2015. március 5., csütörtök

Indiános történetek

James Fenimore Cooper (1789-1851) születésének kétszázadik évfordulójára bocsátotta ki ezt az ötöscsíkot a Szovjet Posta 1989-ben. (Cooper rendkívül népszerű volt a keleti blokkban, így a Szovjetunióban és Magyarországon is.) Mindegyik illusztráció Cooper egy-egy regényét veszi témául. Ő az első, világirodalmi jelentőségű amerikai író, akinek regényei amerikai témákat dolgoznak fel: a vadont, a telepeseket, indiánokat, a helyi lakosságot és az észak-amerikai háborúkat.Tengerészeti témájú művei mellett, 1823-41 között öt regénye jelent meg az amerikai vadonról, amelynek összefoglaló címe a Nagy Indiánkönyv (Leatherstocking Tales). Az első bélyegen a Vadölő (The Hunter) látható, amit Az utolsó mohikán (The Last of the Mohicans) követ. Ezt tartják legjelentősebb alkotásának, amit már többféle művészeti ágban is feldolgoztak. A középső bélyegre a Nyomkereső (The Pathfinder) került. A Bőrharisnya (The Pioneers) és A préri (The Prairie) láthatók az utolsó bélyegen. Cooper nem kronologikus sorrendben írta meg regényeit, a Vadölőt írta meg utoljára pedig ez időrendi sorrendben az első. A történetekből a legismertebb karakterek: a Hutter család, Csingacsguk, Unkasz, az utolsó mohikán, a Munro lányok, Ravasz Róka, Ishmael Bush, Oliver Effingham, illetve Natty Bumppo, aki Sólyomszemként, Bőrharisnyaként és Nyomkövetőként is szerepel. A történetekben vannak visszatérő karakterek, de a legtöbb csak az adott műben jelenik meg. Cooper a mai napig népszerű író, akiről néhány évtizede több bélyeget is kibocsátottak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése