2017. november 26., vasárnap

Mangavilág

A japán képregények, azaz mangák közül kiemelkedik a Dragon Ball című, ami 1984-1995 között jelent meg heti rendszerességgel. A sorozat befejezése után egy 42 kötetes könyvsorozatban jelentették meg újra az egész történetet, sőt azóta több folytatás (Dragon Ball Z, Dragon Ball GT, Dragon Ball Kai) is készült. A nyomtatott képregények mellett, az 1986-89 között játszott (153, nagyjából 30 perces rész), azonos című animesorozat, azaz japán rajzfilmsorozat is hatalmas sikernek örvendett. A Dragon Ball név a hét sárkánylabdára utal, amiknek összegyűjtése után megidézhető lesz Shenlong, a sárkány, aki egy kívánságot teljesít, majd újra szétszórja világszerte a labdákat és egy évig használhatatlanok lesznek.
A sztori főszereplője Son Goku, egy tizenkét éves fiú, aki kalandjai során a világ legerősebb harcművésze lesz, a történet végén pedig már nagyapa. Segíti őt sok barátja és társai, de élete során számos ellenfele is lesz. Csillagharcosként Gokunak nem nő a haja, mindig csillag alakú, mindig ugyanabban az edzőruhában van, ereje és képességei viszont folyamatosan fejlődnek. A bélyegeken társaival látható, akik közül többen először ellenfelei voltak. Ilyen a zöld bőrű Ifjú Sátán, az alatta levő Vegita, az alsó sorban levő Son Gohan, aki Goku első fia, illetve a levendulaszínű hajú Trunks.  A képen látható kisívet 2012-ben bocsátotta ki a Japán Posta a leghíresebb mangákat bemutató sorozat 17. részeként.     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése