2017. május 15., hétfő

Tulipánok

Shqiperia, azaz Albánia bocsátotta ki a képen látható, tulipánfajtákat ábrázoló bélyegsort 1971-ben. Észak-Afrikától egészen Mongóliáig megtalálhatók ezek a liliomfélék családjába tartozó növények. A mintegy hetvenöt faj a köves, sziklás talajt szereti és elsősorban hegyvidéki területeken él. Valószínűleg Perzsiában kezdték el kerti virágként nevelni őket a 10. században, aminek következtében egyre több hibrid alakult ki. A Nagyszeldzsuk Birodalom alatt került Törökország területére is, ahol kifinomultabban kezdtek el foglalkozni a virággal. Az 1300-as évek elejétől, miközben egyre nagyobbá vált az Oszmán Birodalom, annak egyik jelképe lett, illetve a tulipán szó a perzsa turbán (toliban) szóból származik. A legenda szerint I. Ferdinánd (1503-1564) magyar király és német-római császár követe kapott I. Szulejmán oszmán szultántól tulipánhagymákat, de ami biztos, hogy az 1600-as évek közepére a mostani Hollandia területén már ipari mennyiségben ültették a virágot, sőt tőzsdén kereskedtek és spekuláltak vele. Ezt követően terjedt el szerte Európában több nemesi udvarban, majd az Egyesült Államokban. A vadon élő fajok mellett több ezer nemesített fajtája is van, melyek közül nyolc a képeken látható. Egy faj, az albán tulipán (Tulipa albanica) csak Albánia hegyvidéki területein él. A világ egyik legnagyobb tulipános kertje a holland Lisse városának Keukenhof botanikus kertje a maga 32 hektárjával. Minden év tavaszán, két hónapon keresztül látogathatók a nyíló virágok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése