1929. január 10-én mutatta be a Le XXe Siecle című újság gyermekmellékletében a Tintin kalandjai című képregényt, ami azonnal hatalmas siker lett. Az Hergé (1907-1983), belga illusztrátor által készített képregényt a mai napig 50 nyelvre fordították le és több, mint 200 millió példányt adtak el belőle, amellett, hogy készült belőle mozifilm, rádiójáték, de még színpadi mű is. 2014-ben jelent meg ez a belga bélyegfüzet, amin a képregénysorozat karakterei jelennek meg. A bal felső sarokban maga Tintin, a kíváncsi, ezért rendszeresen bajba kerülő, számos kalandot megélő riporterfiú látható, mellette pedig Bianca Castafiore, a sorozatban rendszeresen visszatérő opera énekesnő látható, aki mindig Charles Gounod Faust című operájának egyik áriáját énekli, ami elől folyamatosan menekül Tintin. Alattuk Dupond és Dupont, a két ügyetlen rendőrfelügyelő, illetve Tintin kutyája, Milu, a fehér foxi látható. A harmadik sorba Tryphon Tournesol professzor, a nagyothalló felfedező és feltaláló, valamint Archibald Haddock, a részeges hajókapitány került. A negyedik sorba Abdullah, az elkényeztetett, rosszcsont és másokkal mindig szórakozó ifjú arab herceg került, mellé pedig Csang Csong Csen, Tintin kínai barátja. Az utolsó sorba Alcazar tábornok, aki a puccsista katonatisztek karikatúrája és Nestor, Haddock kapitány kastélyának komornyikja látható.
Az öntapadós bélyegek értéke darabonként 0,70 euró.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tintin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tintin. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. március 6., péntek
2015. január 15., csütörtök
A vonaton
Bár 1868-2004 között működött Magyarországon postavonat, a Magyar Posta soha nem bocsátott ki vasúti csomagszállításra használt bélyeget. Több országban azonban, többek között Belgiumban a mai napig bocsátanak ki ilyen típusú bélyegeket. Az első belga vasútvonalat 1835-ben adták át, és 1879-ben bízták meg a helyi vasúti vállalatot, hogy szállítson postai küldeményeket: külön csomagokat és leveleket. A kezdetektől fogva adtak ki bélyeget a csomagok bérmentesítésére, de ezek a fuvarlevélre voltak ragasztva és nem a csomagra. Egy idő után különböző bélyegzőket használtak a vasútállomások, a posták és a távirati irodák, 1928-tól pedig kis méretű csomagokra is bocsátottak ki bélyeget Colis Postal-Postcollo felirattal.
Ezt a blokkon 2007-ben bocsátotta ki a belga államvasút (SNCB/NMBS), amelynek logója a bélyeg jobb felső sarkában látható. A képen Tintin, Hergé (1907-1983) belga képregényíró kalandkedvelő képregény-figurája látható.
Sokszor a vasúti csomagszállító bélyegek nem számítanak hivatalos postai bélyegnek, hanem inkább parafilatéliai terméknek, azaz a hivatalosan kibocsátott bélyegre hasonlító bélyegnek (például levélzáró). Ez számos kérdést vet fel, illetve emiatt sokszor bélyegkatalógusokban sem találhatók meg ezek a bélyegek, kivéve (többek között) a belgát, ami hivatalos postai bélyegnek számít a kezdetektől fogva.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)