2015. január 4., vasárnap

Flamenco

Ha minden idők legjelentősebb és legbefolyásosabb flamenco énekeséről kérdeznénk spanyolokat Camarón de la Isla (született José Monje Cruz) nevét mondanák. Spanyol cigány családban született, első énekversenyét 16 évesen nyerte. Madrid leghíresebb flamencotermében lett állandó fellépő, itt ismerte meg Paco de Lucía gitárművészt, akivel forradalmasították a flamencót (neve új flamenco lett), ünnepelt sztárok lettek és 1969-77 között kilenc albumot jelentettek meg közösen. De a művész drogfogyasztása és dohányzása súlyos következményekkel járt: 41 évesen tüdőrákban halt meg 1992-ben. Temetésén több mint százezer ember vett részt, halála után pedig számos kitüntetésben részesült. 2000-ben megkapta a Flamenco aranykulcsa kitüntetést, a negyedikként 1862 óta. Lola Flores (született María Dolores Flores Ruiz; 1923-95) az andalúziai néphagyományok és flamenco művészet egyik kiemelkedő alakja volt. Énekesnőként, táncosként, színésznőként dolgozott, tucatnyi filmszereppel. Legnagyobb sikereit folklór műsoraival aratta, melyekben partnere Manolo Caracol (1909-73) volt. Flores mellrákban hunyt el 72 évesen. Mindhárom gyermeke énekes lett, fia, Antonio Flores anyja halála után depressziós, majd öngyilkos lett. Camarón és Flores neveire klikkelve meghallgathattok egy-egy dalt tőlük. A spanyol bélyegeket 1996-ban adták ki.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése