2019. február 2., szombat

Svájci csúcsok

Svájc északkeleti felén fekszik Sankt Gallen és két kisebb (Appenzell nevű) kanton, amiket ugyanúgy az Alpok ural és szabdal fel, mint az ország egyéb részeit. Ez a terület a Nyugati-Alpok keleti fele, ahol több, elkülöníthető hegylánc található. Az összefoglaló nevén Appenzelli-Alpok déli része a Churfirsten, ami egy keleti-nyugati, mészkő hegyvonulat. A 2017-ben kiadott, képen látható ötöscsíkon ennek a hegyláncnak a legmagasabb pontjai láthatók. A kép délről készült, itt ugyanis a meredek sziklafalak elérik a 700 méteres magasságot és beleszakadnak a Walensee nevű tóba, míg a másik oldalon a Toggenburg-völgy lankái teszik különlegessé a tájat. A hegyvonulat neve Chur egyházmegyéjének történelmi határára utal, de a hét legmagasabb hegycsúcsnak van népi elnevezése is: a hét csúcs a német-római császárt megválasztó hét választófejedelemre utal. Ezen csúcsok legalacsonyabbika a bal szélső Selun (2205 m), amit a Frümsel követ. Középen van a Brisi, a Zuestoll és a Schibenstoll, majd a hegylánc legmagasabb pontja, a bázisugrók közkedvelt helye, a 2306 méter magas Hinterrugg. A mellette alig látható csúccsal ér véget a klasszikus hét csúcs, a jobboldali bélyeg szélén levő Tristenkolben már nem része ennek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése