A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Millennium projects. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Millennium projects. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 24., kedd

Tűz és fény

1993-ban hozták létre a Millennium Bizottságot, amelynek célja az volt, hogy az Egyesült Királyságot felkészítse a harmadik évezredre különböző projektek támogatásával. A miniszterelnök által támogatott és az uralkodó által kinevezett bizottsági elnök feladata abból állt, hogy az Egyesült Királyságban játszott nemzeti lottóból befolyó támogatást megfelelő helyekre juttassa el. A 2006. december elsejével megszüntetett bizottság több, mint két milliárd fontot osztott ki különböző kulturális, környezetvédelmi, közösségi, ünnepi alapítványoknak vagy egyéb programokra. 
A Brit Posta 1999-ben kezdte meg az egyenként négy darabból álló, tizenkét millenniumi sor kibocsátását különböző témákban. Havonta bocsátottak ki egy sort, amit mesének neveztek el. Egy évvel később a Millennium Bizottság által támogatott projekteket mutatták be, hasonlóképpen. A képen egy 2000-ben, második szettként kiadott, Tűz és fény című bélyegsort látunk. Az elsőn a millenniumi örömtüzek láthatók, amelyek közül az elsőt II. Erzsébet brit uralkodó gyújtott meg a Temzén horgonyzó hajón, majd több száz került meggyújtásra Walesben, Skóciában, Észak-Írországban és szerte Angliában. A másodikon az 1923-ban átadott, 40 kilométeres, Észak-Walesben levő Walesi Felföldi Vasút került, amit az új évezredre újítottak fel. A képen Az 1958-ban gyártott, 143-as számú Garratt gőzmozdony látható, ami ezen a vonalon szállít utasokat. Az alsó sorban a villámlás az 1999-ben átadott, edinburgh-i Our Dynamic Earth (A dinamikus Földünk) nevű természettudományos központot és múzeumot jelképezi. A legnagyobb értékű bélyeg a Londontól délre levő Croydon belvárosának díszkivilágítását jelképezi. 17 jelentős épület kapott fényeket, hogy szebbé, de biztonságosabbá is tegye a várost.  

2016. szeptember 15., csütörtök

Víz és tengerpart

1993-ban hozták létre a Millennium Bizottságot, amelynek célja az volt, hogy az Egyesült Királyságot felkészítse a harmadik évezredre különböző projektek támogatásával. A miniszterelnök által támogatott és az uralkodó által kinevezett bizottsági elnök feladata abból állt, hogy az Egyesült Királyságban játszott nemzeti lottóból befolyó támogatást megfelelő helyekre juttassa el. A 2006. december elsejével megszüntetett bizottság több mint két milliárd fontot osztott ki különböző kulturális, környezetvédelmi, közösségi, ünnepi alapítványoknak vagy programokra. 
A Brit Posta 1999-ben kezdte meg az egyenként négy darabból álló, tizenkét millenniumi sor kibocsátását különböző témákban. Havonta bocsátottak ki egy sort, amit mesének neveztek el. Egy évvel később a Millennium Bizottság által támogatott projekteket mutatták be, hasonlóképpen. Eddig három ilyen Millennium Projekt sor került bemutatásra, mindegyik 2015-ben. A mára választott téma címe: Víz és tengerpart. Az első bélyegre tengerparti kavicsok kerültek, amik a középnyugat-angliai Durham tengerpartját jelképezik. 1997-2002 között egy tízmillió fontos program keretében (ennek neve Turning the Tide) 14 szervezet összefogott és száz különböző projektben feltakarította és helyreállította a tengerpartot, a több évtized alatt összegyűlt, szénbányászatból származó salakot pedig elszállíttatta. Ezt követően parkokat, ösvényeket és kerékpárutakat alakítottak ki. A második értéken a középnyugati Merseyside településnek vizes területeit rehabilitáló Nemzeti Tavi Központot (National Pond Life Centre) jelképező békalábak és tavirózsák láthatók. A program keretében többek közt a tarajos gőte élőhelyét mérték fel ezer tó megvizsgálásával és rendbetételével. Az alsó sort a dél-walesi Llanelli városának tengerparti sétánya indítja. A program részeként közel 20 kilométernyi tengerpartot hoztak helyre, amit korábban a helyi bányák használtak. Mára a Parc Arfodirol és a többi átalakított terület a kirándulni vágyók egyik közkedvelt területe lett. Az utolsó bélyegre a portsmouth-i kikötő fejlesztése került. Ennek eredményeként a már nem használt raktárakat, kikötői épületeket vagy lebontották vagy átalakították, így mára egy modern, látnivalókkal, bárokkal és éttermekkel, modern hajóállomásokkal bíró területté vált.  

2015. október 14., szerda

Múzeumok itt-ott

A Brit Posta 1999-ben kezdte meg az egyenként négy darabból álló, tizenkét millenniumi sor kibocsátását különböző témákban. Havonta bocsátottak ki egy sort, amit mesének neveztek el. Egy évvel később a Millennium Bizottság által támogatott projekteket mutatták be hasonlóképpen. Ezekből idén már két sorozatot is bemutattam (01.12, 05.29), most pedig itt egy harmadik, az Art and Craft, vagyis iparművészetet, művészetet és kézművességet jelent. Sorjában ez az ötödik a Millennium Projekteket bemutató bélyegsorozatok közül, amit kibocsátott a Brit Posta. Az első, belföldi levelezésre szánt bélyegre a Közép-Angliában található Stoke-on-Trent városának több évszázados fazekas- és kerámiaiparára utaló kerámiamáz képe került. A város egyik látnivalója - több világszínvonalú kerámiamúzeum mellett - a Ceramica Múzeum volt. Az ezredfordulóra átadott múzeumot a támogatás hiánya miatt 2011 márciusában bezárták. A második bélyeg a londoni Temze parton található Banksider Gallery és a mellette levő, eredetileg hőerőműként működő Tate Modern képtárakra utal. A következő az Egyesült Királyág majdnem 23500 kilométeres biciklis útvonalhálózatán található művészeti alkotásokra hívja fel a figyelmet. A fenntartható közlekedést támogató Sustrans nevű alapítvány felügyeli, és reklámozza a hálózatot. A legnagyobb értékű bélyeg a Manchester melletti Salfordban található Lowry nevű színházra és képtárra utal. L.S. Lowry (1887-1976) brit képzőművész éveken keresztül alkotott Salfordban, ahol gyakran festette meg a város népét. Egyik festményéből került egy részlet a bélyegre.        

2015. május 29., péntek

Kő és talaj

Egy korábbi blogbejegyzésemből idézek: 1993-ban hozták létre a Millennium Bizottságot, amelynek célja az volt, hogy az Egyesült Királyságot felkészítse a harmadik évezredre különböző projektek támogatásával. A miniszterelnök által támogatott és az uralkodó által kinevezett bizottsági elnök feladata abból állt, hogy az Egyesült Királyságban játszott nemzeti lottóból befolyó támogatást megfelelő helyekre juttassa el. A 2006. december elsejével megszüntetett bizottság több mint két milliárd fontot osztott ki különböző kulturális, környezetvédelmi, közösségi, ünnepi alapítványoknak vagy programokra. A Brit Posta 1999-ben kezdte meg az egyenként négy darabból álló, tizenkét millenniumi sor kibocsátását különböző témákban. Havonta bocsátottak ki egy sort, amit mesének neveztek el. Egy évvel később a Millennium Bizottság által támogatott projekteket mutatták be, hasonlóképpen. Ez a 2000-ben kiadott sor a hetedig a tizenkettő bélyegsorból, címe Kő és talaj lett. Az első bélyeg a Trans Pennine-túraútvonal mutatja be, ami egy Észak-Anglia keleti és nyugati tengerpartját összekötő, 333 kilométer hosszú túraútvonal. A 27 helyi önkormányzat felelős a fenntartásáért, amelyeken átmegy a végig akadálymentesített útvonal. A kép arra utal, hogy van egy rész, amin lovagolva is lehet haladni. A második bélyegen levő kép az Észak-Írországban levő, Killyleagh városkához közel található több, mint tizenkét méter magas Strangford Stone nevű kőoszlop felállítására utal. A Brit-szigetek legnagyobb megalitját a közeli Mourne-hegységből származik. Az 50 tonnás kő a legnagyobb gránittömb, amit valaha az Ír-szigeten bányásztak. A harmadik bélyegen egy biciklista látható, ami a Skócia keleti felén található, Fife megyében levő 483 kilométernyi bicikliútvonal-hálózatra utal. Egy ősi pikt királyság után, a mai napig Fife-i Királyságnak hívják a területet, innen a Kingdom of Fife Cycle Ways nevű útvonalnév. Végül az utolsó bélyegen a Groundwork nevű környezetvédelmi szervezet több évtizedes munkájára utal, ami elhagyatott, lepusztult területekből varázsol újat úgy, hogy helyieknek ad munkát, fiatalokat von be és az egész a környezetvédelem jegyében történik. A bélyegeken a 1st az elsőbbségi, a 2nd a belföldi postát jelenti.        

2015. január 12., hétfő

Elme és anyag

1993-ban hozták létre a Millennium Bizottságot, amelynek célja az volt, hogy az Egyesült Királyságot felkészítse a harmadik évezredre különböző projektek támogatásával. A miniszterelnök által támogatott és az uralkodó által kinevezett bizottsági elnök feladata abból állt, hogy az Egyesült Királyságban játszott nemzeti lottóból befolyó támogatást megfelelő helyekre juttassa el. A 2006. december elsejével megszüntetett bizottság több mint két milliárd fontot osztott ki különböző kulturális, környezetvédelmi, közösségi, ünnepi alapítványoknak vagy programokra. 
A Brit Posta 1999-ben kezdte meg az egyenként négy darabból álló, tizenkét millenniumi sor kibocsátását különböző témákban. Havonta bocsátottak ki egy sort, amit mesének neveztek el. Egy évvel később a Millennium Bizottság által támogatott projekteket mutatták be, hasonlóképpen. A képen látható sor a kilencedik a 2000-ben kiadott sorok közül, címe Elme és anyag. Az első belföldi bélyegen a Gigantiops destructor nevű dél-amerikai hangyafaj kinagyított feje látható. A legnagyobb szemű hangyafaj a bristoli Wildscreen környezetvédelmi oktatási központot reklámozza. A második, elsőosztályú bélyegen vízililiom szedők láthatók. Ez a Norfolk és Norwich megyék helytörténeti és turisztikai helyszíneire utal. A harmadik bélyegre egy egeret fogó kéz röntgenképe került, ami a birminghami Millennium Point nevű tudományos és oktatási komplexumot hivatott jelképezni, az utolsó bélyegre pedig egy skót szoknya gyapjúszövetéből készült tárolóeszközt ábrázol, ami pixelekre bomlik. Ez a Scottish Cultural Resources Access Network (SCRAN) nevű, a legnagyobb brit online és digitális oktatási és kulturális alapítványnak készült.