A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baglyok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baglyok. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 29., péntek

Brit baglyok

Az Egyesült Királyságban élő bagolyfajokat és fiókáit ábrázolja a képen levő bélyegsor, ami két ötöscsíkban jelent meg 2018-ban. Az első egy gyöngybagoly, ami a legelterjedtebb bagolyfaj a Földön, illetve az egyik legnagyobb területen honos madár. Az Antarktiszt leszámítva minden kontinensen honos, így rendkívül sok alfaja van. Éjszaka vadászik, viszont az angliai és csendes-óceáni szigeteken élő madarak nappal is. Elsősorban kisemlősöket fogyaszt, száraz, sivatagos területeken viszont rovarokat és hüllőket is. A második bélyegre a kuvik került, ami eredetileg eurázsiai faj volt, de több helyre, például az Egyesült Királyságba is betelepítették, ahol meghonosodott. Latin nevében az Athene Pallasz Athéné ókori görög istennőre utal, akinek szent madara volt. Kis termetű, nagyjából 22 centiméter hosszúságú bagolyfaj, ami kisebb madarakkal és kisemlősökkel táplálkozik. Szürkületkor hallható a macska nyávogására hasonlító macskabagoly hangja, ami innen kapta nevét. Erdőkben honos, de városokban is megtalálható. A tájékozódásban és vadászatban nem a baglyok látása a különleges, hanem az asszimetrikusan elhelyezkedő, szerkezetileg különböző füleik, amikkel tízszer jobban hallanak, mint az ember. A negyedik bélyegen a réti fülesbagoly látható, ami füves területek madara. Rágcsálókkal táplálkozik, fészkét pedig a földre építi. Ez a madár is hatalmas területen honos, Ausztrália és az Antarktiszt leszámítva minden más földrészen megtalálható. Az utolsó bélyegre az erdei fülesbagoly került, ami 2020-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szavazásán elnyerte az év madara címet. A leggyakoribb bagolyfaj hazánkban, ami elsősorban fülre hasonlító tollpamacsairól ismert. 35-40 centiméter hosszú madár, vöröses narancs színű szemekkel. A Magyarországon telelő baglyok száma magas: 631 településen 16 ezer példányt számoltak össze. A hatodik, a Brit-szigeteken is megtalálható bagolyfaj az uhu, ami viszont nem került a bélyegsorra.
 

2017. március 7., kedd

Baglyok Afrikából

Afrikában megtalálható bagolyfajokat látunk ezen az 1999-es zimbabwei bélyegsoron. Az Afrika déli részén elterülő ország bélyegei közül legkisebb értéken egy fokföldi uhu látható, ami nevével ellentétben egész Afrikában megtalálható a Szaharát és az esőerdőt kivéve. (Sőt, az Arab-félsziget délnyugati részén is él.) Ez a nagy testű, 41-61 centiméter hosszú madár húsevő, tyúk méretű madarakat is elfogyaszt. Három alfaja van és mint a legtöbb bagolyfaj, ez is éjszakai. A fokföldi gyöngybagoly látható még a felső sorban, ami nedves, füves területeken és száraz hegyvidékek lakója. A nagy fűben alagutakat csinál, amik összeköttetésben állnak egymással. Itt is fészkel, illetve nappal a letaposott fűben levű fűkupacon pihen. Az alsó sort a közismertebb gyöngybagoly indítja, ami 1985-ben az év madara volt hazánkban. Az Antarktisz kivételével mindegyik földrészen megtalálható, több helyre pedig betelepítették rágcsálók ellen. Több tucat alfaja van, amik közül számos lakott településeken is megtalálható. Az utolsó madár a mocsári fülesbagoly, ami Afrikán kívül Madagaszkáron is honos. Nyílt, mocsaras területek lakója, fészkét pedig a földre építi, ahol 4-6 tojást költ ki. Gyakran nappal is vadászik, elsősorban rovarokra, de kisebb emlősökre és madarakra is.  

2015. október 26., hétfő

Thai baglyok

A múlt hétet Délkelet-Ázsiából származó gyümölcsökkel zártam, most pedig maradunk a térségben, és thaiföldi baglyokkal ismerkedhetünk meg. A képen látható ívszéli sort a Thai Posta bocsátotta ki 2013-ban. Az első bélyegen a 40-46 centiméter hosszú pamatos uhu látható. Rovarokkal, kisebb emlősökkel és madarakkal táplálkozik. Egy életre választ párt, fészekalja egy tojásból áll. Őt követi a világszerte megtalálható, közismert gyöngybagoly. Az erdőszéleket és nyílt terepeket kedveli, de falusi környezetben is megjelenik. Számos alfaja létezik élőhelyétől függően, illetve számos helyre betelepítették, mert kiválóan írtja a rágcsálókat.  Éjszaka aktív madár, ami szinte hangtalanul repül. Magyarországon 1985-ben az év madarának választották. A harmadik bélyegre a galléros füleskuvik került. Érdekessége, hogy a faj északabbra élő egyedei délen (Indiában, Srí Lankán, Malajziában) telelnek. 23-25 centiméteres hosszával ez a legnagyobb füleskuvik. Egy fészekaljban 3-5 tojás található. A legnagyobb értékű bélyegen a fürjbagoly látható, a törpekuvikok nemébe tartozó, kis termetű (15 centiméteres, 60 grammos) faj, ami egyben Ázsia legkisebb bagolyfaja is.