2019. július 23., kedd

Madarak Új-Zélandról

2000-ben jelent meg a képen látható bélyegsor, ami Új-Zéland veszélyeztetett, endemikus, azaz csak a szigetországban élő madarait mutatja be. Ezek közül kivétel az első bélyegen szereplő, sebezhető státuszú fehérkarmú vércse, ami a Mediterráneumtól, a Balkán-félszigeten át egészen Mongóliáig él. Ezt, és a legnagyobb értékű okaritói barna kivit ábrázoló bélyeget az Új-Zélandi Posta közösen bocsátotta ki a Francia Postával. Az öt kivifaj egyikként 2003 óta önálló faj, ami a Déli-sziget nyugati felének egy kis erdőségében él. A röpképtelen madár éjszaka aktív és egész életére egy párt választ magának. A második bélyegre a súlyosan veszélyeztetett narancshomlokú papagáj került, amiről a napokban érkeztek hírek. A nagyjából 300 egyedet számláló fajnál csak idén 150 fióka született, ami rekord, így a helyi hatóságok mindent megtesznek, hogy a kis madarakat megvédjék a ragadozóktól. Hasonlóan kevés egyedszámú a következő bélyegre került fekete gólyatöcs, ami ugyancsak a Déli-szigeten él. Az édes- és sós vizek közelében élő madarat számos veszély fenyegeti, többek között az élőhelyük csökkenése, vagy a betelepített állatok. A mocsarakban élő páfrányposzáta indítja a második sort. Ez az énekesmadár élete nagy részét a földön tölti, rossz repülő, ami 15 méternél nagyobb távot nem tud megtenni a levegőben. A vizes területek lecsapolása és a tojásaik megsemmisülése jelenti rájuk a legnagyobb veszélyt. A legendás bagolypapagáj vagy kakapó követi, aminek 142 egyedét tartják jelenleg számon. A rendkívül veszélyeztetett, röpképtelen fajnak minden példányát saját nevén ismernek a kutatók, akik évtizedek óta próbálják visszahozni ezt az éjszaka aktív papagájfajt a kihalás széléről. Sokan David Attenborough dokumentumfilmjeiből ismerhették meg ezt a különleges madarat. Az utolsó előtti bélyegen egy weka (veka) látható, ami egy csirke méretű, röpülni nem tudó guvatfaj. Ez is majdnem teljesen kipusztult, de a visszatelepítési akciók sikeresek voltak, így számos helyen megtalálhatók Új-Zéland területén.     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése