A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mozdony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mozdony. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. április 15., szerda
A Púpos meg a Szergej
2017. október 24., kedd
Tűz és fény
1993-ban hozták létre a Millennium Bizottságot, amelynek célja az volt, hogy az Egyesült Királyságot felkészítse a harmadik évezredre különböző projektek támogatásával. A miniszterelnök által támogatott és az uralkodó által kinevezett bizottsági elnök feladata abból állt, hogy az Egyesült Királyságban játszott nemzeti lottóból befolyó támogatást megfelelő helyekre juttassa el. A 2006. december elsejével megszüntetett bizottság több, mint két milliárd fontot osztott ki különböző kulturális, környezetvédelmi, közösségi, ünnepi alapítványoknak vagy egyéb programokra.
A Brit Posta 1999-ben kezdte meg az egyenként négy darabból álló, tizenkét millenniumi sor kibocsátását különböző témákban. Havonta bocsátottak ki egy sort, amit mesének neveztek el. Egy évvel később a Millennium Bizottság által támogatott projekteket mutatták be, hasonlóképpen. A képen egy 2000-ben, második szettként kiadott, Tűz és fény című bélyegsort látunk. Az elsőn a millenniumi örömtüzek láthatók, amelyek közül az elsőt II. Erzsébet brit uralkodó gyújtott meg a Temzén horgonyzó hajón, majd több száz került meggyújtásra Walesben, Skóciában, Észak-Írországban és szerte Angliában. A másodikon az 1923-ban átadott, 40 kilométeres, Észak-Walesben levő Walesi Felföldi Vasút került, amit az új évezredre újítottak fel. A képen Az 1958-ban gyártott, 143-as számú Garratt gőzmozdony látható, ami ezen a vonalon szállít utasokat. Az alsó sorban a villámlás az 1999-ben átadott, edinburgh-i Our Dynamic Earth (A dinamikus Földünk) nevű természettudományos központot és múzeumot jelképezi. A legnagyobb értékű bélyeg a Londontól délre levő Croydon belvárosának díszkivilágítását jelképezi. 17 jelentős épület kapott fényeket, hogy szebbé, de biztonságosabbá is tegye a várost.
2015. november 4., szerda
Inflációs bélyegek
Konecsni György (1908-1970), az egyik legismertebb magyar bélyegtervező és grafikus tervezte ezt a bélyegsort, amelyet a 100 éves magyar gőzvasútvonal alkalmából bocsátottak ki 1946-ban. A bélyegsor érdekessége, hogy az értékét adópengőben határozták meg. 1945-ben, a háború végével a pengő elkezdte elveszíteni értékét. Az infláció egyre nagyobb méretű lett, így muszáj volt a teljes elértéktelenedés ellen tenni valamit, ami a bélyegeknél úgy nézett ki, hogy az egyik nap 10 pengőt érő bélyeg másnap 1 pengőt ért, azaz a nagy névérték rövid idő alatt (pár óra) rengeteget vesztett eredeti értékéből. Egy levélre több tucat vagy több száz bélyeg is kerülhetett. Emiatt a Magyar Posta inflációs díjszabási időszakokat hozott létre az infláció követésére, és felülnyomással új értékű, de korábban legyártott bélyegeket adott ki. Ebből az időszakból ritkább a használt, bérmentesített bélyeg, aminek jelenleg nagyobb is az értéke, mint a postatiszta bélyegeknek, amiből sokkal több fennmaradt. Mivel az infláció csak nőtt, 1946. január 1-én bevezették az adópengőt, amit fél évig lehetett használni. Az értékkövető adópengő egy ideig ténylegesen követte az árszínvonal növekedését, de aztán a költségvetési kiadások elszálltak, és ez a pénzegység is elvesztette értékét. Az átszámítás így nézett ki: 1 forint = 4 x 10^29 pengő = 2 x 10^8 adópengő.
A képen látható bélyegeket 1946. július 15. és július 31., azaz az adópengős időszak legvégén forgalmazták. A felső sorban egy „Vác" gőzmozdony látható szerkocsival, és egy 424-es gőzmozdony. Az alsó sorban egy V44-es villanymozdony és egy „Árpád" sínautóbusz.
A képen látható bélyegeket 1946. július 15. és július 31., azaz az adópengős időszak legvégén forgalmazták. A felső sorban egy „Vác" gőzmozdony látható szerkocsival, és egy 424-es gőzmozdony. Az alsó sorban egy V44-es villanymozdony és egy „Árpád" sínautóbusz.
2015. október 1., csütörtök
Nosztalgikus vonatozás
2001-ben döntött úgy a Magyar Posta, hogy útjára indítja a Nosztalgia kisvasutak című bélyegsorozatot. A megjelenést követő év után, 2004-ben és 2009-ben jelentek meg ehhez kapcsolódó vonatos bélyegek. A mai blogbejegyzésben az utolsó év sorozatát láthatjuk. A legkisebb értékű bélyegen Magyarország legrégebbi keskeny nyomtávolságú vasútja, az 1882 óta üzemelő, ma 16 kilométeres pályával rendelkező Zsuzsi Erdei Vasút látható. A Debrecenből induló, eredetileg fakitermeléshez használt kisvasút menetideje Hármashegyalja állomásig 40 perc, bár eredetileg 49 km-es távot tett meg Nyírbéltekig. A képen egy Mk48 sorozatú dízelmozdony látható. Ezt követi a Hortobágyi Nemzeti Park területén üzemelő Hortobágy-halastavi Kisvasút, aminek elsődleges feladata a halastavak madárvilágának bemutatása. 1915 óta üzemel az eredetileg halat és haltápot szállító lóvasút. A bélyegre pedig egy C-50-es, magyar gyártmányú kisvasúti dízelmozdony került. Az alsó sort a 8 kilométer hosszú, 1908-ban épített Nagybörzsönyi Erdei Vasút és egy MD-40-es dízelmozdony indítja. Ez hazánk egyetlen megmaradt csúcsfordítós üzemű vasútvonala, ami annyit tesz, a mozdony nemcsak húzni, de tolni is tudja a kocsikat. Az utolsó bélyegen a Morgó becenevű, 490,2 sorozatú gőzmozdony látható, ami a Szokolyához tartozó Királyrét és Kismaros közötti Királyréti Erdei Vasúton szállít utasokat. Ezeket a mozdonyokat 1905 és 1956 között gyártották a MÁV budapesti és az akkor Magyarországhoz tartozó resicabányai gyáraiban.
2015. január 30., péntek
Legendás brit vonatok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




