2018. február 5., hétfő

Nassoljunk nápolyit!

1890-ben Josef Manner (1865-1947), 25 éves bécsi vállalkozó úgy döntött, hogy az addig a gazdagok kiváltságának tekintett csokoládét megpróbálja elérhetővé tenni mindenki számára. Megvásárolta leendő manufaktúrájának helyszínét, valamint a gyártási engedélyeket, ahol különböző csokoládés termékeket gyártott. 1898-ban úgy döntött valami újat próbál ki, így Nápoly mellől mogyorót hozatott, amit csokoládéval keverve bécsi üzemében krémmé alakított és kis ostyalapok közé töltött. Ebből lett a világ első nápolyi szelete, vagy más néven Manner-nápolyi, ami a mai napig rendkívül népszerű, és ugyanúgy, 49x17x17 mm-es szeletekben, tízesével csomagolva kapható. A bécsi Szt. István-székesegyházat (Stephansdom) ábrázoló, rózsaszín csomagolás változott az idők során, sőt az ízek száma is. Az első Manner-bolt a templom mellett nyílt, és a Bécsi főegyházmegye úgy engedte meg a cég logója részeként használni a templomot, ha Mannerék finanszírozzák egy, az épületen dolgozó kőműves munkáját. A mai napig létező, a Manner család tulajdonában álló gyárában 1912-re 3 ezer alkalmazottja volt, akiknek szociális bérlakásokat építtetett és oktatási intézményeket tartott fenn és ez a mai napig tart. A képen látható, retró reklámra hasonlító bélyeget az Osztrák Posta bocsátotta ki a híres osztrák termék századik évfordulójának alkalmából. A nápolyi olyannyira népszerű, hogy feltűnik az Arnold Schwarzenegger osztrák-amerikai színész főszereplésével készült Terminátor 3: A gépek lázadása című 2003-as akciófilmben, de a Jóbarátok (1994-2004) című tévésorozatban is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése