2019. október 6., vasárnap

Vértanúk FDC-n

A Magyar Honvédség tulajdonában álló, zuglói Stefánia Palotában rendezték meg 2019-ben a 92. Bélyegnapot, aminek emlékére bélyegblokkot és bélyegsort adott ki a Magyar Posta. A képen levő, elsőnapi bélyegzős (FDC, azaz First Day Cover) borítékra az aradi vértanúkat és Batthyány Lajost ábrázoló bélyegblokk került. A blokk Barabás Miklós (1810-1898) képzőművész kőnyomata alapján készült. Az ismert 13 aradi vértanú és a vértanúságot elszenvedő első magyar miniszterelnök mellett az alsó sorban három ritkán említett személy is látható. Kazinczy Lajos honvédezredes (1820-1849) Kazinczy Ferenc fia volt, és mivel nagyon rövid ideig szolgált ezredesi fokozatban, kegyelmi úton golyó általi halált halt akasztás helyett 1849. október 25-én. Lenkey János honvéd tábornok (1807-1850) a második személy, aki többek közt a komáromi várőrség parancsnoka is volt. A világosi fegyverletétel után orosz és osztrák fogságba került, de ekkorra mentális betegsége eluralkodott rajta, így nem is végezték ki. Az egri születésű katona az aradi várbörtönben halt meg. A harmadik tiszt Ormai Norbert (1813-1849), aki morvaországi német arisztokrata családban született Auffenberg vezetéknéven. Az osztrák császári seregben szolgált, mielőtt a magyar honvédség katonája lett volna. Ezt követően változtatta meg nevét. A bíróság szerint átállt a magyarokhoz, így őt még az aradi 13 előtt, augusztus 22-én felakasztották. A bélyegblokk jobb felső sarkában Batthyány golyó általi halála is látható. A borítékra kard markolata és két alkalmi bélyegző került. 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése