2017. október 31., kedd

Halloween

Egy ősi kelta halotti kultuszból jött létre az október 31-én megtartott halloween, ami leginkább az angolszász országokban népszerű, de Magyarországon is egyre kedveltebb. Samhain volt az eredeti, kelta ünnep neve, ahol a boszorkányokat, szellemeket és kísérteteket ünnepelték, ami egy halálisten kultuszához vezethető vissza. A rómaiak több ünnepüket is ugyanekkor tartották, amik között voltak a halottakat tisztelő és a gonosz szellemeket elűző rítusok is. Az őskeresztények több ünnepüket a pogány szokásokhoz igazították, így lett mindenszentek november elsejére és halottak napja november másodikára időzítve. A képen látható, töklámpásokat ábrázoló kisívet 2001-ben bocsátotta ki a Francia Posta.

2017. október 30., hétfő

Lilák

1885-ben, az akkor még Budapesthez nem tartozó Újpest nagyközségben helyi lakosok alapították az Újpesti Torna Egyletet , ami jelenleg a harmadik legrégebb óta működő magyar sportklub. Első elnöke és alapítója Goll János (1841-1907) zenetanár volt, az UTE pedig országos kiállításon debütált egy 40 fős tornacsapattal. Jelszavuk az Épség, Erő, Egyetértés lett, a lila-fehér szín pedig a folytonosságot hivatott jelképezni. Először az edzések két bérelt szobában voltak, később pedig adományok útján bővítették az ingatlanokat. 1900-ban az UTE összeolvadt az Újpesti Football Clubbal és az Újpesti Atlétikai Klubbal. Az 1932-ben Los Angelesben megrendezett nyári olimpiai játékokon négy újpesti sportoló szerzett aranyérmet: Barta István, Halassy Olivér (akinek bal lábfejét gyerekkorában amputálták) és Németh János a vízilabdacsapat tagjaként, valamint Kabos Endre vívó. Jelenleg az Újpestnek van a legtöbb olimpiai érmese a sportklubok közül. 1950-ben a klub összeolvad a Belügyminisztérium egyesületével és Dózsa SE lett a neve, majd 1957-től Újpesti Dózsa SC. Ezt a nevet 1991-ig viselte. A képen látható ívsarki bélyeget 2015-ben bocsátotta ki a Magyar Posta a rangos sportegyesület alapításának 100. évfordulójára. Érdekesség, hogy 2017-ben a klub megváltoztatta címerét, amiből akkora botrány lett, hogy végül bíróság mondta ki, hogy az újat kell használni.   

2017. október 24., kedd

Tűz és fény

1993-ban hozták létre a Millennium Bizottságot, amelynek célja az volt, hogy az Egyesült Királyságot felkészítse a harmadik évezredre különböző projektek támogatásával. A miniszterelnök által támogatott és az uralkodó által kinevezett bizottsági elnök feladata abból állt, hogy az Egyesült Királyságban játszott nemzeti lottóból befolyó támogatást megfelelő helyekre juttassa el. A 2006. december elsejével megszüntetett bizottság több, mint két milliárd fontot osztott ki különböző kulturális, környezetvédelmi, közösségi, ünnepi alapítványoknak vagy egyéb programokra. 
A Brit Posta 1999-ben kezdte meg az egyenként négy darabból álló, tizenkét millenniumi sor kibocsátását különböző témákban. Havonta bocsátottak ki egy sort, amit mesének neveztek el. Egy évvel később a Millennium Bizottság által támogatott projekteket mutatták be, hasonlóképpen. A képen egy 2000-ben, második szettként kiadott, Tűz és fény című bélyegsort látunk. Az elsőn a millenniumi örömtüzek láthatók, amelyek közül az elsőt II. Erzsébet brit uralkodó gyújtott meg a Temzén horgonyzó hajón, majd több száz került meggyújtásra Walesben, Skóciában, Észak-Írországban és szerte Angliában. A másodikon az 1923-ban átadott, 40 kilométeres, Észak-Walesben levő Walesi Felföldi Vasút került, amit az új évezredre újítottak fel. A képen Az 1958-ban gyártott, 143-as számú Garratt gőzmozdony látható, ami ezen a vonalon szállít utasokat. Az alsó sorban a villámlás az 1999-ben átadott, edinburgh-i Our Dynamic Earth (A dinamikus Földünk) nevű természettudományos központot és múzeumot jelképezi. A legnagyobb értékű bélyeg a Londontól délre levő Croydon belvárosának díszkivilágítását jelképezi. 17 jelentős épület kapott fényeket, hogy szebbé, de biztonságosabbá is tegye a várost.  

2017. október 23., hétfő

1956 emlékére

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának megünneplésére a Magyar Posta közönségszavazatos bélyegpályázatot hirdetett. Számos alkotásból választott ki négyet a Posta és az 1956-os Emlékbizottság, amikre aztán szavazni lehetett. A képen látható, Elekes Attila tervezte bélyeg kapta a legtöbb szavazatot, így ez a bélyeg került kibocsátásra, az alkotó pedig 300 ezer forintban részesült. A bélyeg az ikonikus lyukas zászlót szimbolizálja, történelmi pillanatképekkel és az események ismert alakjaival. A bélyegképen Vagn Hansen dán fotós Széles Erika Kornéliáról (1941-1956) készült képe látható, amin a szakácstanonc pufajkában és géppisztollyal áll. A képen szereplő Szélest csak 2008-ban sikerült beazonosítani. A fehér sáv bal oldalán a felakasztott Havrila Béláné Sticker Katalin (1932-1959) és Wittner Mária (1937-) az 1956-os Emlékév védnöke, volt fideszes parlamenti képviselő láthatók. A két nő a Corvin közben segítettek a menekültek szállításában, majd részt vettek a harcokban. Wittnert halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, végül 1970-ben szabadult. Ami érdekes, hogy mindketten külföldre távoztak, majd visszatértek és így tartóztatták le őket. A bal alsó sarokban bizonyítottan is Pruck Pál (1942-2000) látható, az eredeti képet Michael Rougier (1925-2012) a Life magazin fotósa készítette. 

2017. október 22., vasárnap

Levélírás alkalmából

1957-ben a kanadai Ottawában rendezték az 1874-ben alapított Egyetemes Postaegyesülés 14. Kongresszusát, ahol határozatban döntöttek arról, hogy a világbéke előmozdításának érdekében, minden évben levélíró hetet rendeznek a tagországok. Ez 1964-ben úgy módosították, hogy minden évnek az október 9-ei hetében kell mindezt megrendezni, sőt levélíró versenyt is szervezhetnek a tagországok. A rendezvény több országban hatalmas sikert aratott, így mára Japánban és Thaiföldön országszerte ünneplik. A képen látható thai bélyegsort 1988-ban adták ki az előbb említett hét alkalmából. Mindegyik bélyegre egy, a kókuszpálma levélből hajtogatott szobrocska került. A legkisebb értéken egy szöcske van, amit egy hal,egy kocka és egy madár követ. A vékony kókuszleveleket lehántják a szárról és ezt követően kezdődik az origamiszerű hajtogatás. 


2017. október 12., csütörtök

Afrika élővilága

Az elefánt, úgy, mint az oroszlán Afrika egyik jelképe. A legnagyobb és legerősebb szárazföldi emlős, ami nem a mára kihalt mamut leszármazottja. A Szaharától délre, különböző éghajlatú területeken előfordul, de mindegyik élőhely környékén kell legyen édesvíz. 2010-ben kiderült, hogy a Kongó-medencében élő, 4 méter magasság helyett csak 2,5 méteresre növő elefántok egy önálló fajt képeznek. A sűrű esőerdőben élő erdei elefánt veszélyeztetett faj, mivel lassabban tér vissza az orvvadászok által elűzött területekről, sőt lassabban is szaporodik, mint nagyobb testű rokona. Érdekesség, hogy a faj közelebb áll az Európa területén élt erdei őselefánthoz, mint az afrikai elefánthoz. Bőrük sötétebb színű, mint a szavannákon élőké, de a naptól ugyanúgy homokkal beszórva védik magukat. A képen látható bélyegblokkot 1997-ben bocsátotta ki a Magyar Posta egy afrikai állatokat bemutató bélyegsorral együtt. A bélyegképen csak az afrikai elefánt látható, a kereten viszont többek közt víziló, bongó, gnú, leopárd és zsiráf is feltűnik.

2017. október 9., hétfő

Baseballos mozi

Thomas Edison feltaláló, mérnök volt az első, aki 1898-ban felvételt készített egy baseballmeccsről. Természetesen ez a 27 másodperces jelenet nem megrendezett volt, hanem két amatőr csapat játékát rögzítette. Minél népszerűbb lett a mozgófilm, annál több témát kezdtek el a filmesek feldolgozni, többek közt sportról szólókat. A nyugati-afrikai Gambiában jelent meg a képen látható kisív 1993-ban, amin híres baseballfilmek láthatók, a bélyegeken a főszereplő játékos vagy csapat nevével, a film címével és bemutatásának évével, a szélen pedig a főszerepet játszó színész neve olvasható. Legfelülre A Jackie Robinson sztori (1950) című életrajzi film került, aminek főszerepét maga Robinson (1919-1972), az első fekete profi baseballjátékos játszotta. Mellé a Robert De Niro főszereplésével készült Bang the Drum Slowly került, ami két játékos barátságáról szól. A második sort a harmincas években játszódó, fekete sportolókat foglalkoztató néger ligás (Negro League) vígjáték indítja, mellette pedig a Baseball bikák című film került, Kevin Costnerrel és Susan Sarandonnal a főszerepben. 1988-ban nem csak ez a film lett hatalmas siker, de a Kiállítva című történelmi sportfilm is, ami a harmadik sort indítja. A történet az 1919-es ligadöntőről szól, amikor a Chicago White Sox csapat nyolc alulfizetett játékosa kenőpénzt fogadott el, hogy direkt elveszítsék a meccset a Cincinnati Reds ellen. 1989-ben Kevin Costner a Baseball álmok című fantasy filmben akart baseballpályát építeni, hogy azon az előbb említett White Sox csapat játszon. A jobb oszlop harmadik bélyege emlékezik meg erről a filmről. A legalsó sorba pedig két vígjáték, A nagy csapat,  valamint a Japánban játszódó Mr. Baseball kerültek. Mindegyik bélyegen Sir Dawda Jawara (1924-2019) Gambia első elnökének arcképe látható.    

2017. október 5., csütörtök

Egy irodalmi Nobel-díj

A mai napon adták át 114. alkalommal az irodalmi Nobel-díjat a japán születésű brit Kazuo Ishigurónak. 1996-ban egy lengyel irodalmár, Wislawa Szymborska (1923-2012) kapta meg a rendkívüli elismerés. Korábban már három lengyel (az egyik Czeslaw Milosz volt, akit személyesen ismert és nagy hatással volt rá) megkapta a Nobel-díjat, de Szymborska, a gyermekkorától Krakkóban élő költő, műfordító, esszéíró és irodalomkritikus volt az első lengyel nő. A hivatalos indoklás szerint: Költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket." Lírai művei annyira népszerűek voltak, hogy versesköteteinek eladási száma vetekedett a regényekével. Kisgyermekkorától fogva írt verseket, de először illusztrátorként tudok közelebb kerülni a nyomtatott irodalomhoz. A második világháború alatt vasúti alkalmazott volt, így nem vitték el kényszermunkára. A háború után egyetemista lett, de pénzhiány miatt abba kellett hagynia tanulmányait. A kommunista cenzúra először nem engedte megjelenni verseit, később azonban mégis hagyták. Mindez azért érdekes, mert bár belépett a Lengyel Egyesült Munkáspártba, a kommunista ideológiából kiábrándult és 1966-ban kilépett, sőt akkori, ideologizált művelt megtagadta. Ettől fogva Szymborska egyre ellenzékibb lett, aki nem csak saját nevén, de titokban, írói álnéven is publikált verseket, többek közt külföldi disszidens újságokba. Élete során nagyjából 250 verse jelent meg, ami egy költő életében nem túl sok. Egyszer azt mondta, azért csak ilyen kevés, mert otthon van szemeteskosaram." Népszerűségét mutatja, hogy Krzysztof Kieslowski Három szín: Piros (1994) című filmét Szerelem első látásra című verse ihlette. A vers a címére kattintva olvasható el. 

2017. október 2., hétfő

Itt az ősz

A mérsékelt égöv egyik évszaka az ősz, ami sokak szerint a legszebb időszaka a természetnek, mivel sokszínűvé válik a természet. A képen látható brit bélyegsor 1993-ban került kibocsátásra eme évszak alkalmából. Az első bélyegen a közönséges vadgesztenye látható, aminek zöld termése megreped és a barna mag a földre hull. A szappanfafélék családjába tartozik, lombhullató, és eredetileg a Balkán-félszigetről származik, ami a kertépítőknek köszönhetően terjedt el világszerte. Hazánkba a török hódításkor került. A vadszeder, fekete szeder vagy földi szeder került a második bélyegre, aminek termését gyümölcsként, vagy gyógynövényként használnak. Sok vasat és foszfort tartalmaz, számos egészségügyi problémára jó. A nyírfafélékhez tartozó európai mogyoró zárja a sort, ami a kontinens legtöbb részén, így Magyarországon is őshonos, de a többi mogyoróféle az északi félgömb számos részén megtalálható. Hazánkban nem alakult ki ipari métertű termesztése, ebben Törökország a világelső. A második sort a madárberkenye indítja, ami a rózsafélék családjának 15 méter magasra megnövő fafaja. Bogyója gyógynövény, amit teának, lekvárnak, sőt pálinkának is elkészítenek. Szintén rózsaféle a nemes körte, ami valószínűleg Ázsiából származik, és ennek keresztezéséből alakultak ki a mai körtefajták.