2016. január 21., csütörtök

Azok a nyolcvanas évek

A 20. századot évtizedenként bemutató bélyeglapokat bocsátott ki az Amerikai Posta 2000-ben. A nyolcvanas évek jellegzetes tárgyait, eseményeit mutatja be a képen látható ív, aminek alján az első, többször használható űrjármű, a Columbia látható. Ezt 1981. április 12-én bocsátották fel először és egészen 2003-as megsemmisüléséig szolgált. Ez látható a legfelső sor szélén is, amit a Macskák c. musical követ. Az ugyancsak 1981-ben bemutatott darabot azóta több tucat országban, több ezerszer mutatták be. A San Franciso 49ers volt a nyolcvanas évek legsikeresebb amerikai futball csapat, négyszer nyerve a Super Bowl nevű döntőn. 1979-ben Teheránban iráni fiatalok megrohamozták az amerikai nagykövetséget és 444 napi 66 embert túszként tartottak fogva. Az ő kiengedésük utáni örömünnep látható az utolsó előtti képen, amit a rendkívül népszerű és számos sportdíjat nyerő amerikai jégkorcsolya zár. A második sorban a kábeltévé elterjedése és az 1983-tól forgalmazott CD, azaz kompaktlemez is bélyegre került. A Cabbage Patch Kids nevű, káposztafejű babáknak 1983-1984 között volt hatalmas sikere, és a mai napig ikonikus játéknak bizonyulnak. 1982. november 13-án adták át a Vietnami Veteránok Emlékművét Washingtonban, amire Maya Lin szobrászművész 58 ezer elhunyt vagy eltűnt katona nevét véste rá. A The Cosby Show (1984-1992) pedig az egyik legnépszerűbb tévésorozat volt, ami egy középosztálybeli, afroamerikai családot mutatott be. A sorozatot egészen 2015-ig ismételték, amíg a főszereplő Bill Cosby szexuális zaklatási botránya nyilvános nem lett. Az utolsó őt bélyegen a videojátékok és a személyi számítógépek elterjedése, az E.T., a földönkívüli című, Steven Spielberg rendezte 1982-es kasszasiker, a hiphop Bronxban történő megjelenése, valamint a berlini fal 1989-es leomlása látható.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése