2015. március 19., csütörtök

Tengeri szárnyasok

Alderney a La Manche csatornában található Csatorna-szigetek legészakibb tagja, Guernsey szigetének a fennhatósága alá tartozik, de önálló belső önkormányzattal bír és a brit koronafüggőség része. Ez azt jelenti, hogy a brit Korona tulajdona, de nem tagja sem az Egyesült Királyságnak, sem az Európai Uniónak. A kis sziget elsősorban a turizmusból és a mezőgazdaságból él, de a bélyegkibocsátásból is jelentős bevételi forrásuk származik. Ezen a 2006-os bélyegen a szigeten élő madarak közül hat látható. Az első bélyeg egy a sziklapárkányokon fészkelő, a viharmadárfélékhez tartozó északi sirályhojsza látható. Mellette a szula látható, ami elsősorban táplálkozási szokásáról ismert: olyan módon csapódik a vízbe, mintha egy kés szállna bele. 15-35 méter mélységig képes a víz alá bukni kisebb rákokért vagy halakért. A harmadik bélyegre a mindenevő heringsirály került, ami rendszeres vendég Magyarországon is, de nem védett. A második sort az európai viharfecske indítja. Ez a legkisebb tengeri madár a maga 15-16 centiméteres hosszával. Nem fél az emberektől és rendszeresen látható hajók környékén is. Középre a sirályfélékhez tartozó háromujjú csüllő került. Ennek a fajnak szinte teljesen visszafejlődött a negyedik lábujja, innen a neve. Az Atlanti- és a Csendes-óceánok északi részén is megtalálható ez a madár. A legnagyobb értékű bélyegen a lunda látható, ami színes, csíkozott csőrének köszönhetően az egyik leginkább felismerhető madár. A földön fészkelő madarak az Atlanti-óceán északi szigetein honos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése