A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hologram. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hologram. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. március 17., kedd
A hologramos róka
1988-ban az Osztrák Posta egy nagy újítást hajtott végre, elkészítette a világ első hologramos bélyegét. Különlegességnek számított és nagy érdeklődés övezte a kibocsátást, így utána tucatnyi próbálkozott hasonló bélyegek kiadásával. 1999-ben a közép-ázsiai Kirgizisztán postája is megpróbálta ezt nagy sikerrel. A képen levő hologramos négyestömb viszont nem az 1999-es, hanem a 2001-es felülnyomott, azaz a bélyeg értéke is változott (át lett húzva az eredeti), és az alján nem csak a Nemzetközi Bélyeg Világkiállítás (IBRA) alkalmából lett kiadva, hanem a 40 éves WWF (Természetvédelmi Világalap) alkalmából is. Az alsó négyestömb 1999-es. Mindegyik bélyegen a pusztai róka vagy korzak látható. A Közép-Ázsia és Mongólia sztyeppei, félsivatagos és sivatagos területein őshonos róka valamivel kisebb mint rokona a vörös róka. Fakó, szalmaszínű bundájával, nagy füleivel és hosszabb lábaival kiválóan alkalmazkodott élőhelyéhez. A kóborló, éjszaka vadászó állat elsősorban kisebb emlősökkel és rovarokkal táplálkozik, de a döghúst sem veti meg. Gyakran él falkában, ami nem jellemző a rókákra. Vackát más állatok elhagyott üregeiből alakítja ki, itt születik a 2-6 rókakölykök is. Bár prémjéért a mai napig vadásszák, szerencsére kietlen tájakon él, így nem veszélyeztetett. Ami érdekesség, hogy a korzak nevet a kunok személynévként is használták, innen származik Karcag városunk neve is.
2015. október 8., csütörtök
Nobel-díjasok hete
Alfred Nobel (1833-1896) svéd kémikus és feltaláló 1895. november 27-én kelt végrendelete rendelkezik úgy, hogy díjat alapít a kémia, fiziológia és orvostudomány, fizika, és irodalom legjobbjai, valamit olyan személy vagy szervezet számára, ami a békéért küzd. A díj mellé pedig vagyonának kamataiból egy bizonyos összeget kapnak a díjazottak. 1901-től adnak át Nobel-díjat, 1968-ban pedig a Svéd Bank fennállásának 300. évfordulójára megalapította a közgazdasági Nobel-emlékdíjat. A Nobel-díj 100. évfordulójára bocsátotta ki a Brit Posta ezt a bélyegsort. Az első egy belföldi levélre használt bélyeg, amin egy 60 szénatomból álló szénmolekula, más néven fullerén látható. Ennek felfedezéséért 1996-ban kapott kémiai Nobel-díjat egy brit és két amerikai tudós. A következő bélyegen egy földgömb látható, ami a közgazdaságtant jelképezi. Ezt követi egy, a szájában pálmaágat tartó fehér galamb, ami a béke jelképe. A madár képe dombornyomott, ezért sajnos nem látszik teljesen. A díjazott személye sokszor vitatott, illetve 19 olyan év volt, amikor nem adták át a díjat. Ez a bélyeg az Európai Unión belül feladott, 20 grammnál nem nagyobb levelekre alkalmas. A második sort a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat jelképező keresztes bélyeg indítja. 1937-ben Szentgyörgyi Albert kapta meg a rangos kitüntetést. A középső bélyegen T.S. Eliot (1888-1965) Macskák könyve című verseskötetéből, A macska megszólítása című vers olvasható. Eliot 1948-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, idén viszont egy írónő nyert, aki egyike a 14 nőnek, aki irodalmi Nobel-díjban részesült. Az utolsó bélyegen egy hologramos bórmolekula látható, amelynek tanulmányozásáért William Lipscomb amerikai vegyész kapott Nobel-díjat 1976-ban.
2015. augusztus 24., hétfő
Hologramos levélírás
Ausztria volt az első ország, ami hologramos bélyeget bocsátott ki 1988-ban. Mára nagyjából 80 ország adott ki ilyen módon bélyeget, sőt, egy gyűjtési ág alakult ki belőle. Sokszor már nem díszítőelemként, hanem biztonsági okokból kerül a bélyegre a hologram. Az eljárás lényege, hogy a képalkotási technika során, a fényhullámoknak köszönhetőn, a kép három dimenzióban rögzül. Gábor Dénes, magyar származású brit fizikus volt az első, aki az eljárást 1947-ben feltalálta. Ezért a tevékenységéért 1971-ben Nobel-díjban részesült.
A képen látható bélyegfüzetet 1995-ben bocsátotta ki a Finn Posta Valentin-nap alkalmából. A képeken Mauri Kunnas (1950-) grafikus, illusztrátor, író rendkívül népszerű Kutyadomb vagy Mancsfalva könyvsorozatának karakterei láthatók. A szereplők egymásra gondolva írnak egymásnak, ezek a gondolatok pedig a hologramban jelennek meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




