2016. szeptember 7., szerda

A brit lóversenyről

A Derby emlékére, vagyis a délkelet-angliai Epsom Downs-ban, angol telivéreknek megrendezett lóverseny kétszázadik évfordulójára bocsátotta ki a képen látható bélyegsort a Brit Királyi Posta, amin híres lovas festmények láthatók. Az első feljegyzett versenyt 1661-ben rendezték, de valószínűleg már korábban is rendeztek itt lóversenyt. 1779-ben Derby 12. grófja versenyt rendezett magának és barátainak, amin 3 éves kancacsikóikkal versenyeztek. Ez akkora sikert aratott, hogy a következő évben újra megismételték, de már mén csikók is részt vehettek rajta. 1784-ben lett a pálya 2400 méter hosszú és a mai napig ennyi, a nézőszám viszont mára 120 ezer főre duzzadt. Az évente júniusban megrendezett lóversenyen Coronation-kupát a négy éves vagy annál idősebb lovak nyerhetik, az Oaks Stakes-t a 3 éves kancacsikók, a Derbyt pedig a 3 éves kanca vagy mén csikók. 1913-ben itt vetette V. György brit uralkodó lova elé Emily Davison (1872-1913) szüfrazsett, aki négy nap múlva bele is halt a sérüléseibe. Az első bélyegen Sir Alfred Munnings (1878-1959) Mahmoud felnyergelése a Derbyre című festménye látható 1936-ból, amit a foltmaratásos technikával készült A liverpooli nemzeti akadályverseny követ F.C. Turnertől (k.1795-k.1846) 1839-ből. A harmadik bélyegre Az első newmarketi tavaszi verseny került, amit J. N. Sartorius (1759-1828) festett 1793-ban, végül Francis Barlow (k.1626-1704) 1684-es Verseny a windsori Dorsett Ferry-ben képe látható a legnagyobb értéken.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése