2014. július 18., péntek

Kolibrik

Egy 1983-as, kolibriket bemutató bélyegsor a mai választás, amit a Karib-tenger egyik szigetén Montserraton bocsátottak ki. A kicsike sziget az Egyesült Királyság tengerentúli területeinek egyike. Ezek a területek mind önálló bélyegkibocsátók, de a bélyegeken az angol uralkodóra utaló oldalprofilja, vagy nevének rövidítése is rajta van. A bélyegsoron az EIIR, azaz II. Erzsébet királynő monogramja olvasható. A szigetet Kolumbusz fedezte fel, aki egy katalán kolostorról nevezte azt el. Érdekesség, hogy az ír sziget angol leigázása után sok írt száműztek a szigetre, hogy aztán a helyi ültetvényeken az Afrikából behurcolt feketék mellett rabszolgaként dolgozzanak. A sziget igazán ismert 1995-ben lett, amikor az addig szunnyadó Soufriere vulkán kitört és a fél szigetet, köztük a fővárost, Plymouth-t elpusztította.
A bélyegeket négy kolibrifaj látható: a kékfejű és a zöldtorkú kolibrik, az antillai sisakoskolibri és a bíbortorkú kolibri. Ezek közül egyik sem endemikus faj, amit azt jelenti, hogy csak Montserrat szigetén él. A kis szigetország 2014 elején is bocsátott ki kolibris bélyegeket, de azokon más fajok láthatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése