2015. október 8., csütörtök

Nobel-díjasok hete

Alfred Nobel (1833-1896) svéd kémikus és feltaláló 1895. november 27-én kelt végrendelete rendelkezik úgy, hogy díjat alapít a kémia, fiziológia és orvostudomány, fizika, és irodalom legjobbjai, valamit olyan személy vagy szervezet számára, ami a békéért küzd. A díj mellé pedig vagyonának kamataiból egy bizonyos összeget kapnak a díjazottak. 1901-től adnak át Nobel-díjat, 1968-ban pedig a Svéd Bank fennállásának 300. évfordulójára megalapította a közgazdasági Nobel-emlékdíjat. A Nobel-díj 100. évfordulójára bocsátotta ki a Brit Posta ezt a bélyegsort. Az első egy belföldi levélre használt bélyeg, amin egy 60 szénatomból álló szénmolekula, más néven fullerén látható. Ennek felfedezéséért 1996-ban kapott kémiai Nobel-díjat egy brit és két amerikai tudós. A következő bélyegen egy földgömb látható, ami a közgazdaságtant jelképezi. Ezt követi egy, a szájában pálmaágat tartó fehér galamb, ami a béke jelképe. A madár képe dombornyomott, ezért sajnos nem látszik teljesen. A díjazott személye sokszor vitatott, illetve 19 olyan év volt, amikor nem adták át a díjat. Ez a bélyeg az Európai Unión belül feladott, 20 grammnál nem nagyobb levelekre alkalmas. A második sort a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat jelképező keresztes bélyeg indítja. 1937-ben Szentgyörgyi Albert kapta meg a rangos kitüntetést. A középső bélyegen T.S. Eliot (1888-1965) Macskák könyve című verseskötetéből, A macska megszólítása című vers olvasható. Eliot 1948-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, idén viszont egy írónő nyert, aki egyike a 14 nőnek, aki irodalmi Nobel-díjban részesült. Az utolsó bélyegen egy hologramos bórmolekula látható, amelynek tanulmányozásáért William Lipscomb amerikai vegyész kapott Nobel-díjat 1976-ban.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése