2017. május 11., csütörtök

Legyen kenyér!

1945-ben alapították az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetet (FAO), aminek elsődleges célja, hogy felszámolja az éhínséget, elősegítse az élelmezésbiztonságot, valamint modernizálja és támogassa a fenntartható mezőgazdaságot. A Rómában alapított, az ENSZ égisze alatt működő szervnek jelenleg 194 ország a teljes jogú tagja, két társult tagja van, valamint külön az Európai Unió is tag. A képen látható belga bélyegsort 1963-ban bocsátották ki, és a FAO mottójára, a Fiat Panis-ra utal, ami annyit jelent, Legyen kenyér!". Az első képen egy férfi látható, amit elveti a gabona magjait. Étkezési célból először árpát és zabot vetettek, a többi gabonafajból készült kenyér később jelent meg. A második képen a kalászokat kévébe rendező nőt látni, majd az őrlés után a lisztből készült a kenyér. A harmadik bélyegen egy pár látható kenyérszelés közben. A középkorban a kenyeret sörrel vagy borral fogyasztották, az 1600-as évek második felétől kávéval. A bélyegeket franciául és hollandul is olvasható az ország neve.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése