A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Luxemburg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Luxemburg. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. február 22., szombat
Tavak madarai
André Buzin (1946-) belga bélyegtervező, az évtizedeken át kiadott, legendás belga madaras forgalmi bélyegsor illusztrátora tervezte a képen levő luxemburgi bélyegeket is, amik 2000-ben kerültek kiadásra. Az elsőn talán a legismertebb réceféle a tőkés réce vagy másik nevén vadkacsa látható. A leggyakoribb récefaj, ami az északi félgömb nagy részét megtalálható, miközben számos helyre betelepítették. Ami érdekesség, hogy bár ekkora az élőhelye, csak két alfaja van: az egyik bárhol előfordul, a másik viszont csak Grönland déli felén. Ahogy az előző, a barátréce is előfordul hazánkban. Ősszel több ezres csapatokban érkezik a Balatonra és a Tisza-tóhoz. Könnyen felismerhető rozsdabarna fejéről, és fehér-fekete testéről. Egész Eurázsiában megtalálható, az északabbra élő példányok Észak-Afrikába, valamint Észak-Indiába és Japánba vonulnak. Az ugyancsak könnyen felismerhető kontyos réce nagyobb tavak madara, ami Európában összefüggő területen, Ázsiában elszórtan él. Magyarországon védett, úgy, mint a barátréce, eszmei értéke ennek is 50 ezer forint. Kisebb halakkal táplálkozik, fészkét, amiben 5-10 tojások kotlik, a földre építi.
2019. május 14., kedd
Herceges forgalmi
A forgalmi bélyeg kibocsátásának legfőbb célja az általános bérmentesítés és mivel mindennapi használatra szánják, hatalmas példányszámban bocsátják ki. Nem kötődik különleges eseményekhez, évfordulókhoz, így kibocsátásának célja különbözik az alkalmi bélyegekétől. Ezen bélyegek sokszor ugyanazt ábrázolják, csak a bélyeg színe és értéke más, illetve a grafika egyszerűbb, persze ezekben is lehet vízjel, változhat a fogazása és a papír is. A képen látható forgalmi sorok Luxemburgból származnak. Az első négy bélyeget 1971-ben bocsátották ki, az ötödiket 1983-ban, összesen pedig közel ötvenet 1966-1991 között. Mindegyiken János luxemburgi nagyherceg oldalprofiljával látható, persze ebben az előbbi számban nincsenek benne a különböző fogazatok, papírváltozatok, színárnyalatok. János 43 évesen, a brit hadsereg ezredesként, 1964-ben lett a nyugat-európai ország fejedelme, miután anyja, Sarolta lemondott a trónról. János 2000-ig uralkodott, ekkor ő is lemondott a trónról fia, Henrik javára. Ezt követően a fischbachi kastélyban élt egészen 2019-ben bekövetkezett haláláig, ahol műgyűjtéssel és kertészkedéssel foglalkozott. 98 évesen bekövetkezett haláláig ő volt a legidősebb uralkodó a világon.
2018. március 15., csütörtök
Zsigmond, a luxemburgi
A Luxemburgi-házat Henrik, Luxemburg grófja alapította 1308-ban, négy év múlva pedig VII. Henrikként német-római császár lett. Dédunokája volt az 1368-ban, Prágában született Zsigmond, aki először lett magyar király az előbb említett, birtokairól elnevezett, német származású uralkodóházból. 1387-ben Székesfehérvárom koronázták meg, 1411-ben német király lett, nyolc évre rá cseh király, majd 1433-ban német-római császár. Ezzel ő vált az egyik legjelentősebb európai uralkodóvá, akinek döntései az egész kontinensre kihatással voltak. 1396-ban a törökök ellen összeurópai keresztes hadjáratot szervezett, de a nikápolyi csatát elvesztették seregei. 1414-ben összehívta a konstanzi zsinatot, ami négy évig ülésezett és legfontosabb eredményeként a pápák visszaköltöztek Rómába, így megszűnt a nyugati nagy egyházszakadás. Az uralkodása alatt vesztette el Dalmáciát a Magyar Királyság, jelentős palotákat építtetett Budán, Visegrádon és a mai Székesfehérváron valamint számos végvár épült a törökök benyomulása ellen. 1437-ben a mai Csehország területén levő Znojmóban halt meg. Első felesége Anjou Mária volt, akivel egy ideig társuralkodók voltak (Zsigmond előtt Mária volt az egyedüli uralkodó a Magyar Királyságban), második felesége Cillei Borbála volt. Fiú örököse nem volt, így a trónon veje, Habsburg Albert, az első Habsburg-házi uralkodó követte. A képen látható feláras, jótékonysági bélyegsort 1938-ban bocsátotta ki a Luxemburgi Posta. Hungarikának számít, mivel magyar vonatkozású személy látható külföldi bélyegen. Vittore Pisanello olasz festő 1433 körül készült festménye alapján készült a bélyegen látható portré.
2014. augusztus 13., szerda
Mentők
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



