Egy kis portóit?

Portugália északi részén, a Douro folyó völgyében termesztik azt a szőlőt, amiből a portói bor készül. 1756 óta védett az a négy szőlőfajta amiből készül, illetve a terület, ahol nő, így ez a világ legrégebbi borvidéke. A szőlő meredek hegyoldalakon terem, így csak egészséges, fiatal vagy középkorú emberek szedhetik. A termés a hátukon cipelt kosárba kerül, majd a borászatokba viszik. Ott taposással nyerik ki a szőlőlevet, ami aztán hordókba kerül. Sajnos mára kevés ember szüretel és tapossa a szőlőt, így olyan kádakat terveztek, amibe rozsdamentes acél lábak taposnak, amik egy 80 kilós emberének felelnek meg. Pár nappal az erjedés megkezdése után 77 %-os, semleges borpárlatot tesznek a musthoz 1:5 arányban, így az alkoholtartalma nagyjából 20 %-os lesz. Az eljárást avinálásnak hívják és ezzel a portói likőrborrá válik. Amikor ez a keverék hordókba kerül, gályákon leúsztatják a Douro folyón és Portó (innen a bor neve) városától délre, a folyó másik partján, Gaia város pincéiben helyezik el őket.  Ezek a pincék ugyanott vannak évszázadok óta a folyóparton. Innen pedig könnyedén szállíthatják a bort tovább, elsősorban Angliába. Azért oda, mert a portói egybeforrt a britekkel. A legenda szerint a napóleoni háborúk alatti blokádban nem jutottak borhoz, így kitalálták, hogy Portugáliából fogják beszerezni az italukat, főleg amiatt, hogy az nem ecetesedik meg. (Az avinálás miatt.) Persze ez egy történet a sok közül. Mindenesetre az ital olyan népszerű lett az 1800-as évekre, hogy az angolok felvásárolták a legnagyobb borászatokat, melyek közül sok a mai napig ugyanazon családok tulajdonába vannak. Három színkategóriájú lehet a portói: Branco, azaz fehér, Ruby vagyis vörös és Tawny, ami topázsárgát jelent. Mindegyik különleges desszertbor, ha van lehetőségetek, kóstoljátok meg! A képen látható bélyegsort 1970-ben adta ki a Portugál Posta. 

Borozzunk!

2003-as ez a grúz bélyegsor, ami szőlőfajtákból válogat. Grúzia, a mediterrán éghajlatú, dél-kaukázusi ország híres borairól, meghatározza az ország kereskedelmét, sőt ezt az országot tartják az első bortermelő területnek a Földön. Bizonyíték van arra nézve, hogy i.e.4000-ben már ültettek ezen a vidéken szőlőt, amiből bort készítettek. Később kereskedők vitték az ókori Európába a különleges nedűt. Számos etimológus szerint, a bort jelentő wine, vino, Wein szavak is a grúz ghvino szóból származnak. Eredetileg a földbe ásott, méhviasszal lezárt fa fedelű agyagedénybe, a kvevribe rakták a szőlőszemeket, hogy aztán az megerjedjen. Ez az erjesztési mód ismert volt az ókori Görögországban, és a Római Birodalomban is, sőt a mai napig létezik az eljárás Grúziában. A térségben elterjedő kereszténység idején vált népszerű vallási szimbólummá a szőlőinda, ami számos templomot díszít. 2006-ban Oroszország politikai okok miatt beviteli tilalmat rendelt ez a grúz borokra, ami leginkább az olcsó hamisítványoknak kedvezett. Mára újra be lehet vinni minőségi grúz bort Oroszországba, ami a kis ország gazdasági bevételeit is növeli. A bélyegeken a 38 kereskedelmi forgalomba hozott szőlőfajta közül öt látható: az Aladasturi, ami gyakran lugasokban is megtalálható, a világ harmadik leggyakrabban termesztett szőlőfajtája a Rkaciteli, a második sorban pedig a hegyvidékeken termesztett Ojalesi, a Goruli Mcvane, amit gyakran a Rkacitelivel keverve erjesztenek, hogy aromásabb legyen az íze a bornak, valamint az egyik legrégebbi szőlőfajta az Aleksandrouli, amiből a félédes Kvancskara nevű bor készül. Ez volt Joszif Sztálin, a grúz származású szovjet diktátor egyik kedvenc bora. 2013-ban az UNESCO felvette a szellemi örökség listájára a kvevri technológiájú borkészítést.