2014. november 29., szombat

Fényképész ősök

A bal felső bélyegre az első nemzetközileg elismert kanadai fényképész William Notman (1826-1891) került, aki Skóciában született és 1856-ban költözött Montrealba, ahol rövidesen egy népszerű fényképészetet kezdett üzemeltetni. Első jelentős megbízása, a Szent Lőrinc-folyón épülő Victoria híd építésének dokumentálása volt. A hídavatáskor is jelen volt Notman, aki az ott készült képeket (és más Kanadáról készült fotókat) egy juharfadobozban elküldette Viktória királynőnek, aki el volt ragadtatva a képektől. Notmantól jobbra William Hanson Boorne (1859-1945) látható, aki 1882-ben költözött Bristolból Manitoba államba, majd Calgaryba, ahol fényképészetet nyitott. Boorne elsősorban a környéken élők mindennapjait, a települések fejlődését és a vasútépítést fotózta. Sok képet készített az őslakosok életéről is. A bal alsó sarokba a gazdag skót családból származó Alexander Henderson (1831-1913) került, aki ugyancsak tájképeiről volt ismert. Notmannal ellentétben, ő inkább romantikus brit viktoriánus fényképészetet helyezte előtérbe a realista fényképészettel szemben. Henderson a Kanadai Vasúti Társaság hivatalos fényképésze volt, így egész Kanadát beutazta és körbefotózta. Az utolsó bélyegen Jules-Ernest Livernois (1851-1933) látható, aki a quebeci fényképészet egyik legnagyobbika volt, elsősorban portréfotókat és városi jeleneteket készítve. Tehetségét apjától, Jules-től örökölte, aki úttörője volt. a kanadai fényképészetnek. A képen látható négyestömböt 1989-ben adta ki a Kanadai Posta.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése