2014. november 13., csütörtök

Postaszövetség

A berni központú Egyetemes Postaegyesület (UPU) 1874-ben jött létre, hogy biztosítsa a postai küldemények nemzetközi áramlását, az országból országba történő szállítást, később pedig, hogy világszerte koordinálja a postapolitikát. Korábban minden ország külön-külön meg kellett egyezzen, ha nemzetközi postaforgalmat akart bonyolítani. A bonyolultság miatt az Egyesült Államok 1863-ban kezdeményezte a postaforgalom egységesítését, de csak tizenegy évvel később döntött úgy Heinrich von Stephan, a Német Birodalom postaügyi minisztere, hogy létrehoz erre egy szervezetet. Az UPU 1948-ban az ENSZ égisze alá került, azóta is annak egy szervezete. A Postaegyesület négy részből áll: a stratégiai döntéseket hozó Kongresszusból, amit 2018-ban Etiópia fővárosában rendeznek meg, a Szervezeti Tanácsból, a Postaügyi Tevékenységek Tanácsából és a Nemzetközi Irodából. 1989-ben bocsátotta ki az Amerikai Posta ezt a képen látható négyestömböt, annak emlékére, hogy Washingtonban tartották a 20. kongresszust. A bélyegek futurisztikus űrjárműveket mutatnak be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése