2017. február 20., hétfő

Királyi páros

Maurice Quentin de La Tour (1704-1788) festette azt a két portrét, aminek részletei erre az 1971-es csádi bélyegpárra (a második bélyeg légiposta érték) kerültek. Az udvari festő képein Jeanne Antoinette Poisson, Madame de Pompadour (1721-1764) és XV. Lajos (1710-1774) francia király láthatók. A pár 1745-ben, egy álarcosbálon találkozott először, amit az uralkodó gyermekének, Lajos Ferdinánd királyi herceg esküvőjének a tiszteletére rendeztek. Poisson egy gazdag párizsi bankárcsaládból származott, akik részt vettek Lajos Henriknek, Bourbon hercegének, mint államminiszternek a megbuktatásában, hogy a helyére André-Hercule de Fleury bíborost nevezzék ki.A fiatal nő tanult volt és művelt, a király pedig egyből beleszeretett, de mivel Poisson polgári és nem nemesi családból, kapcsolatuk felháborodást váltott ki, rosszindulatú pletykák sorát és vicceket indított el. Fél évvel kapcsolatuk kezdete után Poisson hivatalosan is elvállt férjétől, az uralkodó pedig megvásárolta neki Pompadour grófságát, amiről egyik rangját is kapta. A grófnő műértő és műkedvelő volt, akinek ízlése meghatározta a francia kultúrát, tanácsaira pedig hallgatott az uralkodó. Soha nem került szembe a királynéval, sőt annak udvarhölgye is lett. Ő építtette a mai Concorde teret, az École Militaire épületkomplexumot, a sevres-i porcelán neki köszönhetően lett világhírű, támogatta az Encyclopédie megjelenését az egyház támadásaival szemben, és pártolta a felvilágosult eszméket valló tudósokat. A versailles-i kastély harmadik emeletén voltak lakosztályai (Lajos irodája és hálószobája felett), amik a mai napig látogathatók. Ezekben a szalonokban privát fogadásokat tartottak, ahol nem kellett betartani az udvari etikett szigorú szabályait. 1750-től Pompadour bizalmasa és egyik legközelebbi barátja maradt az uralkodónak, de már nem voltak szeretők. (Ezt a szerepet mások vették át.) A grófnő halálakor vagyonát a francia államra, vagyis az uralkodóra hagyta, akit annyira megviselt a halála, hogy hetekre visszavonult lakosztályába.       


2017. február 15., szerda

Lepkék a világ minden tájáról

Az 1990-ben Észak-, és Dél-Jemen egyesüléséből létrejövő Jemenben bocsátották ki a képen látható bélyegsort és a hozzátartozó blokkot, ami a Föld lepkefajaiból válogat. A legkisebb értéken egy, a pávaszemlepkék családjába tartozó faj került, amit egy észak-amerikai faj követ. A második sorban a hazánkban is gyakori fecskefarkú lepke látható, ami Európán kívül Ázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Amerikában is megtalálható. 1873-ban írták le a mellette levő pillangófajt, ami Északkelet-Indiában és Délkelet-Ázsiában él. Latin nevét Bhutánról kapta, ami egy kis ország a Himalája keleti felén. A harmadik sort az elsősorban Közép-Amerikában élő, a bélyegen levő latin név helyett mára az Archaeoprepona demophon nevet viselő lepke indítja. A képen látható alfaj Ecuadorban, Kolumbiában és Bolíviában él. Tőle jobbra egy bagolylepkeféle látható Ausztráliából. A legnagyobb értékre Ázsia egyik legnagyobb lepkefaja, a 25 centiméteres szárnyfesztávolságú Archaeoattacus edwardsii került. A bélyegektől jobbra levő blokkon az Európában is megtalálható oleanderszender látható, aminek érdekessége, hogy hernyója az erősen mérgező leanderrel és más mérgező növényekkel táplálkozik.    

2017. február 14., kedd

Valentin-napra a Chaneltől

2004-ben a Francia Posta a Chanel divatházat kérte fel, hogy tervezzen két, szív alakú bélyeget Valentin-napra. A felső, nagyobb értékűre egy Chanel-kosztümös nő került háttérben az Eiffel-toronnyal, az alsóra egy üveg parfüm, ami a klasszikus Chanel No. 5 díszesebb üvege. A divatházat Gabrielle Bonheur „Coco" Chanel (1883-1971) alapította 1909-ben. Ruhái forradalmasították a 20. századi öltözködést, könnyed, sportos viseletei megszabadították a nőket a sok rétegű, hosszú és nehéz ruháktól, illetve a fűző viselésétől. Neki köszönhetően hordanak a nők rövid szoknyát, tweed anyagból kosztümöt, bézs színű, fekete orrú cipőt, és letisztult ékszereket, amik nem feltétlenül készülnek nemesfémből és drágakővel. Az előbb említett klasszikus parfümjét pedig 1921-ben dobta piacra, de ekkor Chanel már nemcsak világhírű divattervező, hanem üzletasszony is volt. A Chanel cég a mai napig magánkézben van: Alain és Gérard Wertheimer a tulajdonosai, akiknek nagyapja Chanel egykori üzlettársa volt.  

2017. február 13., hétfő

Spanyol nemzeti parkok I.

Spanyolországban tíz nemzeti park található, az országhoz tartozó Kanári-szigeteken pedig öt. 2010-ben négy alkalommal jelentek meg spanyol bélyegek, amik az ottani nemzeti parkokat mutatják be. Az első bélyegen az 1918-ban alapított Picos de Europa Nemzeti Park látható, ami egy másik parkkal közösen az első spanyol nemzeti park volt. Spanyolország északi részén, keleti-nyugati irányban fekszik a Cantabriai-hegység, itt található a 646 négyzetkilométeres park, aminek legmagasabb pontja egy mészkőcsúcs, a Torre de Cerredo 2650 méteres magasságával. Egyik jellegzetes állata a bélyegen is látható pireneusi barna medve, de sok más védett állat (pireneusi farkas, cantabriai zerge) otthona a park, ami az UNESCO védelmét is élvezi. Itt találhatók a Föld legmélyebb barlangjai is 1589 és 1507 méteres mélységeikkel. A második bélyegre a Monfragüe Nemzeti Park került, ami Spanyolország délnyugati felén található. Az 1979-ben védetté nyilvánított, 179 négyzetkilométeres terület 2007-ben vált nemzeti parkká. A tájat meghatározza a rajta átfolyó Tajo folyó, aminek sziklás, bozótos és tölgyfaerdős völgye uralja a vidéket. Monfragüe híres ragadózómadár populációjáról: tizenöt faj fészkel itt, többek közt a bélyegen látható fakó keselyű is. Az utolsó bélyegen az ország délkeleti részén található Sierra Nevada Nemzeti Park látható, ahol nemcsak 15 háromezer méter feletti hegycsúcs található, de az Ibériai-félsziget legmagasabb, 3482 méter magas Mulhacén nevű csúcsa is. Ez az ország legnagyobb területű nemzeti parkja, ahol a bélyegen látható spanyol kőszáli kecske is szép számmal előfordul számos egyéb védett faj mellett. A nemzeti park kiváló síterep is, ahol fél éven át lehet sportolni.  

2017. február 10., péntek

Nemzetközi mesevilág

Füzesi Zsuzsa (1939-2014), az egyik legismertebb gyerekkönyv illusztrátor készítette ezt az 1987-es bélyegsort, amin híres mesék láthatók. Az első bélyegre Jean de La Fontaine (1621-1695) francia író és költő egyik klasszikus története A róka és a holló címszereplői kerültek. Bár saját korában az egyik legolvasottabb költő volt, La Fontaine elsősorban állatmeséiről, azaz fabuláiról ismert. Ezek a történetek emberi tulajdonságokkal felruházott állatokról vagy akár növényekről szólnak és valamilyen erkölcsi tanulsággal, mondanivalóval végződnek. A következő mese Kínából származik, ez a  A Jáde-lányok tava. A Fehér Daru egy fiatal legény, aki a Változatlan Tavasz Palotáját őrzi. Ezt a történetet követi az európai meseirodalom megalapítójának tekintett Aiszopósz ógörög író A nyúl és a teknős című tanmeséje. Ezeket a történeteket - amiket nem feltétlenül ő talált ki, csak elsőkén leírta -, számos alkalommal feldolgozták. A negyedik és ötödik bélyegen Hans Christian Andersen (1805-1875) dán meseíró és költő számos világhírű meséje közül az 1843-ban megjelent A rút kiskacsa és az 1838-ban bemutatott A rendíthetetlen ólomkatona című művei láthatók.

2017. február 7., kedd

Fafélék Közép-Amerikából

A Közép-Amerika keleti partján fekvő Brit Honduras brit koronagyarmat volt 1862-1981 között, de a területet 1973-ban átnevezték Belize-zé, a területen átfolyó Belize folyó után. (Ezzel a névvel vált függetlenné 1981-ben.) A majdnem 23 ezer négyzetkilométeres terület elsősorban tengerpartjáról és korallzátonyairól, valamint állatvilágáról és erdőségeiről ismert.
A fákat, egyéb szempontok mellett keménységük és puhaságuk alapján különböztetjük meg, mégpedig úgy, hogy a fa anyaga milyen ellenállást tanúsít egy másik test behatolásával szemben. A képen látható, 1971-ben kibocsátott bélyegblokkon négy, Belize-ben megtalálható keményfa látható, a keret pedig ezen fák mintájából áll össze. A bal felső sarokba egy Enterolobium cyclocarpum került, ami gubójának alakja miatt az elefántfül-fa nevet viseli. (Ez látható a bélyegen is, levélzete felett.) A pillangósvirágúak családjába tartozó fa Közép-Mexikótól egészen Észak-Brazíliáig megtalálható. Nagy kiterjedésű, gömb alakú koronájával ez a faj Costa Rica nemzeti fája. Mellé a mirtuszvirágúak rendjébe tartozó Vochysia guatemalensis került. (A bélyegen korábbi latin neve olvasható.) Lombkoronája hengerszerű, sárga virágai pedig rendkívül látványossá teszik. Az alsó sorba a bükkönyformákhoz tartozó, ugyancsak névváltoztatáson átesett Acosmium panamense látható. Ez a faj elvétve található meg Közép-Amerika sűrű erdőségeiben. Az utolsó fafaj rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen ennek kitermelése járult hozzá Brit Honduras létrejöttéhez. Brit telepesek a XVII. századtól kezdve exportálták Európába a Haematoxylum campechianum (ez is a pillangósvirágúakhoz tartozik, latin neve pedig annyit tesz: vérfa) nevű fát, ami kiváló festékanyagot tartalmaz textilek és papír megfestéséhez, kérge és levelei pedig orvosi felhasználásra alkalmasak.    

2017. február 2., csütörtök

Madeirai madarak II.

Az Atlanti-óceánban fekvő Madeira vulkanikus eredetű sziget, ami Portugália autonóm területe. 1425-ben kezdték meg a portugál gyarmatosítók a sziget betelepítését, addig élővilága más fajoktól elzárt és érintetlen volt. Madeirán számos élőlény alfaja megtalálható, úgy, mint a képen látható madarak. Az első a madeirai vörösbegy, ami a hazánkban is ismert légykapóféle egyik alfaja. Ugyanez az alfaj a Nyugati-Kanári-szigeteken is megtalálható. A mediterrán térségtől egészen Közép-Ázsiáig megtalálható a kövi veréb, aminek ugyancsak él egy alfaja Madeirán. Kopár, sziklás domboldalakon fészkel, ahol magvakkal és rovarokkal táplálkozik.  Az erdei pinty tizenkét alfaja közül az egyik a Madeira-pinty, ami a második sort indítja. Ennek érdekessége, hogy szárnyán és hátán zöldes tollazata van, ellentétben a Kárpát-medencében élő fajtársaival. Az utolsó madár egy ragadózó, mégpedig a karvaly. Ez egész Európa és Ázsia legnagyobb részén jelen van, de az utóbbi esetében vonuló fajról van szó. A Madeirán és a Kanári-szigeteken megtalálható alfaj kisebb, mint társai és sötétebb színű is. Tápláléka elsősorban kisebb madarakból és emlősökből áll.  A bélyegsort 1988-ban bocsátotta ki a Madeirai Portugál Posta.

2017. február 1., szerda

Ország-város

Számos európai főváros és nagyváros látványossága került a képen látható, 2016 végén kibocsátott magyar bélyegblokkra. Vidák Zsolt grafikus készítette ezt a színes és látványos képet, amin az ismertebb látnivalók mellett fellelhető a luxembourgi Arany hölgy nevű csúcsdísz, ami egy katonai emlékmű része, a barcelonai Antoni Gaudí által tervezett Szent Család-templom, a lisszaboni Águas Livres vízvezetékrendszer, a híres harmincas évekbeli villamossal, a madridi Metropolis Irodaház, az 1364-ben toronnyal is kiegészített prágai Régi városháza, a ljubljanai Obeliszk a három folyóhoz (Krka, Száva, Ljubljanica), a középkori Kőkapu Zágrábból, világítótornyok Máltáról, a ciprusi szállodasor, a Városház tér Rigából és a Finn Nemzeti Múzeum Helsinkiből, az egyetlen épen megmaradt 17. századi hajó, a Vasa Stockholmból, Tallinnból az 1371-ben épült Hosszú Hermann torony, a vilniusi Gediminas-torony, az AFI Palace Cotroceni bevásárlóközpont Bukarestből a 17. századi Bucur-templommal, valamint a szófiai Alekszandr Nyevszkij-székesegyház. Kellemes keresgélést a bélyegblokkon! (Három budapesti látnivalót is fellelni rajta.)