2015. március 18., szerda

Csipkés főtér

Az Észak-Belgiumban található Bruges rendkívüli város: évszázadokkal ezelőtt az egyik legfontosabb kereskedelmi központ volt, aminek köszönhetően rendkívül gazdaggá vált. Számos művész alkotott a hajózható csatornákkal szétszabdalt városban, akiket a vagyonos családok és egyházi felekezetek megfizettek. A Grand-Place, azaz Főtér vagy Piactér is erről a gazdagságról uralkodik. 2012-ben jelent meg ez a bélyegblokk, ami a tér látnivalóit hivatott bemutatni. Legfelül középben a XII. századi harangtorony áll, ami 83 méteres magasságával uralja a teret. Mellette jobb oldalt a tér két legrégebbi háza, a XV. századi Boechoute és a Cranenburg-ház, ahol 1488-ban a dühös tömeg fogva tartotta Habsburg Miksát, amíg az meg nem hallgatta a város követeléseit. Alulra a tér lakóházai kerültek, balra pedig az 1887-1892 közt épült Tartományi Székház, ahol egészen 1999-ig székelt Nyugat-Flandria kormánya. A bal szélső bélyegen pedig Jan Breydel és Pieter De Coninck szobra került, a mészárosé és a takácsé, akik bruges-i lakosokként megfutamították a város francia helyőrségét az aranysarkantyúk csatájában 1302-ben. Aki nem tudta kiejteni megfelelően a jelszavukat (Schild en Vriend, azaz Pajzs és barát), azt megölték: 1800-an haltak meg így. Ezen felbuzdulva a helybéli parasztok és kézművesek is összecsaptak a franciákkal, akik elmenekültek és eközben nagyjából 700 aranysarkantyút hagytak hátra. Innen a csata elnevezése. A szobor 1887-ben készült. A város egyik legismertebb terméke a XVII. század végétől készített csipke, amire a bélyegblokk jobb alsó sarka emlékeztet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése