A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zebra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zebra. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 9., hétfő

Mit látunk az állatkertben?

Állatkerti állatokat mutat be ez az 1972-ben kibocsátott lengyel bélyegsor. A legkisebb értéken a leggyorsabb szárazföldi emlős, a gepárd látható, mellette pedig a legmagasabb és leghosszabb nyakú emlős, a párosujjú zsiráf. Latin neve, a camelopardalis, annyit jelent: tevepárduc. Tőle jobbra a Dél-Amerikában elterjedt tokótukán látható, ami a legnagyobb tukánfaj. Erős csőrét magvak összetörésére használja. Az ember egyik legközelebbi rokona, egy emberszabású majom, a csimpánz indítja a második sort, amit a veszélyeztetett fehérkezű gibbon követ. Ez a faj Délkelet-Ázsia dzsungeleiben él, de élőhelye folyamatosan szűkül. Egy ősi faj, a nílusi krokodil zárja a sort, ami a Szaharát leszámítva egész Afrikában elterjedt, még Madagaszkáron is megtalálható. Egy erszényes, az Ausztráliában honos vörös óriáskenguru került a 4 zlotyis értékre. Ez az egyik leggyakoribb és a legnagyobb kengurufaj, amelynek hímjei kilencven kilogrammosak is lehetnek. A súlyosan veszélyeztetett szumátrai tigris követi, amelyet testrészeiért, csontjaiért, bundájáért vadásznak, ezért kritikusan alacsony az egyedszámuk, nem beszélve az élőhelyük csökkenéséről. Az utolsó bélyegen a Namíbiában és Dél-Angolában élő hegyi zebra látható, amely családokban él és fűvel táplálkozik.  

2015. február 3., kedd

A szavanna patásai


Ezt a blokkot a SAPOA, azaz Dél-Afrikai Ingatlantulajdonosok Szervezetének második konferenciájára adta ki a Botswanai Posta 2007-ben. Az 1966-ban létrehozott szervezet a kereskedelmi és ipari ingatlantulajdonosokat képviseli. Az öt kiemelt patás egy-egy ország nemzeti állata. A jobb és bal felső sarokban Malawi és Zimbabwe nemzeti állata, a nyala (Tragelaphus angasii)  nevű antilopfaj látható. Latin nevét George French Angas (1822-1886) angol természettudósról, az állat első leírójáról kapta. A szavannán élő faj bikáinak testhossza majdnem két méter és súlyuk eléri a 120 kilogrammot, de a tehenek jóval kisebbek és színük is eltérő. Az alsó sort egy alföldi zebra indítja, ami Botswana nemzeti állata és a legelterjedtebb zebrafaj. Csíkozása széles, közte vékonyabb csíkokkal. Mellette Namíbia nemzeti állata a nyársas antilop látható. Ennek a nagytestű antilop bikájának a súlya 200 kilogramm felett is lehet. Fekete szarvainak hossza 60-150 centiméter között van. Az utolsó bélyegre Zambia nemzeti állata, a kafferbivaly került. Ez az egyik legveszélyesebb nagyvad Afrikában, az oroszlántól is meg tudja védeni magát és számos embert öl meg minden évben. A bika majdnem 2 méter magas és 900 kilogrammos, szeret dagonyázni élőhelye pedig a bozótos területektől a nyílt pusztaságig terjed.

2015. január 5., hétfő

A szavanna állatvilága

A TANganyika, ZAnzibár és NIAssa (Nyasszaföld) egyesüléséből 1964-ben létrejött Tanzánia Afrika keleti felén található és majdnem egész területét a Kelet-afrikai-magasföld uralja, ami tulajdonképpen szavanna. Nyugati felén vulkanikus hegylánc fut végig Afrika legmagasabb pontjával, a Kilimandzsáróval. 1980-ban jelent meg ez a forgalmi bélyegsor, ami a szavanna állatait mutatja be. Az első bélyegen az ugrónyúl nevű, a nyulakkal rokonságban nem levő rágcsáló látható. 2005-ben derült ki, hogy a kelet-afrikai alfaj önálló faj és különbözik a képen látható dél-afrikai fajtól. A második bélyegre a nagyfoltú petymeg nevű kis termetű ragadozó került, amit a sávos manguszta (másik nevén zebramungó) követ. A negyedik bélyegen a méhészborz látható, majd a fokföldi szirtiborz. Ennek érdekessége, hogy egy a kis állat az elefánt és a tengeri tehenek legközelebbi rokona. Az utolsó centes bélyegre a leopárd került. A második sorban az impala, a zsiráf, az alföldi zebra és a kafferbivaly látható. Végül a harmadik sorba az oroszlán, a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú, az elefánt és a gepárd került.  

2014. augusztus 8., péntek

Csíkos

2000-ben jelent meg Etiópiában ez a bélyegsor. Egyik érdekessége, hogy etiópul (pontosabban amhara nyelven) is olvasható az ország neve, valamint, hogy a Természetvédelmi Világalap (WWF) támogatta a bélyegek kiadását. A WWF támogatja a veszélyeztetett fajok bélyegen történő megörökítését, mint amilyen a Grévy-zebra is. Ez a páratlanujjú patás csak egy kis területen él Etiópiában (legtöbb példánya a szomszédos Kenyában található), és a négy zebrafaj közül a legnagyobb. Nevét Jules Grévy (1807-1890) francia miniszterelnökről kapta, aki az akkori Abesszíniából (az etióp birodalomból) kapott ajándékba egy példányt.