Közös világörökségeink

Málta fővárosa Valletta, közigazgatásilag egy közel hétezer lakosú, apró félszigeten levő település, ami összeépült más városokkal is, így alakult ki a szigetország legnagyobb településhálózata. Ahogy az egész országot, a fővárost is meghatározzák az erődítmények, amelyek a török hódítók ellen épültek évszázadokon keresztül. Az 1560-as évektől emelt épületek ma is láthatók, nem csoda, hogy az UNESCO Világörökségévé választották 1980-ban. A bélyegen levő képen a Kármelhegyi Boldogasszony-katedrális óriási dómja és az anglikán Szt. Pál-templom csúcsos tornya emelkednek ki. A közép-ázsiai Kirgizisztán északi részén egy völgyben található a Burana torony, ami egy 10. században emelt minaret maradványa. Ekkoriban ez a terület a Karahánida Birodalom része volt és az első, iszlám hitre áttért türk uralkodó építette az épületegyüttest Balaszagun egykori városában, ami a rajta átmenő Selyemútnak és a termékeny völgynek köszönhetően gazdag város volt. Sajnos a téglatorony és a társépületei egy földrengés következtében összedőltek vagy megsérültek, így az eredetileg 45 méter magas torony mára csak 25 méteres. Az 1970-es években állították helyre az épületet, valamint folytattak ásatásokat. Ennek eredményei egy helyi múzeumban láthatók. Ami érdekes, hogy a torony, bár világörökségi helyszínként van a bélyegen jelölve, önállóan nem az, csak a Selyemút Csüi-völgyi szakaszának részeként. A bélyegpár közös kibocsátás az országok közti diplomáciai kapcsolatok 25. évfordulójának alkalmából, így a Kirgiz Posta is kiadta ennek a bélyegblokk verzióját.     

A tengeri képek mestere

2017-ben, Ivan Ajvazovszkij születésének kétszázadik évfordulóján került kiadásra a képen látható orosz bélyegblokk, ami a mestert és egyik híres alkotását ábrázolja. A Krímben született, örmény származású orosz festő a romantika korának egyik legjelentősebbike, aki közel 6000 képet festett, 1900-ban bekövetkezett haláláig. Ajvazovszkij gyerekkorától kezdve rendkívül tehetséges volt, a Birodalmi Művészeti Akadémián tanult Szentpéterváron, húsz évesen már kitüntették festményeiért, majd a cári flottával utazott a Fekete-tengeren, ahol elkezdte a hadihajókról és a tengerről készült festményeit. 1840-ban Itáliába utazott ösztöndíjjal, majd visszatérve Oroszországba, a tengerészeti vezérkar festője lett, valamint akadémikussá választották. Ezt követően számos helyen megfordult és festett: Törökországban és a görög szigetvilágban, Gibraltárnál, Dél-Franciaországban és Amerikában is. Eközben folyamatosan festett, gyakran emlékeire hagyatkozva műtermében készítette tájképeit. Szülővárosában, a Krímben levő Feodoszijában telepedett le és otthonában berendezett műtermében dolgozott, sőt itt is halt meg munka közben. Festményei világszerte megtalálhatók, de szülővárosában is van múzeuma. Legjobb, árverésre bocsátott munkái jelenleg 2-3 millió dollárt érnek. A bélyegen látható festmény címe Megérkezés a Szevasztopoli-öbölbe, amit 1852-ben festett. 1974-ben a Szovjet Posta már bocsátott ki bélyegsort festményeiből, ezeket később mutatom be a BélyegTeraszon.     

Madarak Új-Zélandról

2000-ben jelent meg a képen látható bélyegsor, ami Új-Zéland veszélyeztetett, endemikus, azaz csak a szigetországban élő madarait mutatja be. Ezek közül kivétel az első bélyegen szereplő, sebezhető státuszú fehérkarmú vércse, ami a Mediterráneumtól, a Balkán-félszigeten át egészen Mongóliáig él. Ezt, és a legnagyobb értékű okaritói barna kivit ábrázoló bélyeget az Új-Zélandi Posta közösen bocsátotta ki a Francia Postával. Az öt kivifaj egyikként 2003 óta önálló faj, ami a Déli-sziget nyugati felének egy kis erdőségében él. A röpképtelen madár éjszaka aktív és egész életére egy párt választ magának. A második bélyegre a súlyosan veszélyeztetett narancshomlokú papagáj került, amiről a napokban érkeztek hírek. A nagyjából 300 egyedet számláló fajnál csak idén 150 fióka született, ami rekord, így a helyi hatóságok mindent megtesznek, hogy a kis madarakat megvédjék a ragadozóktól. Hasonlóan kevés egyedszámú a következő bélyegre került fekete gólyatöcs, ami ugyancsak a Déli-szigeten él. Az édes- és sós vizek közelében élő madarat számos veszély fenyegeti, többek között az élőhelyük csökkenése, vagy a betelepített állatok. A mocsarakban élő páfrányposzáta indítja a második sort. Ez az énekesmadár élete nagy részét a földön tölti, rossz repülő, ami 15 méternél nagyobb távot nem tud megtenni a levegőben. A vizes területek lecsapolása és a tojásaik megsemmisülése jelenti rájuk a legnagyobb veszélyt. A legendás bagolypapagáj vagy kakapó követi, aminek 142 egyedét tartják jelenleg számon. A rendkívül veszélyeztetett, röpképtelen fajnak minden példányát saját nevén ismernek a kutatók, akik évtizedek óta próbálják visszahozni ezt az éjszaka aktív papagájfajt a kihalás széléről. Sokan David Attenborough dokumentumfilmjeiből ismerhették meg ezt a különleges madarat. Az utolsó előtti bélyegen egy weka (veka) látható, ami egy csirke méretű, röpülni nem tudó guvatfaj. Ez is majdnem teljesen kipusztult, de a visszatelepítési akciók sikeresek voltak, így számos helyen megtalálhatók Új-Zéland területén.