2014. november 6., csütörtök

Holdújév

2013-ban ezzel a bélyeggel köszöntötte az Amerikai Posta a kínai holdújévet vagy más néven tavaszünnepet, amelyet a világ népességének egynegyede ünnepel. Az öntapadós kisíven petárdák láthatók, illetve a kínai horoszkópból ismert 12 állatjegy. Ez az ünnep a kínai közösségek legnagyobb ünnepe, amit világszerte megünnepelnek úgy, hogy a családok összegyűlnek és ajándékot adnak egymásnak. A tavaszünnep időpontja évről évre változik, idén január 31-én volt, jövőre február 19-én lesz. Az ünnepség során az otthonokat kitakarítják, de úgy, hogy a szemetet a szoba közepére kell söpörni, hogy a jó szerencsét ki ne söpörjék. a házból. Ezért a hátsó ajtón, lehetőleg óvatosan kell kivinni, söprűt eldugni. Az ünnep egyik legfőbb eleme a petárdadurrogtatás, ami a rossz szellemek elzavarására szolgál. Negatív értelmű szavakat nem szabad használni, sőt a négy szót sem, mivel az kínaiul hasonlít a halál szóhoz. A legfőbb ajándék pedig a hong bao, azaz piros tasak ajándékozása, amibe papírpénzt csomagolnak a gyerekeknek.A piros színű dolgok mellett a narancs is elengedhetetlen kellék, ez is jó szerencsét hoz. Bár régebben hosszabb ideig tartott az ünnep, most már alig egy hetet kapnak az emberek, akik a lampionünneppel zárják a kínai holdújévet.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése