A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anyák napja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anyák napja. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. május 5., vasárnap
Botrányos anyák napja
1934-ben egy nőszervezet felkérte a bélyeggyűjtő Franklin Roosevelt elnököt, hogy az Amerikai Posta adjon ki egy anyák napi bélyeget, és egy James McNeill Whistler (1834-1903) festőművész születésének századik évfordulóját megörökítendőt. A lelkes Roosevelt kitalálta, hogy a kettőt kombinálni lehetne és csinált egy bélyegvázlatot. Whistler Kompozíció szürkében és feketében 1. című festménye jutott az eszébe, melynek ismertebb neve a Whistler anyja. Az 1871-es festmény ekkorra az egyik legismertebb amerikai műalkotás volt, világszerte ismerték. Roosevelt úgy döntött, hogy az eredeti festményen levő faliképet és függönyt lehagyják a bélyegről, annak a helyére kerül a vázányi szegfű, valamint az „amerikai anyák emlékére és tiszteletére, három cent" felirat. A bélyeg a változtatásokkal megjelent és az amerikai művészvilág azonnal felháborodott, a bélyeget botrányosnak találták. Szerintük jogtalanul alakítottak át egy műalkotást, amivel tönkretették annak eredeti mondanivalóját, petíciójukat a bélyeg visszavonására vonatkozóan a postaügyi miniszternek is elküldték. A tiltakozást Alfred Barr, a New York-i Modern Művészeti Múzeum igazgatója vezette, aki próbálta megvédeni az eredeti képet a kontárkodástól. A bélyeg a tiltakozások ellenére maradt, ugyanis az embereknek tetszett. Ha valaki az eredeti alkotást szeretné látni, annak a párizsi Musée d'Orsay-be kell mennie. Egy további érdekesség: az amerikai anyák napja május második vasárnapján van.
2018. május 6., vasárnap
Anyák napjára
Kass János (1929-2010) Kossuth-díjas grafikus, bélyegtervező, szobrászművész tervezte ezt az 1974-ben kibocsátott bélyeget. Az anyaság témakörben ez az egyetlen magyar bélyeg, bár gyermeknevelés, csecsemőgondozás témakörben bocsátott ki bélyegsort a Magyar Posta. Hazánkban 1925 óta ünneplik az anyák napját, amit a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosított meg. Világszerte különböző napokon tartják ezt az ünnepet, de Magyarországon mindig május első vasárnapja. (Az Egyesült Államokban, ahonnan az ünnep ered, május második vasárnapja.) Az első anyák napi ünnepséget 1908-ban, egy nyugati-virginiai kisváros metodista templomában tartották, amit Anna Jarvis (1864-1948) szervezett anyja emlékére.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

