A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Izrael. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Izrael. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. december 13., szombat
Közel-keleti récék
Négy récefaj került erre az 1989-es, szelvényes, más néven tabos izraeli sorra. Ahogy már korábban is írtam, az izraeli bélyegek egyik különlegessége, hogy mindegyik szelvényes, és az azon levő motívumrészlet, vagy különálló motívum megegyezik a bélyeg motívumával. Az első bélyegre a böjti réce került. ami a Kárpát-medencében is megtalálható, de majdnem egész Európában és Ázsia északi részén is költ. Télen Afrikába vonul, majd visszatér északra. Hazánkban fokozottan védett, eszmei értéke százezer forint. A második bélyegre a tőkés réce, azaz vadkacsa került. Ez a legelterjedtebb réceféle hazánkban, illetve ez a házi kacsa őse. Számos helyre betelepítették, így majdnem az egész Földön megtalálható. A vadkacsa vadászható Magyarországon, vadászati idénye augusztus közepétől január végig tart. A harmadik bélyegen a csörgő réce látható, ami nevét hangja után kapta. A szinte az egész északi féltekén megtalálható faj a Kárpát-medencében is honos, eszmei értéke ötvenezer forint. Az utolsó bélyegre egy nagyobb termetű madár, a bütykös ásólúd került. Európában a tenger- és óceánpartokon él, míg Ázsiában tópartokon. Vonuló madár, ami éjszakánként repül. A legtöbb madár Németország északi részére, egy madárvédelmi szigetre érkezik, ahol augusztusra százezer madár is megérkezhet. Magyarországon alkalmi fészkelő és védett madár.
2014. szeptember 2., kedd
Oszlopok
Ásatások Jeruzsálemben a címe ennek a két darabból álló, 1986-os sornak. Mint már egy korábbi blogbejegyzésemben írtam, az izraeli bélyegek szelvényesek. Ezeknek a szelvényeknek önállóan nincsen külön értékük, csupán a bélyeg témájához kapcsolódnak. Ebben az esetben a kőfaragók vésőjét és kalapácsát, valamint a tört követ láthatjuk. A két bélyegre kettő különböző, az antik görög és római építészet oszloprendjébe tartozó oszlop került. Az első egy korinthoszi oszlop díszes akantuszleveleivel, a második egy ión oszlop. Mindegyiket a Jeruzsálem közepén levő Templom-hegyen levő, Második Templomnál ásták ki. Ez a templom volt a judaizmus központi helye Kr.e. 516-tól egészen 70-ig, amikor lerombolták. Ennek helyére épült az al-Aksza-mecset, ami az iszlám harmadik legszentebb helye.
2014. július 27., vasárnap
Legyen ünnep
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


