2014. október 25., szombat

Bankünnep

II. Sándor cár, 1860-ban rendelte el az orosz jegybank megalapítását, amelynek célja, az Orosz Birodalom pénzügyi helyzetének megerősítése, a kereskedelem élénkítése és a kincstár feltöltése volt. Ettől kezdve, csak ez a pénzintézet bocsáthatott ki rubelt, sőt jogszabályalkotó lehetőséget is kapott, amely státuszok hozzásegítették ahhoz, hogy a Birodalom legnagyobb bankja lehessen. Az Orosz Posta, az alapítás 150. évfordulójára bocsátotta ki ezt a blokkot.
A bank első vezetője Aleksandr von Stieglitz gróf (1814-1884) lett, aki rövid idő alatt hozott létre egy hatékonyan működő intézményt. 1917-ig működött így, de politikai okok miatt nevét kétszer is megváltoztatták, így 1923-tól Gosbank, azaz Állami Bank lett a neve és egészen 1987-ig a Szovjetunió egyedüli bankjaként működött. A Szovjetunió 1991-es megszűnése után Oroszország Központi Bankja néven működik tovább, ugyancsak különleges alkotmányos és jogi hatáskörrel.   
A bal felső bélyegen egy 1860-ban kibocsátott, de 1855-ben tervezett érmét láthatunk, mellette pedig egy egyrubelest, II. Sándor cár oldalportréjával. A bal alsó bélyegre egy 1924-es fél rubeles került, illetve egy 2006-ban kibocsátott, Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló érme. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése