2014. augusztus 31., vasárnap

Évnyitó

Szeptember elsején kezdődik az általános és középiskolákban a 2014/15-ös tanév. Ennek örömére választottam ki ez az 1980-as amerikai bélyeget, amelyen "A tanulás soha nem ér véget" felirat olvasható angolul. A festmény pedig Josef Albers (1888-1976) 1966-ban készített Homage to the Square: Glow című képe. A német származású képzőművész a második világháború hajnalán hagyta el szülőhazáját, hogy aztán az Egyesült Államokba emigráljon. Albers nem csak alkotásaival vált világhírűvé, hanem oktatómunkájával is, amely a 20. század egyik legbefolyásosabb és legelismertebb képzési programjának számított.
1993-ban jelent meg ez a német sor a Modern művészetek sorozat részeként. Az EUROPA bélyegek nagyobb értékére ugyancsak Albers festménye került, ami a bottropi Josef Albers Múzeumban látható. (A képzőművész Bottropban született.) A kisebbik értéken pedig a rendkívül befolyásos, de megosztó Joseph Beuys (1921-1986) német performansz- és képzőművész alkotása került, ami a mönchengladbachi, kortárs Abteiberg Múzeumban található.  

2014. augusztus 30., szombat

Európa hangszerei

Hogy a legelső blogbejegyzésemből idézzek, Először 1956-ban döntött úgy néhány európai ország postai felügyelete, hogy azonos témában ad ki bélyeget. Egészen 1992-ig jelentek meg évente azonos témákban európai bélyegek. 1993-ban a PostEurop nevű szervezet vette át az EUROPA" bélyegek témáival kapcsolatos feladatokat, így napjainkra, az EUROPA" felirat jelenik meg ezeken a bélyegeken. 2014-ben a népi hangszerek a bélyegek témája. Íme, itt a magyar blokk, amire a gardon és a doromb került, valamint a ciprusi kisívek, amin a lant és a ciprusi furulya láthatók.


2014. augusztus 29., péntek

Eltájolás

2014. június közepén jelent meg ez a két orosz bélyeg, az Orosz régiók című bélyegsorozat részeiként. Nehéz politikamentesen írni erről, hiszen mindkét bélyegen Ukrajnához tartózó területek vannak: A Krím félsziget és Szevasztopol. Az első bélyegpáron a 40 méter magas Aurora sziklára, 1911-12 között, neogótikus stílusban épült Fecskefészek-kastély látható, amely Jalta közelében a Krím egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. Mellette a krími borvidék látható, ahol az ie. 4. század óta művelnek szőlőt.
A második bélyegpárra Szevasztopol került. A Krím félszigeten található város területi joggal bír, itt található az orosz Fekete-tengeri Flotta és az Ukrán Haditengerészet támaszpontja. A 340 ezres nagyváros két látnivalója került a bélyegre, az egyik az 1783-ban, Patyomkin herceg által alapított Fekete-tengeri Flotta Múzeum épülete, a másik pedig a Szevasztopol ostromának (1854-55) állított emlékmű. A tizenegy hónapon át tartó ostrom végén az cári flottát teljesen elsüllyesztették a szevasztopoli öbölben, hogy a nyugati hatalmak ne foglalhassák el a hajókat és hogy nehezebben jussanak az addigra kiürített városba.      

2014. augusztus 28., csütörtök

A Ló éve

Kína Kanadával közösen bocsátotta ki tizenkét évvel ezelőtt ezt a csodálatos dombornyomású blokkot a Ló éve kapcsán. A kínai asztrológia elsősorban a tizenkét állatjegyéről ismert; idén is a Ló évét ünneplik. De milyenek is a ló évében születettek? Magabiztosak, energikusak és társasági emberek, és népszerűek. Segítőkészek, de fontos nekik a lelki támasz. Fontos nekik az ápoltság és a megjelenés, rendet viszont nehezen tudnak maguk körül tartani. Színük a piros, ami a jó szerencse jele. Holdújévkor Kínában a jókívánságokat piros papírra írják. A bélyeg külső részén angolul és franciául olvasható az alkalom, amelyre kibocsátották a bélyeget, illetve a többi állatjegy képe is látható.

2014. augusztus 27., szerda

Esküvői képek

Érdekesek azok a szigetek, amik bevételi forrásuk növelése érdekében saját bélyegeket bocsátanak ki. Ilyen Penrhyn is, ami a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen lehet. Az Északi-Cook-szigetek legtávolabbi és legnagyobb atolljaként, a csendes-óceáni szigetvilág egyik tagja. 1888-ban került nagy-britanniai védnökség alá, majd Új-Zéland fennhatósága alá került. 1974 óta Új-Zéland szabadon társult állama. 1902-32 között bocsátott és 1973-tól bocsát ki saját bélyeget.
2011-ben adta ki ezt a blokkot Vilmos, Cambridge hercege és Catherine Middleton londoni esküvőjének alkalmából a nagyjából 210 fős lakosságú Penrhyni Posta.

2014. augusztus 25., hétfő

Vitorlások

Minden évben megrendezik azon vitorláshajók versenyét, amiken versenyen kívül matrózok és kadétok kapnak kiképzést. A verseny célja, hogy minél több fiatal tanuljon meg vitorlázni, illetve minden évben más útvonalat ismerjenek meg a résztvevők. 1998-ban bocsátotta ki Írország ezeket a bélyegeket egy vitorlásverseny emlékére. Az Éire felirat az ország neve ír nyelven. Az első bélyegpáron az Eagle, az amerikai Parti Őrség gyakorlóhajója, egy bark látható, ami eredetileg német kiképzőhajó volt és csak a második világháború végén, háborús jóvátételként kapta meg az Egyesült Államok. A második hajó az Asgard II, egy ír brigantin, ami 2008-ban, egy Vizcayai-öbölben történt balesetben elsüllyedt. A harmadik bélyegre egy karavella került. Ezek az elsősorban kereskedelmi hajók legismertebbjei Kolumbusz Kristóf Nina és Pinta nevű hajói. Az egy ír font értékű bélyegen látható hajó pedig a TS Royalist nevű brigg, ami angol kadétok kiképzőhajója.  

2014. augusztus 24., vasárnap

Ragadozók

Négy, Magyarországon is ismert ragadozó madár került erre az 1992-es bélyegsorra. Érdekessége, hogy a fészekben levő fiókák is felkerültek a bélyegre és nem csak a felnőtt madarak.
Az első bélyegre a fokozottan védett kerecsensólyom (Falco cherrug) került. A fokozottan védett madár eszmei értéke egymillió forint, sok kutató szerint a mondavilág turulja ezzel a madárfajjal azonosítható. A második madár, az erdők és bozótosok ragadozója, a törpesas (Hieraaetus pennatus). A fiókáknál jellemző a káinizmus, azaz a nagyobb, erősebb fióka kilöki a kisebb, fejletlenebb testvérét a fészekből. A harmadik bélyegen a kígyászölyv (Circaetus gallicus) látható. A főleg siklókkal táplálkozó madár kétméteres kígyókat is megtámad. A nyílt, facsoportokkal, bozóttal tarkított tájat kedveli. A legnagyobb értékű bélyegre a vörös kánya (Milvus milvus) került. Magyarországon csak alkalmi fészkelő, értéke 500 ezer forint.

2014. augusztus 23., szombat

A Bélyegmúzeum

1930. április 28-án nyílt meg Európa egyik legnagyobb filatéliával foglalkozó közgyűjteménye a Krisztina körúti Postapalotában. A különtermet a nürnbergi Bélyegmúzeum mintája alapján rendezték be. 1939-re a múzeum kinőtte helyét, ezért átköltözött a Rimanóczky Gyula tervezte postaépületbe, Erzsébetvárosba. A múzeum most is itt, a hetedik kerület, Hársfa utca 47-ben látogatható. 3200 kihúzható keretben nagyjából félmillió bélyeg és egyéb filatéliai tárgy látható (de 13 millió tételt őriznek a múzeumban). Ezeket a bélyegeket 1950-ben, a múzeum megnyitásának 20. évfordulójára bocsátotta ki a Magyar Posta. Látogassátok meg a helyet, sok nagyon érdekes dolgot láthattok és nem csak bélyeggyűjtők élvezhetik a múzeumot!

2014. augusztus 22., péntek

Láda a levélnek

Nem volt mindig könnyű a vidéken élő kanadaiaknak hozzájutni leveleikhez vagy feladni azokat. Csak 1908 októberében, több évnyi lobbizás után indult be a vidéki postaszolgálat, számos feltétellel. Az egyik ilyen feltétel az volt, hogy a helybélieknek a postától kellett vásárolniuk a King Edward névre hallgató postaládát és oly módon kellett az út szélére helyezni, hogy a postásnak ne kelljen leszállnia a lóról vagy kocsiról, ezzel megkönnyítve és gyorsítva a munkáját. Ez a 2000-ben kibocsátott kanadai sor a vidéki postaládáknak, mint a népi művészet remekeinek állít emléket: a négy bélyeg a négy évszakot, valamint a postaládák sokszínűségét szimbolizálja különböző tájakon.

2014. augusztus 21., csütörtök

Fürge róka lábak,...

Ki ne emlékezne a kis Vukra, akinek kalandjait végig izgulta felnőtt és gyerek. A Fekete István regényéből készült, Dargay Attila (1927-2009) rendezte egész estés mesefilmet 1981-ben mutatták be és azonnal hatalmas sikert aratott. Dargay már 1972-ben, képregényben is megrajzolta Vukot, ami a Füles című rejtvényújságban meg is jelent. A film bemutatása után egy évvel a Magyar Posta is meglovagolta a sikert ezzel a hétrészes bélyegsorral. Mindegyik bélyegen látható a Pannónia Filmstúdió neve, ahol a film készült. A bélyegeken Vuk mellé a mellékszereplők is felkerültek: Rá, Márton, a részeges libák, Hú és Unka. A híres címdalt Wolf Péter írta, dalszerzője Szenes Iván, az előadó pedig Wolf Kati. Ide klikkelve Vuk címdal meghallgathatjátok a dalt.

2014. augusztus 19., kedd

Kalapos fők

Mesés kalapok a címe ennek a 2001-ben kibocsátott angol sornak. Az első karimátlan női kalapot Pip Hackett tervezte. A fiatal kalaposnő 1996-ban végzett a Királyi Művészeti Akadémián, azóta pedig az egyik legkeresettebb tervező lett. A bélyegen látható E" betű először 1998-ban került angol bélyegre és a 20 gramm alatti, Európán belüli levélre kerülhetett. 2004-ben szűnt meg az E", mivel sokan az euróval keverték; ma is használható ez a fajta bélyeg, értéke fél font.
A második bélyegre Dai Rees pillangó kalapja került, aki saját, 1997 óta működő márkája előtt számos vezető divattervező kiegészítőit készítette. A 1st" jelzés a belföldi elsőbbségi postára utal, 2014-ben 62 penny volt az értéke.
Stephen Jones tervezte a harmadik bélyeg cilinderét. 1980-ban nyitotta meg első kalapszalonját a Covent Garden-ben, ahova Diana hercegnőtől Boy George-ig, számos híresség járt kalapot készíttetni.
A Brit Birodalom Rendje (OBE) címmel bíró, 1967-es születésű, ír származású Philip Treacy tervezte az utolsó, spirál kalapot. Treacy számos kalapot tervezett Lady Gagának, a Harry Potter filmsorozathoz, Vilmos herceg és Catherine Middleton esküvőjén a násznépen 36 kalapját láthattuk, de ő készítette Camilla hercegné esküvői fejfedőjét is.       

2014. augusztus 18., hétfő

Random rokonok

1971 decemberében alapította meg hat emírség (Abu-Dzabi, Adzsmán, Dubaj, Sardzsa, el-Fudzseira, Umm-el-Kaivein) az Egyesült Arab Emírségeket, egy évvel később pedig még egy (Rász el-Haima) csatlakozott a szövetséghez. A hatvanas évek elejétől 1972-ig mindegyik emírség külön bocsátott ki bélyeget, azóta pedig egységesen, Arab Emírségek szerepel a kiadásokon. Ez a mai sor az utolsó önálló kibocsátás évében, 1972-ben került ki a Dubaji Postától. Gyakori, hogy évfordulók kapcsán olyan híres emberek kerülnek egymás mellé egy sorozatban, akiknek nincs sok kapcsolódási pont az életművükben.
Az első bélyegre Charles De Gaulle (1890-1970) francia államférfi és tábornok került, akit Leonardo Da Vinci (1452-1519) itáliai polihisztor, Ludwig van Beethoven (1770-1817) német zeneszerző és Halíl Dzsibrán (máshogy írva Kahlil Gibran, 1883-1931), libanoni származású amerikai költő, képzőművész követ. Shakespeare és Lao-ce után, az eladott kötetet alapján ő az irodalomtörténet harmadik legsikeresebb költője. Az utolsó két érték légipostaérték.

2014. augusztus 16., szombat

Otthoni halak

1999-ben bocsátotta ki az Amerikai Posta ezt az öntapadós, akváriumi halakat bemutató sort. Az ókori rómaiak voltak az elsők, akik halat tartottak az otthonukban: a vendég ágya alá, márványból készített edényekben márnákat helyeztek. Később egy üveglappal helyettesítették a márványtál egyik felét, így jobban lehetett látni a halat, halakat. 1369-ben Kínában a császár elrendelte egy olyan porcelángyár megépítését, ahol aranyhalak tartására készítettek porcelánkádakat. Az 1840-es évekre készültek el azok az üvegformák, amelyekre a mai napig hasonlítanak az akváriumok, illetve ettől az évtizedtől lett népszerű hobbi a haltartás.

2014. augusztus 15., péntek

Énekeljünk!

Czeslaw Slania készítette ezeket a svéd bélyegeket 1977-ben, amik a Svédország középnyugati részén található Uppland tartomány tengerparti területeinek, Roslagennek az életképeit mutatják be egy dalon keresztül. Ez a terület egyébként a Stockholm-szigetvilág északi fele és népszerű kirándulóhely. Slania (1921-2005) lengyel származású illusztrátor és nyomatkészítő volt, a legtöbbet alkalmazott bélyegkészítő, több mint ezer bélyeggel, illetve bankjeggyel hosszú pályafutása során. A részletes, aprólékos kidolgozottságáról (az itt látható bélyegeken az arc alakú fafaragás, a hal a madár szájában) ismert Slania tervezte bélyegek külön gyűjtési témakörnek számítanak. Olyan sok svéd bélyeg készült a művész által, hogy évtizedeken keresztül meghatározták a svéd bélyegek stílusát. Ezeket a bélyegeket Evert Taube (1890-1976) svéd dalszerző-énekes Calle Schewens vals című keringőjének részletei kötik össze, amik a bélyegeken olvashatók. Taube azért írta a dalt 1931-ben,  hogy bekerüljön egy titkos társaságba, aminek tagjai Carl von Schewen földbirtokos roslageni birtokán mulattak. Ahogy a dalban is, az idősebb férfi a bélyegen is békésen keveri a Kronan puncslikőrt a kávéjába, a sirály száll a hallal, Schewen pedig táncol, amíg a nap fel nem kel. A dal azóta is közismert Svédországban és számos előadó feldolgozta. Klikkeljetek a dal címére és hallgassátok meg! 

2014. augusztus 13., szerda

Mentők


2001-ben Luxemburgban jelent meg ez a bélyegsor, ami a katasztrófavédelemnek (a mentést végzőknek) állít emléket. Az első képen egy tűzoltóautó és egy védőfelszerelésben levő ember látható, a másodikon egy mentőhelikopter és egy kötélről ereszkedő személy, az utolsóra pedig egy motorcsónak és egy búvár került. A bélyegek érdekessége, hogy nem csak luxemburgi frankban, de euróban is megadták a bélyeg értékét. A legtöbb eurozónához tartozó államban volt egy átmeneti időszak, ahol két valutanemben is megadták az összeget.

2014. augusztus 12., kedd

Szigeti orchideák

Wallis és Futuna két szigetcsoport 260 kilométerre egymástól a Csendes-óceánon, amelyek Franciaország tengeren túli területeihez tartoznak. A vulkanikus szigetek 1886-1888 között lettek francia gyarmati területek, 1961 óta egyesített külterület. Érdekessége, hogy a második világháború alatt ez volt az egyetlen olyan francia kolónia, ami a Vichy-kormány mellé állt, egészen 1942 májusáig, amikor is kétezer amerikai katona szállta meg a szigeteket. Ezen kívül a mai napig elismeri Franciaország a két szigetcsoporton található három törzsi királyságot, amelyek közigazgatásilag is különállók.
A szigetcsoport 1920 óta bocsát ki önállóan bélyeget, mégpedig úgy, hogy az ország nevén kívül az RF (République Francaise, azaz Francia Köztársaság) monogramot is feltüntetik. 1982-ben jelent meg ez a virágzó növényeket bemutató sor. Az első két bélyegen két Acanthephippium faj látható. A nevet, mivel nem a fajra, hanem a nemre vonatkozik, egybe kellett volna írni. A harmadik és negyedik bélyegeken egy Spathoglottis orchideafaj és egy buzérfélékhez tartozó Mussaenda örökzöld cserje látható.

2014. augusztus 11., hétfő

Nemzetközi kiállítások

Néhány évtizeddel ezelőtt a Magyar Posta is népszerűsítette bélyegeit külföldön. Ezek emlékére rendszeresen bocsátottak ki szelvényes bélyegeket (mint a képen), valamint kisíveket. A mai napra négy nemzetközi bélyegkiállítás alkalmából kibocsátottat választottam. Bal oldalt kettő, 1976-os kiállítás emlékére kiadott került: a felsőt a milánói, alatta a koppenhágai kiállítás emlékére készült. A jobb felső sarokban pedig az oslói, valamint a szófiai kiállításoknak állít emléket. A bélyegekben közös, hogy a szelvényen (ami önmagában értéktelen) az aktuális kiállítás hivatalos lógója látható, a bélyegen pedig a rendező ország bélyegtörténetéből egy példány, illetve a város egyik jelképe került, úgy mint a koppenhágai kis hableány szobor vagy az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház Szófiában. Mindegyik bélyeget Cziglényi Ádám (1909-1998) grafikus és bélyegtervező, a magyar bélyegtervezés emblematikus alakja tervezte.

2014. augusztus 10., vasárnap

Átrepülők

Hongkong Különleges Igazgatású Terület (röviden Hongkong) 1997-ben, ennek a madaras bélyegsor kiadásának az évében került vissza Kínához a Brit Birodalomtól. A bélyegeken is látható II. Erzsébet angol uralkodó jele (az EIIR), valamint a városállam neve angolul és kínaiul. A Budapest területénél kétszer nagyobb Hongkong nem csak nagyszámú lakosságáról és nyüzsgő életéről ismert, de vadvilágáról is. A Kínában élő madárfajok egyharmada Hongkongban is megtalálható. Ezek a bélyegek vándormadarakat ábrázolnak. Az első a veszélyeztetett aranyos sármány (Emberiza aureola) nevű énekesmadár, amit a szibériai tundrákon élő nagy partfutó (Calidris tenuirostris) követ. A harmadik bélyegen a sarlós réce (Anas falcata) látható, a legnagyobb értékű bélyegre pedig az ugyancsak veszélyeztetett, impozáns megjelenésű koreai kanalasgém (Platalea minor) került. Vándorlás közben a a kanalasgém populációjának egynegyede egy hongkongi mocsárban talál pihenőhelyre.  

2014. augusztus 9., szombat

Négyek

A négy evangélista látható ezen az 1961-es svájci soron. Vannak alkalmi, egy bizonyos eseményhez vagy évfordulóhoz kötött bélyegek, illetve forgalmi bélyegek, amik célja a mindennapos használat. Ezekből jóval többet bocsátanak ki. A képen látható sor is forgalmi bélyeg.
A négy evangélista írták az Újszövetség négy evangéliumát, amik Jézusról tanításairól, életéről szólnak és görög nyelven maradtak az utókorra Az első képen, az eredetileg vámszedő Máté apostol látható szimbólumával, Jézussal, akinek tanítványa volt. A második bélyegen Szent Márk a szárnyas oroszlánnal kapott helyet, akit Lukács követ a bikával. Nemcsak a harmadik evangéliumot, de Az apostolok cselekedetei című könyvet is ő írta; eredetileg orvos lehetett. Az utolsó evangélista János, a tizenkét apostol egyike és az egyetlen, aki nem halt vértanúhalált. Jelképe a sas.

2014. augusztus 8., péntek

Csíkos

2000-ben jelent meg Etiópiában ez a bélyegsor. Egyik érdekessége, hogy etiópul (pontosabban amhara nyelven) is olvasható az ország neve, valamint, hogy a Természetvédelmi Világalap (WWF) támogatta a bélyegek kiadását. A WWF támogatja a veszélyeztetett fajok bélyegen történő megörökítését, mint amilyen a Grévy-zebra is. Ez a páratlanujjú patás csak egy kis területen él Etiópiában (legtöbb példánya a szomszédos Kenyában található), és a négy zebrafaj közül a legnagyobb. Nevét Jules Grévy (1807-1890) francia miniszterelnökről kapta, aki az akkori Abesszíniából (az etióp birodalomból) kapott ajándékba egy példányt.

2014. augusztus 7., csütörtök

Északi köszöntő

Grönland bolygónk legnagyobb szigete és Dánia fennhatósága alá tartozó, teljes körű autonómiát élvező része. 1905 óta bocsátanak ki bélyeget, amin nem csak dánul, de grönlandi nyelven is olvasható az országnév. Az utóbbi évtizedekben kezdtek bélyegeik egyre több helyi témával foglalkozni, de különleges alkalmakkor dán témákban is jelennek meg bélyegek. Ilyen ez a blokk is, amit Frigyes dán királyi herceg (II. Margit dán uralkodó elsőszülött gyermeke) és az ausztrál Mary Donaldson, azaz Mária dán királyi hercegné frigyének alkalmából bocsátottak ki. Az esküvőt a koppenhágai székesegyházban tartották a blokkon jelzett napon. Házasságuk óta négy gyermekük (köztük egy ikerpár) született.
A középső, érték nélküli rész nem bélyeg, hanem szelvény és Grönland címerét ábrázolja.

2014. augusztus 6., szerda

Fáradjon be!

Az első blogbejegyzéseim között már szerepelt líbiai téma, egy Moammer Kadhafi egykori líbiai elnököt ábrázoló blokk. Szerencsére azonban nem csak róla készültek bélyegek, hanem ezekről a mecsetkapukról is, amik két városban (Dzsanzúr, Zliten) és a fővárosban, Tripoliban találhatók. Az illusztráció kidolgozottsága, a kép elhelyezése, a betűtípusok mind csak hozzátesznek ennek az 1985-ös bélyegsor szépségéhez.

2014. augusztus 5., kedd

Szigeti virágok

Portugália autonóm területe Madeira, ami egy sziget, illetve szigetcsoport az Atlanti-óceán keleti felénél. A vulkanikus eredetű szigeteken sok különleges, csak a szigeteken élő állat- és növényfaj található. Négy endemikus, azaz csak egy bizonyos, behatárolt területen belül élő, ez esetben Madeirán előforduló növény került erre az 1981-es bélyegsorra. A bélyegeken a Portugal mellett a Madeira szó is olvasható, így különböztetik meg a portugál bélyegekről.
Az első képen egy ujjaskosbor (Dactylorhiza foliosa), egy orchideafaj látható. Érdekessége, hogy Soó Rezső, Kossuth-díjas magyar botanikus rendszerezte ezeket a fajokat először, illetve írt az orchideákról társszerzőként a mai napig alapműnek számító szakkönyvet. A második virág (Geranium maderense) egy gólyaorrféle, amit egy gyűszűvirág faj (Isoplexis sceptrum) követ. A legnagyobb értékű bélyegre a Madeira büszkeségének is nevezett kígyósziszféle félcserje (Echium candicans) került.

2014. augusztus 3., vasárnap

Trópusi országokban fejlesztették ki az öntapadós bélyegeket, hogy a hagyományos, víztől ragadó verziót felváltsák, mivel a nedves levegő miatt, a használat előtt is összeragadtak a bélyegek. Először 1964-ben Sierra Leone, 1969-ben pedig Tonga bocsátott ki öntapadós bélyeget. 2013-ban adott ki először a magyar posta öntapadós bélyeget, a jubileumát ünneplő Magyar Sí Szövetség alkalmából. 1913-ban, 14 egyesület alakította meg a Szövetséget, majd egy évvel később a nemzetközi kongresszus is tagjává fogadott. 1924-ben Magyarország is alapító tagja lett a nemzetközi szövetségnek.
A képen látható, hogy az íven belüli elválasztást vonalperforációval oldották meg. (Sok esetben az öntapadós bélyegeket nehéz leáztatni, több gyűjtő benzint, 100 %-os citromlevet, illetve egyéb anyagokat tesz az áztató vízbe.)

2014. augusztus 2., szombat

Csípős

1999-ben jelent meg ez a parlagi viperákat (Vipera ursinii) ábrázoló horvát sor. Ez a hüllőfaj délkelet Franciaországtól egészen kelet Kínáig megtalálható, számos alfajjal. Latin nevét Antonio Orsini (1788-1870) olasz természettudósról kapta. Magyarországon élő alfaja a Rákosi-vipera, eszmei értéke egymillió forint. A kígyók 40-50 centiméter hosszúak, a kígyó mérge egészséges felnőtt emberre ártalmatlan, de allergiás reakciót válthat ki. Ezek a kígyók védett-fokozottan védett kategóriába tartoznak.

2014. augusztus 1., péntek

Kilátás

Prága műemlék épületeinek ablakait mutatja be ez az 1977-es, csehszlovák sor. A különböző formák és a keretek színei teszik, véleményem szerint, széppé ezt a sort. Az első két bélyegen a Malá Strana, vagyis a Kisoldalban található Michna-palota barokk ablakai láthatók. A Kisoldal az Óváros tövében és az Újvárossal szemközt levő, a Vltava folyó bal partján elterülő városrész. A harmadik ablak a Thun-palotát díszíti, ami egyébként a Cseh Képviselőház épülete. A prágai várnegyedben levő Hradzsin téren áll az érseki palota, amit 1564-ben I. Ferdinánd magyar és cseh király vásárolt. Ennek ablaka került az utolsó előtti értékre. A sort az Óvárosban (Staré Mesto) levő Szent Miklós-templom egyik barokk ablaka zárja. Aki Prágában jár, keresse meg ezeket a díszes ablakokat!