2018. szeptember 25., kedd

Tűzoltótörténet

Az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására adta ki a Magyar Posta a hazai tűzoltók történetének négy kiemelkedő alakját bemutató kisívet, ami Svindt Ferenc (1950-) bélyegtervező, képzőművész munkája. Az első bélyegre Kőszeghy-Mártony Károly (1783-1848) került, aki hadmérnökként és építőmérnökként megalapozta a magyar földnyomáskutatás (azaz hova építkezzünk, hogy ne dőljön össze az épület) alapjait, illetve a sűrített levegővel működő légzőkészüléket is feltalálta. (Ezt 1829-ben a lőporgázok ellen találta fel, később pedig a tűzoltók és bányászok is használni kezdték.) Ezen felül a gulyáságyú is a találmánya, ami a honvédségnél használt, utánfutószerű mozgókonyha. A következő személy Gróf Széchenyi Ödön (1839-1922), aki az országos tűzoltóság megszervezője volt és akinek köszönhetően létrejött a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség. Bár először az önkéntes tűzoltóságot támogatta, később a hivatásos legfőbb támogatója lett, így a kettő majdnem ugyanazon a napon jött létre. 1870-től fogva a török tűzoltóság megszervezésén dolgozott, munkájáért a szultántól pasa rangot kapott. A Konstantinápolyban (a mai Isztambul) elhunyt grófnak köszönhetjük többek közt a Budavári Siklót és a Fogaskerekű Vasutat is. A bélyegre az 1900-as párizsi világkiállításon nagy sikert arató, akkoriban a legmodernebbnek számító Hungária" gőzfecskendő került. Szilvay Kornél (1890-1957) Budapest tűzoltóparancsnoka volt, gépészmérnök és tucatnyi találmány feltalálója, akinek legismertebb munkája egy szárazoltó eljárás és egy poroltó készülék. Az utolsó bélyegre a teljesen magyar fejlesztésű Rába-Heros Aquadux-X 4000 tűzoltófecskendő került. A jelenkor követelményeinek megfelelő, legmodernebb eszközökkel ellátott tűzoltóautóról kiderült, nem a legjobbak. A motor a Volvótól, az utaskabin a Renault-é, a szivattyú és vezérlője a Rosenbaueré, így a magyar" tűzoltóautó drágább, mint egy nyugat-európai. Magasabb a többi tűzoltókocsinál, így sok helyen nem tudnak garázsba parkolni vele, motorja pedig rosszabb, mint a korábbi Mercedes-tűzoltóautóké. És még sorolhatnám. Mindenesetre a bélyegen jól mutat. Csak a két alsó bélyeg feláras, és viseli az Ifjúságért címet, továbbá a kereten pedig Szent Flórián keresztény mártír, a  tűzoltók védőszentje látható. A legenda szerint az égő ház lángjai elaludtak, amikor imádkozni kezdett, halálának napja május 4-e pedig 1999 óta a tűzoltók világnapja.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése