2016. január 20., szerda

Lepkék Afrikából


Lesotho egy nagyjából 30 ezer négyzetkilométeres ország Dél-Afrikában, amit teljes egészében a Dél-Afrikai Köztársaság vesz körül. Az alkotmányos monarchia szinte teljesen egy fennsíkon fekszik, az ország délkeleti határán található egy 3482 méter magas hegycsúcs. A hegyvidéki terület nehezen járható, szinte érintetlen. 1984-ben bocsátották ki ezt a bélyegsort, amin az országban megtalálható pillangófajok láthatók. Mindegyik bélyeg jobb felső sarkában II. Moshoeshoe (1938-1996) oldalportréja látható, aki 1960-1966 között törzsfőnök volt, 1966-1996 között pedig királyként uralkodott, bár volt, hogy megfosztották hatalmától és száműzetésbe is vonult. Az ország pénzneme a loti (m), aminek váltópénze a sente (s).
Mivel a legtöbb fajról nincs megfelelő leírás, ezért kiragadok néhányat. Az első bélyegen a Danaus chrysippus nevű, a bűzpillefélékhez tartozó lepkefaj látható, ami egész Afrikában, a mediterrán térségben és Ázsia nagy részén is megtalálható. Az egyiptomi Luxorban 3500 évvel ezelőtt falfestményen is megörökítették. A 15 sente értékű bélyegre a bogáncslepke került, ami Dél-Amerika kivételével mindegyik kontinensen megtalálható, így Magyarországon is. A 30 sentésre pedig az Európában is élő tigrislepke került.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése