2019. október 26., szombat

Minden nap egy alma

Az Egyesült Államok északnyugati felén levő Washington állam az ország legnagyobb almatermesztője. 1826-ból származik az első feljegyzés almatermesztésre vonatkozóan, mára pedig öt különböző almatermő vidéket különböztetnek meg, melyek közül kiemelkedik a legnagyobb, a Yakima-völgy. Évente 2,5 millió tonna alma terem Washingtonban, amivel a mezőgazdasági termények közül a legjelentősebb, sőt az Egyesült Államokban fogyasztott 10 almából hat innen származik. A közel 71 ezer hektáron termelt, kézzel és nem géppel szedett (évi 35-45 ezer ember szedi az almát) gyümölcsöt hatvan országba exportálják. A képen látható ívsarki négyestömböt Yakimában, az almatermesztés fővárosában bocsátotta ki először az Amerikai Posta. Négy, az itt termő almafajták közül válogat az öntapadós sor. Felül a Northern Spy fajta látható, ami késő októbertől november elejéig terem. Igazi téli alma, ami tavaszig is kitart ha hűvös van. Mellette a Magyarországon is népszerű, sárga Golden Delicious látható, ami 10 százalékát adja a washingtoni almatermésnek. Az egyik legismertebb fajta a zöld Granny Smith, amit egy ausztrál nő, Maria Ann Smith fedezett fel. Ez az állam almatermésének 12 százalékát adja, és tucatnyi más fajtát ennek és más fajtáknak a keresztezéséből hoztak létre. A negyedik bélyegen levő, eredetileg az ország északkeleti feléből származó piros Baldwin volt a legnépszerűbb amerikai fajta, de ez a pozíció mára a Red Deliciousé. (Washington almatermésének 34 százaléka a Red Delicious.) A bélyegek 2013-ban jelentek meg.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése