A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baseball. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baseball. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 27., hétfő

Baseballsztárok

2006-os a képen látható ívsarki négyestömb, amit az Amerikai Posta bocsátott ki négy baseballjátékosról. A bal felsőn Hank Greenberg (1911-1986) látható, aki az egyik legjobb ütőjátékos volt a baseball története során, kétszer választották meg a legértékesebb játékosnak, valamint bekerült a Baseball Hírességek Csarnokába. Klubcsapata a Detroit Tigers volt, itt kapta a Kalapács becenevet hatalmas ütései miatt. Ő volt az első zsidó származású csapatsport játékos, aki Amerika-szerte hatalmas rajongótáborral bírt. A második világháború során 47 hónapot szolgált, majd annak befejeztével visszatért a pályára 1947-es visszavonulásáig. Ezt követően sportmenedzserként dolgozott. Mellé Roy Campanella (1921-1993) került, aki 1948-1958 között játszott a profi bajnokságban, amíg egy autóbaleset okozta lebénulás tönkre nem tette pályafutását. A Brooklyn Dodgers játékosa volt, az egyik valaha volt legjobb elkapó (catcher), aki pályára lépett. Mivel félig szicíliai olasz, félig afroamerikai volt, csak 1947-től játszhatott profiként, amikor is színes bőrűek is bekerülhettek csapattagnak. Népszerű játékos volt, aki többször kapott televíziós szerepet is. Balesete után tehetségek felkutatásával foglalkozott. Mickey Mantle (1931-1995) 1951-1968 között a New York Yankees középpályása és első bázison levő játékosa volt, akit minden idők legjobb váltott kezű (switch hitter) ütőjátékosának tartanak. Pályafutása során számos rekordot megdöntött, van, amit a mai napig nem sikerült túlteljesíteni. Szupersztár volt, akiről szobrokat állítottak, dalszövegekben jelent meg, iskolát neveztek el és filmeket forgattak. A magánéletében viszont nem volt szerencsés: felesége és fiai mind alkoholisták voltak. Ő maga is májelégtelenségben halt meg, de túlélte mindhárom fiát. A jobb alsó bélyeg pedig Mel Ott (1909-1958), a New York Giants játékosát ábrázolja. 1926-1947 közt volt aktív játékos; ő volt az első, akinek több, mint 500 hazafutása (home run) volt karriere során. Visszavonulása után játékközvetítőként dolgozott, egészen autóbalesetben bekövetkezett haláláig.     

2017. október 9., hétfő

Baseballos mozi

Thomas Edison feltaláló, mérnök volt az első, aki 1898-ban felvételt készített egy baseballmeccsről. Természetesen ez a 27 másodperces jelenet nem megrendezett volt, hanem két amatőr csapat játékát rögzítette. Minél népszerűbb lett a mozgófilm, annál több témát kezdtek el a filmesek feldolgozni, többek közt sportról szólókat. A nyugati-afrikai Gambiában jelent meg a képen látható kisív 1993-ban, amin híres baseballfilmek láthatók, a bélyegeken a főszereplő játékos vagy csapat nevével, a film címével és bemutatásának évével, a szélen pedig a főszerepet játszó színész neve olvasható. Legfelülre A Jackie Robinson sztori (1950) című életrajzi film került, aminek főszerepét maga Robinson (1919-1972), az első fekete profi baseballjátékos játszotta. Mellé a Robert De Niro főszereplésével készült Bang the Drum Slowly került, ami két játékos barátságáról szól. A második sort a harmincas években játszódó, fekete sportolókat foglalkoztató néger ligás (Negro League) vígjáték indítja, mellette pedig a Baseball bikák című film került, Kevin Costnerrel és Susan Sarandonnal a főszerepben. 1988-ban nem csak ez a film lett hatalmas siker, de a Kiállítva című történelmi sportfilm is, ami a harmadik sort indítja. A történet az 1919-es ligadöntőről szól, amikor a Chicago White Sox csapat nyolc alulfizetett játékosa kenőpénzt fogadott el, hogy direkt elveszítsék a meccset a Cincinnati Reds ellen. 1989-ben Kevin Costner a Baseball álmok című fantasy filmben akart baseballpályát építeni, hogy azon az előbb említett White Sox csapat játszon. A jobb oszlop harmadik bélyege emlékezik meg erről a filmről. A legalsó sorba pedig két vígjáték, A nagy csapat,  valamint a Japánban játszódó Mr. Baseball kerültek. Mindegyik bélyegen Sir Dawda Jawara (1924-2019) Gambia első elnökének arcképe látható.