2019. március 23., szombat

Madárrezervátum Afrikában

A nyugat-afrikai Szenegálban található a kontinens egyik legjelentősebb lápvidéke, a Szenegál folyó mentén. 400 madárfaj talál itt menedéket, melyek közül több száz vándormadár Európából. Ezt felismerve hozták létre 1971-ben a Djoudj Nemzeti Madárrezervátumot, mely hivatalos védelmet nyújt nemcsak a madaraknak, hanem más fajoknak is. 1977-ben, a vadvizek és azok madárállományainak védelmét biztosító ramszari egyezmény része lett, 1981-ben pedig a Világörökség része. Száraz évszakban, a 160 négyzetkilométeres területen másfél millió madár található meg. A Szaharát átrepülve itt jutnak először édesvízhez, ezért is olyan jelentős ez a terület. Mindezek mellett Nyugat-Afrika legnagyobb pelikánkolóniája él itt, de ez a csíkosfejű nádiposzáták legnagyobb telelőhelye is. a rezervátum kétszer került veszélyeztetett státuszba: először egy vízi erőmű építése miatt, másodszor pedig betolakodó növényfajok miatt, de szerencsére mindkét problémát sikerült kiküszöbölni. A képen látható bélyegsort 1974-ben adta ki a Szenegáli Posta, az utolsó három bélyeget légiposta értékként. Az elsőn egy 50-60 centiméter testhosszú pettyes búvárcsibe látható, amit a hazánkban is megtalálható kalanasgém követ. A harmadik bélyegre az állatkertekből is ismert feketenyakú koronásdaru került, a következő értékre pedig egy kis kócsag és több nagy kócsag. Ezek ugyancsak megtalálhatók a Kárpát-medencében. Az összefüggő párra rózsás flamingók kerültek, a szelvényen pedig egy térkép látható, amin a park helyét is jelölik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése