronával a fején látható az uralkodó, amit aztán több bélyegsorhoz is felhasználtak. A második, elsőbbségi levélre való bélyegen Sir Cecil Beaton (1904-1980) legendás fényképész 1968-as portréja látható. Ezt követi az Európába szánt levelekre használt bélyeg, amin vejének, Anthony Armstrong-Jones, Snowdon grófjának (1930-) 1978-as fényképe látható. Snowdon Erzsébet húgának, Margit királyi hercegnőnek (1930-2002) volt a férje 1960-1978 között és már akkor hivatásos fényképészként dolgozott. A negyedik bélyegre Yousuf Karsh (1908-2002) örmény-kanadai fotós 1984-es képe látható, ami más, Erzsébetet ábrázoló kanadai bélyegekre is rá került. Az utolsó, legnagyobb értékű bélyegen pedig a brit királyi család által gyakran foglalkoztatott Tim Graham 1996-os fotója került.

2016. április 20., szerda

Brazil filmvilág

A brazil mozi századik évfordulójára került kiadásra ez a hatos tömb 1998-ban. Az elsőn egy régi felvevőgép látható 1897-ből, amit egy képkocka követ Mário Peixoto (1908-1992) Limite című klasszikusból. Az 1930-as kísérleti némafilmet minden idők legjobb brazil filmjének tartják. A történet egy férfi és két nő múltját meséli el, akik egy evezős csónakban hánykolódnak a tengeren. A kétórás film a mai napig hatással van a nézőre, számos tanulmányt írtak belőle. A  kővetkező bélyeg az 1930-as évektől harminc éven át népszerű chanchada műfajának állít emléket. Ezek az eredeti humorú, burleszk elemekkel teli vígjátékok a tömegekhez szóltak, akik élvezték a mindennapi helyzetek kiparodizálását. 1951-től kezdve gyártottak filmeket a Vera Cruz Filmstúdióban, ami egy stílusnak is a neve lett. Ezek a filmek az amerikai krimiket és romantikus drámákat másolták, hatalmas sikerrel. Ilyen volt a Tico-Tico no Fubá (1952) című életrajzi film, az O Cangaceiro (1953) című western, ami díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon, a Florada na Serra (1954), ami egy szerelmi történetet mesél el Luciano Salce (1922-1989) rendezésében, valamint a Sinhá Moca (1955), aminek televíziós feldolgozása A kisasszony címmel lehet ismerős a magyar nézőknek, Lucélia Santossal a főszerepben. Miközben a Vera Cruz Stúdió az amerikai mintát vette át, több brazil rendező független filmeket készített helyi témákkal. Ennek a stílusnak új mozi, azaz Cinema Novo lett a neve, legnagyobb alakjának pedig Glauber Rocha (1939-1981) tekinthető. Az Isten és Ördög a Nap földjén (1964) hatalmas siker lett, úgy, mint A föld transzban (1967) és a A halál Antoniója is, amelyeket európai filmfesztiválokon is vetítettek. Az utolsó bélyegen három film kerül kiemelésre: a cannes-i Aranypálmát megnyerő, Oscar-díjra jelölt Fogadalom (1962) Anselmo Duartétól (1920-2009), Leon Hirszman (1938-1987) Eles Nao Usam Black-Tie (1981) című politikai drámája, ami a velencei filmfesztiválom nyert három díjat, valamint az 1998-as Központi pályaudvar című dráma Walter Sallestól, ami tucatnyi filmes díjat zsebelt be világszerte, többek közt Berlinben az Arany Medvét.

2016. április 19., kedd

Függetlenségi emlékek a tengerről

Az amerikai függetlenségi háború (1775-1783) kétszázadik évfordulójára bocsátották ki ezt a bélyegsort Madagaszkár szigetén, amin a híres személyek és hajók láthatók. A legkisebb értékre de Grasse grófja (1723-1788), francia admirális került, aki kiűzte az angolokat a Chesapeake-öbölből, aminek következtében azok kénytelenek voltak megadni magukat és letenni a fegyvert Yorktownban 1783-ban. Mellette a USS Randolph, egy 32 ágyús fregatt látható, amit a britek felrobbantottak. A második bélyegen Lafayette márki (1757-1834) látható, aki nem csak a függetlenségi háborúban, de a francia forradalom. sőt a júliusi forradalom (1830) idején is kulcsszerepet játszott. Tőle balra az amerikaiak Lexington nevű brigantinja (ezt az britek elfogták) és a brit HMS Prince Edward került. A második sorba a francia d'Estaing grófja (1729-1794) került, aki tábornokként és admirálisként is szolgált. A függetlenségi háborúban két sikertelen támadást vezetett, majd visszatért hazájába. Bár támogatta a francia forradalom elveit, mivel személyes hűséget esküdött a királyi családnak, guillotine-nal kivégezték. A bélyegen zászlóshajója, a Laguedoc nevű sorhajó látható. John Paul Jones (1747-1792) az első ismert amerikai tengerésztiszt volt, aki bátorságával a mai napig a haditengerészet egyik példaképe. A bélyegen az 1779. szeptember 23-25. között, az angol partoknál vívott Flamborough Head-i csata látható. Jones hajója a Bonhomme Richard nevű, franciáktól kölcsönzött kereskedelmi hajó volt, amivel sikerült a nagyobb és jobban felfegyverzett Serapist elfoglalni. Az amerikai hajó azonban annyira roncsolódott, majd kigyulladt, hogy elsüllyedt. A legnagyobb értékű bélyegre Benjamin Franklin (1706-1790) amerikai polihisztor, valamint a Millern nevű brit kereskedelmi hajó és az amerikai Montgomery fregatt kerültek.

2016. április 18., hétfő

A Himalája színes madarai

Bhután egy fél magyarországnyi, délkelet-ázsiai ország, ami híres elszigeteltségéről. A Himalájától keletre található, az ország nagy része pedig magas hegyvidék, több, ötezer méternél is magasabb hegycsúccsal. Ezt a 2003-as blokkot a helyi posta bocsátotta ki a Természetvédelmi Világalappal (WWF) közösen. Négy fácánféle látható a képeken. A bal felső sarokba az ördögfácán került, ami Indiától egészen Thaiföldig honos, számos alfajjal. A Hawaii-szigetekre betelepítették, ahol sok kárt okoz a természetes növényzetben mivel a betelepített növények magjait is elszórja ürülékével. Mellette a fehérhasú tragopán látható, ami a magashegységek erdejeiben él, elszigetelt populációkban. Mivel kevés az egyedszáma, ezért sebezhető fajjá vált. A hím hátán gyöngyminta látható, a tojók viszont, ahogy a többi tragopánfajnál is barnák és alig észrevehetők a sűrű aljnövényzetben. Az alsó sorban rokona, a szatírtragopán került, aminek hímje nagyjából 15 centiméterrel hosszabb és súlya akár egy kilogrammal is több, mint a tojóké. A madár 1800-3900 méter tengerszint feletti magasságban él magányosan. Nevét a fején levő két kis tollpamacsról kapta, ami párzás idején olyan, mintha szarv lenne. Az utolsó faj Nepál nemzeti madara, ez pedig a himalájai fényfácán. A 70 centiméter hosszú madárfaj tollai metálfénnyel csillognak, ami nagyon különlegessé teszi kinézetét. 4500 méterig is megtalálható, gyakran csoportokban. Úgy, mint a többi fácánfaj ez is magvakkal és rügyekkel táplálkozik.

2016. április 14., csütörtök

Egy császár emlékére

Hirohito (1901-1989) japán császár és a 20. század meghatározó politikusának emlékére adta ki ezt a bélyegblokkot a csendes-óceáni Mikronézia 1989-ben. A képen Utagava Hiroshige (1797-1858) japán festő Fácán és krizantémok című metszete látható. A festő a 17. század második felétől népszerű ukijo-e stílus egyik legjelentősebb művésze volt. Ezek a cseresznyefa metszetek határozott vonalvezetésükkel, és pompás színvilágukkal különböznek a korábbi japán metszetektől. A távol-keleti ország nemzeti madara a fácán (konkrétabban a képen is látható Schiller-fácán) illetve a sintó vallás főistenségének küldötte, a hatalom és a bőség jelképe, míg a krizantém a hosszú élet és a megújulás szimbóluma, de a japán uralkodóház jelképe is évszázadok óta. A körülbelül 1832-ben készült, jelenleg a bostoni Szépművészeti Múzeumban látható műalkotás jobb felső sarkában egy vers is olvasható, ami a bélyegkeret jobb felére került japánul és angolul. Ez a ver egy haiku, azaz háromsoros, 17 szótagú, hangsúlyos vers, ami egy természeti pillanatképhez kötött. A bélyegen olvasható haiku magyarul: Krizantémillat/minden alkalommal egy csepp harmat/belsejéből lecsöppen.

2016. április 13., szerda

Méhek és társaik

1978-as ez a jugoszláv bélyegsor, ami különböző rovarokat mutat be. Az első a közismert háziméh, ami méztermeléséről híres. Hatezer évvel ezelőtt háziasították és az általa termelt méz miatt, ami a mai napig jótékony hatásairól ismert. Huszonnyolc alfaja ismert, hazánkban a leggyakoribb fajta a karjnainak nevezett. A háziméh eredetileg Indiából származik, de már háziasítása előtt is kulcsszerepet játszott az ökoszisztémában, mivel számtalan növény beporzásában van kulcsszerepe. A bélyegen a rovar latin neve mellett az elnevezőjének, Carolus Linnaeus (Carl von Linné, 1707-1778) vezetéknevének kezdőbetűje olvasható. A következő faj a karcsúméhek alcsaládjába tartozik. Úgy mint a háziméh, ezek a fajok is részt vesznek a beporzásban, de azzal ellentétben a földben, járatokban van a fészkük. Az Antarktiszt kivéve mindegyik kontinensen előfordulnak, de elsősorban az északi féltekére jellemzők. Latin nevét Pietro Rossi (1738-1804) olasz tudós adta, aki a világ első entomológusa, azaz rovarkutatója volt. A harmadik bélyegen egy kék fadongó látható ami vaskos, 2-3 centiméter hosszú testével könnyen felismerhető. A méhekkel ellentétben ez magányosan él, de ugyanúgy nektárral és pollennel táplálkozik. 30 centiméteres függőleges járatokat váj elhalt fákba, ahova petéit rakja. Innen jön latin neve a xylocopa is, ami favágót jelent. A legnagyobb értékre a földi poszméh került, ami 2014-ben a Magyar Rovartani Társaság az év rovarjának választott. A földhöz közel repül, mivel nagy testét szárnyai nehezen bírják el. Méteres mélységben élnek, elsősorban vakond- és egérjáratokban. Meleg időben jönnek elő, amikor a nap felmelegíti járataikat. Ez a legnagyobb poszméhfaj Európában, de világszerte betelepítették.    

2016. április 12., kedd

Olasz látnivalók

Négy turisztikai látnivaló került erre az olasz bélyegsorra 1999-ből, aminek érdekessége, hogy a pénznemek váltása miatt, lírában és euróban is meg van adva a bélyeg ára. A bal felső képen a Velencétől északnyugatra levő Segonzano földpiramisai láthatók. Az utolsó jégkorszakból maradtak ránk ezek a képződmények, amikor a jégtakaró elkezdte mozgatni az alatta levő a kőzettörmeléket. Ezt követően a szél és a víz formázta jelenlegi alakjára. A következő bélyegre a Rómától északkeletre lévő Cascata delle Marmore nevű vízesés került, amit az ókori rómaiak alakítottak ki. A három lépcsős vízesés összesen 165 méter magas és a legnagyobb olasz, illetve európai ember által létrehozott vízesés. A patakokból összefolyó vizet általában egy vízerőmű tárolójába terelik, és megadott időközönként nyitják meg a zsilipeket az összesereglett turisták legnagyobb örömére. Ekkor a csörgedező vízesésből lezúduló víztömeg lesz. Az alsó sorban az olasz csizma sarkában fekvő Lecce városa látható, ami híres egyedülálló barokk építészetéről. A majdnem százezres, a Dél Fizentéjének" is nevezett városra nem csak a rómaiak, de a görögök is hatással voltak. A város virágkora a 17. században volt, ekkor épültek a helyi, fehér mészkőből a templomok és paloták. A bélyegen levő kép a Dóm-teret ábrázolja. A negyedik bélyegre a Szicíliától északra fekvő Lipari-szigetek legnagyobbika, Lipari került. A vulkanikus sziget az ókortól lakott, amikor is stratégiailag rendkívül jelentős volt. A 16. században épült a ma is látható erőd, közepén a San Bartolomeo-székesegyházzal. A sziget ma a Világörökség részét képezi.    

2016. április 11., hétfő

"Sokáig álmodtam, ezt a verset..."

1964 óta ünnepeljük hazánkban a magyar költészet napját, ami minden évben április 11-ére, József Attila születésnapjára esik. (Érdekesség, hogy ezen a napon született Márai Sándor is 1900-ban.) József Attila nem csak a huszadik századi magyar líra, de a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja is. Életét meghatározta a csalódások sorozata, a meg nem értettség, a boldogtalanság, reményvesztettség. Első verseskötete a Szépség koldusa Szegeden jelent meg 1922-ben. Ezt még hét kötet követte, az utolsó tragikus halála után került kiadásra. 2015-ben megújult a Bak utca 3. szám alatti szülőháza, ami interaktív látogatóközpont és emlékhely. A képen látható bélyeget 1980-ban bocsátotta ki a Magyar Posta. A blogbejegyzés címe Ágh István (1938-) József Attila csillagai és medáliái című versének kezdősora.

2016. április 7., csütörtök

Filmintézet Kubából

A Kubai Filmipari és Filmművészeti Intézet (ICAIC) alapításának ötvenedik évfordulójára került kibocsátásra ez a bélyegblokk. 1959-ben a kubai forradalom után hozta létre a kubai kormány az intézményt, hogy az olyan alkotásokat támogasson, terjesszen és bemutasson, amik a szigetet mutatják be. A cél pedig, hogy tömegkommunikációs eszközként a kubai filmek a társadalom különböző rétegeihez eljussanak, miközben fiatal tehetségeknek is segítenek. A bélyegblokk Thomas Gutiérrez Aleának (1928-1996) is emléket állít, aki a hatvanas évektől fogva az egyik legismertebb kubai filmrendezőnek számított. A blokk bal oldalán egy képkocka látható a Havannában egyedül című, 1968-as filmjéből, ami egy hirtelen egyedülállóvá vált férfi boldogságkereséséről szól. A film a Karlovy Vary-i filmfesztiválom két díjat is nyert. A jobb oldalon pedig a Juan Carlos Tabíóval (1942-) közösen forgatott Eper és csokoládé című 1993-as filmből láthatók képkockák. Egy boldogtalan meleg művész és egy kommunista szimpatizáns egyetemista történetét meséli el a film, ami az első és a mai napig egyetlen kubai film, amit Oscar-díjra jelöltek. A történet leginkább a folyamatosan ütköztetett világképekről és ideákról szól, amivel a rendezők tabutémát boncolgatnak. Míg Aléa egyik alapítója volt az ICAIC-nak, addig Tabío felvételvezető gyakornokként került az intézménybe és annak segítségével vált sikeres filmrendezővé. Mindkét alkotó arról ismert, hogy miközben elfogadják az ország politikai helyzetét, hangot is adnak filmjeikkel a változtatni való dolgok fontosságára.  

2016. április 6., szerda

Chilei tánc

A cueca egy dél-amerikai zenestílus, ami elsősorban Argentínában, Bolíviában és Chilében népszerű. Az utóbbi országban 1979-ben a nemzet táncává választották. A táncot a kakas és a tyúk násztáncának imitálásaként értelmezik. A mozgás lehet gyors és kötött, lassú és szabad. Mindez az adott régiótól függ. 1993-ban jelent meg a képen látható bélyegsor, ami az ország különböző részeiből származó, népviseletbe öltözött emberek táncát mutatja be. A 4270 kilométer hosszú országot öt tájegységre osztották fel 1950-ben. Az első bélyeg a Chile középső részén található Chiloé szigetét mutatja be. A majdnem 8400 négyzetkilométeres sziget híres különálló népszokásairól, mitológiájáról, építészetéről, sőt a világ legelterjedtebb burgonyafajtája is innen származik.  A második bélyeg a mérsékelten mediterrán éghajlatú középső régióból ábrázol egy jelenetet. Itt él az ország lakosság nagy része, illetve itt található a főváros Santiago és a két második legnagyobb város is. A harmadik bélyeg a Peruval és Bolíviával határos északi területet mutatja be. Chile ezen részén helyezkedik el a Föld egyik legszárazabb területe, az Atacama-sivatag. Több országban is rendeznek országos táncbajnokságokat, amik rendkívül népszerűek. A cueca szóra klikkelve megnézhettek egy táncot.  

2016. április 5., kedd

Libéria madarai

1997-ben jelent meg a képen látható libériai bélyegsor, ami az ország madárvilágából válogat. Az első sorban látható a bársonyos gyurgyalag, a tukánfélék családjába tartozó sárgacsőrű bajszika, a kármin gyurgyalag északi alfaja, a 13 centiméter hosszú malachit jégmadár, a hernyókkal és hangyákkal táplálkozó aranykakukk, a kéktorkú csörgőmadár nevű szalakótaféle és a bíborhátú vagy zafírgyurgyalag. A második sort a zöldfejű törpepapagáj indítja, ami egy helyi fügefélével táplálkozik, ezért nagyon ritkán tartják fogságban. Ezt követi a lilatorkú csörgőmadár, a jégmadárfélékhez tartozó kékbegyű halcion, a törpegyurgyalag, a sárgafoltos bajszika, a fehértorkú gyurgyalag, ami homokfalba ássa 1-2 méter hosszú alagútját, hogy tojásait a végébe rakja, végül egy bajszikafaj, aminek csőrén mintha két fog nőtt volna. Latin neve, a Lybius bidentatus is erre a tulajdonságra utal. A legnagyobb értékekre pedig az Afrikában is megtalálható perzsa gyurgyalag és egy kevésbé ismert madár, a kantáros trogon került. Ennek a trogonfélékhez tartozó rovarevő madárnak a hossza 32 centiméter.

2016. április 4., hétfő

Star Wars járművek

A Csillagok háborúja sci-fi széria hetedik részének, Az ébredő Erőnek a megjelenése alkalmából bocsátotta ki 2015-ben a Brit Posta ezt a bélyegblokkot, amin a filmekből is ismert híres űrjárművek láthatók. Az első egy X-szárnyú űrvadászgép, ami a Lázadók Szövetségének egyik legsikeresebb járműve. Az Incom cég tervezte, mielőtt a Galaktikus Birodalom gyanút fogott, hogy a tervezői a lázadókkal szimpatizálnak. Ez volt a gyár utolsó tervezése, a prototípust pedig kimenekítették. Ezzel repült Luke Skywalker és a híres Zsivány osztag. Alatta a 20 méter hosszú és 22,5 vagy 15 méter magas AT-AT, azaz Páncélozott csapatszállító terepjáró lépegető látható. Ez a Birodalom egyik legsikeresebb fegyveres járműve, mivel negyvennél több rohamosztagost is képes szállítani az 5 fős személyzeten kívül. Középre két TIE vadász is került, amik az iker ionhajtómű vadászsorozat részei. A Birodalom egyik legelterjedtebb repülőjéről van szó, amit többek között csillagrombolókon is szállítanak. Eredetileg egyszemélyesre tervezték, de később kétszemélyes csillagvadászokat is gyártottak. Úgy mint a bélyegblokk jobb- és baloldali X-szárnyúján, ezen is megvan az R2-es asztromechanikai droid helye, ami segíti a pilótát repülés közben. A leghíresebb jármű a jobb alsó sarki Millennium Falcon, ami Han Solo koréliai csempész teherűrhajója. Az átalakított hajó másodtisztje Csubakka, a vuki fűszercsempész. Számos fegyverrel, többek közt négycsövű lézerfegyverekkel, beépített orvossal, erős hajtóművel rendelkezik a Sólyom, ennek ellenére sokak szerint űrroncs, mivel bevetés után kétszer annyi ideig kell szerelni, mint amennyi ideig szolgálatot teljesít.