2020. június 4., csütörtök

Trianon 100

A Párizs melletti Versailles-ben levő, Nagy-Trianon kastélyban aláírt békeszerződés századik évfordulója alkalmából hét bélyeget látunk, amelyek bélyegzői olyan településeket jelölnek, amik a békeszerződésben foglalt határátszabások miatt már nem Magyarországon vannak. Kosztolányi Dezső (1885-1936) szülővárosa Szabadka, ami Szerbia része, és a vajdasági magyarság egyik kulturális és oktatási központja. A második bélyegzőn Csetnek olvasható, ami Aggtelektől 27 kilométerre északra fekszik, Szlovákiában. Ebben a községben született Madarász Viktor (1830-1917) az egyik legjelentősebb magyar festőművész. Nagyszentmiklós Torontál vármegye része volt, mára Románia nyugati szegletében található. Itt született többek közt Bartók Béla (1881-1945) zeneszerző, és itt találták meg azt a 23 darabból álló, lenyűgöző kincsegyüttest, ami az avar korból származik és ami Bécsben látható. Gömör és Kishont vármegyében volt Dobsina, ami mára ugyancsak szlovákiai kisváros. Leginkább a területén levő jégbarlangjáról híres, ami a Világörökség része. Ugyanebben a megyében volt Jolsva is, ami más felvidéki településekhez hasonlóan bányászati központ volt. Bihardiószeg a magyar határtól öt kilométerre fekszik Romániában. Az 1910-es népszámláláskor a Bihar vármegyei település lakosságának 98 százaléka vallotta magát magyarnak. Az alsó sorban levő Ada is a Vajdaságban található település, ahol Sterbik Árpád (1979-) kézilabdázó, a Fotex Veszprém, a Ciudad Real és a Barcelona kapusa kezdte pályafutását. Mindegyik bélyegző 1889/1898-as, ötkrajcáros bélyegen látható, ami akkoriban egy normál levél feladásának díja volt. Különleges gyűjtési terület a bélyegzők alapján összegyűjteni a magyar és egykori magyar településeket.     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése