2017. május 2., kedd

Lutra, a vidra

2002-ben került kibocsátásra Írországban a képen látható, öt eurós bélyegblokk, ami vidrákat ábrázol. Az európai vidra, nevével ellentétben nem csak egész Európában, de Észak-Afrikában és Ázsia különböző részein is előfordul egészen Szumátra szigetéig. Éjszakai ragadózó, aminek hossza 46-82 centiméter, súlya pedig 3-14 kilogramm. Leginkább édesvízi környezetben él, de megtalálható tengeröblökben és mangrove mocsarakban is. Ujjai között úszóhártyák találhatók, teste pedig áramvonalas, amely tulajdonságok elősegítik a vízi életmódot és a vadászatot. Elsősorban könnyen elfogható halakkal táplálkozik, de kisebb emlősöket és rovarokat is elfog. Gyakran halászik játékból. A párzási időszak és a kölykök születése utáni több, mint egy év kivételével egyedül él, a nőstény pedig egyedül neveli általában két kölykét. Hazánkban Európához képest gyakoribb, de veszélyeztetett faj, aminek eszmei értéke 250 ezer forint. Latin neve lutra, ami Fekete István (1900-1970) azonos című regényének címe is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése