A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duna. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. május 13., hétfő
A Duna hídjai
A Duna Európa második leghosszabb folyója a maga 2850 kilométerével. Németországban ered és Romániánál torkollik a Fekete-tengerbe. A képen levő, 1985-ös bélyegsort a Magyar Posta adta ki. A folyón levő 342 híd közül válogat, mégpedig délről indulva. Az első az újvidéki Szabadság híd, amit 1981-ben adtak át. 1312 méter hosszú és a város jelképe. 1999-ben a hidat a NATO lebombázta, majd négy évvel később az Európai Unió segítségével két év alatt újjáépítettek. A következő bélyegen a legdélebbi magyar Duna-híd, a bajai Türr István híd látható. Vasúti és közúti híd is, ami 1906-1908 között épült. A legforgalmasabb budapesti híd, az Árpád híd következik, amit először 1950-ben adtak át Sztálin híd néven, 1984-ben viszont kétoldalt bővítve újra átadták. A helyiek UFÓ-nak hívják, majdnem húsz évig Új híd volt, de hivatalosan Szlovák Nemzeti Felemelkedés hídja a negyedig bélyegen levő, ami Pozsony egyik jelképe. Érdekessége, hogy egy étterem is van a tetején, 95 méteres magasságban. A bécsi Reichsbrücke indítja a második sort. Két híd helyére épült a képen látható, 1980-ban átadott híd. Elődje 1976-ban beleszakadt a Dunába, a hatalmas szerencse az volt, hogy forgalommentes időszakban történt, bár így is egy ember meghalt. Ekkor kezdték el építeni a legújabb hidat. Ausztria harmadik legnagyobb városában, Linzben látható a VÖEST híd, ami a hetvenes évek elején került átadásra. Autópályahíd, amit 2018-ban elkezdtek bővíteni. A legnagyobb értékű bélyegre a Németországban levő regensburgi Kő híd, ami a legrégebbi, ma is álló Duna híd. 1135-1146 között épült és 308 méter hosszú. Kimagasló építészeti emlék, ami mára csak gyalogosokat és biciklistákat fogad.
2016. szeptember 5., hétfő
Budapest hídjai
Budapestnek 12 közúti és kettő vasúti Duna-hídja van, amik létfontosságúak a főváros közlekedési hálózatában. A legészakabbra fekvő a 2008-ban átadott Megyeri híd, a legdélebbi az 1990-ben átadott Deák Ferenc híd. A képen látható bélyegsort 1964-ben adták ki, és a főváros belső kerületeihez tartozó hidakat mutatja be. A legkisebb értéken a legészakabbra fekvő, a legnagyobb értéken a legdélebbi látható. Az első állandó Duna-híd az 1849-ben átadott Széchenyi Lánchíd volt, amit az 1876-os, v-alakú Margit híd követ. Az eredetileg Ferenc Józsefről elnevezett Szabadság híd húsz évvel később került átadásra, 1903-ban pedig az Erzsébet híd, aminek érdekessége, hogy ez az egyetlen budapesti Duna-híd, aminek pillérei a folyóparton vannak. 1937-ben adták át a Petőfi hidat, amit akkor Horthy Miklósról neveztek el. A második világháborúban mindezeket felrobbantották, így újjá kellett őket építeni. 1945-1946 között szükséghidak épültek, amik nagyban segítették Buda és Pest közt a közlekedést. 1950-ben adták át az Árpád hidat, 1964-ben pedig 10 méterrel kiszélesítve, mai formájában az Erzsébet hidat. Jelenleg a leghosszabb Duna-híd a Megyeri híd a maga 1861 méteres hosszúságával. A legforgalmasabb az Árpád híd napi 150 000 rajta áthaladó járművel, legutóbb pedig hidat 2011-ben neveztek át: a Lágymányosi híd lett Rákóczi híd.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

