A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Semmelweis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Semmelweis. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 21., szombat

A kézmosás fontosságáról

Semmelweis Ignác (1818-1865) volt az első, aki felhívta a figyelmet a klinikai kézfertőtlenítés fontosságára. Tette egy úgy, hogy a bécsi szülészeti klinikán, ahol dolgozott, észrevette, hogy azok a kismamák, akikhez nem megfelelő kézmosás után ért az orvos vagy ápoló, nagyobb eséllyel halt bele gyermekágyi lázba. Javasolta, hogy klórmész-oldatos vízben kell fertőtleníteni a kezet, mert ezzel csökkenthető a halálos betegség. Természetesen óriási ellenállásba ütközött, hiszen kollégái nem hitték el, hogy ők fertőzik meg a nőket. Hasonló tiltakozásba ütközött idősebb Oliver Wendell Holmes, rendkívül befolyásos amerikai orvos, költő, polihisztor is. Több évnek kellett eltelnie, mire a higiéniailag megfelelő kézmosás gyakorivá vált az egészségügyi intézményekben. Nemcsak emiatt kell kezet mosnunk, hanem rengeteg vírus, szennyeződés lemosása miatt is. A Magyar Posta 2018-ban, Semmelweis születésének 200. évfordulójára adta ki a képen levő, vonalkódos bélyeget. (Természetesen a vonalkód nem része a bélyegnek, de sokan így gyűjtik.)

2015. január 13., kedd

Semmelweis az emberiségért

2014. november 9-én írtam először egy Nyugat-Németországban kibocsátott feláras jótékonysági bélyegsorról, amelynek újabb darabjáról olvashattok ma. Az először 1949-ben kibocsátott téma célja az volt, hogy a felár egy jótékonysági szervezethez kerüljön. Először közismert személyeket ábrázoló bélyegsort bocsátottak ki évente, majd 1956-tól három éven át a személy mellé gyógyászati, bányász és mezőgazdasági munkák is kerültek. Ezt 1959-ben egy Grimm fivérek meséit és a fivéreket külön bemutató sor követett, ami után csak jótékonysági bélyeget adtak ki, híres személyek nélkül. 
1956-ban a témához kapcsolódó „emberiség segítője" Semmelweis Ignác lett. Az „anyák megmentője" jelzővel illetett orvos 1818-ban született Budán, a Tabánban, szász-sváb családban.A középiskolát Budán végezte, majd joghallgató lett Bécsben, de egy év után átiratkozott az orvosi karra. 1844-ben kapta meg diplomáját és azonnal el is kezdett praktizálni, először Bécsben, majd a pesti Szent Rókus kórházban. Három évvel később ismerte fel, hogy a vérmérgezés és a gyermekágyi láz ugyanonnan ered. Kimutatta a fertőzéseket megelőző (aszeptikus/antiszeptikus) eljárások fontosságát  és előnyeit, de az orvostársadalom nem volt erre nyitott. Munkahelyén minimálisra csökkent a gyermekágyi lázban elhunytak száma a klórmeszes fertőtlenítés miatt, amit előírt. 1865 nyarán azonban elmezavar jeleit fedezték fel a viselkedésében, így a Bécs melletti döblingi elmegyógyintézetbe került. Agresszív viselkedése miatt ápolói kétszer súlyosan megverték, a gyógyintézetbe kerülés utáni 14. napon pedig elhunyt. A Budapesti Orvosi Egyetem 1969-ben vette fel nevét.  
A bélyegeken sorjában egy szülésznő látható gyermekkel, Semmelweis, egy bölcsőt ringató anya és egy gyermekekkel játszó nővér. A bélyegsor hungrica, mivel magyar tematikájú, de külföldi bélyegen látható.