2015. április 30., csütörtök

A kommunikáció úttörői

Sir Rowland Hill születésének kétszázadik évfordulójára és az első drótnélküli távíróval készült üzenet százéves évfordulójára bocsátotta ki a Brit Posta ezt a bélyegsort, amit Czeslaw Slania (1921-2005) világhírű bélyegillusztrátor készített 1995-ben. (Slaniáról már korábban többször is írtam.) Hill (1795-1879) a modern postaszolgálat atyjának tekinthető. Feltalálóként és újítóként kampányolt a Brit Királyi Posta egységesítéséért, amelyből az 1940-ben elfogadott Egységes Penny Posta Törvény lett. Ennek értelmében a posta kormányzati monopóliummá vált, ellenőrizhetővé tették a levélszállítást, nagyobb tömegeknek lett hozzáférhető szolgáltatás a posta és minden feladás egy pennybe került (nagyjából 28 grammonként, azaz fél unciánként) távolságtól függetlenül. Előregyártott borítékot is lehetett vásárolni, illetve megjelent a postai bélyeg (a Penny Black 1840-ben), amelyet fel lehetett ragasztani a levélre. Ez jelezte, hogy a küldő kifizette a szolgáltatást és az átvevőnek nem kell. Az első bélyegen a fiatal Hill látható a törvényjavaslattal a háttérben, míg a másodikon az idősebb Hill az első bélyeggel, a Viktória királynőt ábrázoló Penny Blackkel. A harmadik és negyedik bélyegeken Guglielmo Marconi (1874-1937) olasz feltaláló és elektromérnök került. Neki köszönhető a drótnélküli távíró és a későbbi rádió. Első jeleit több, mint két kilométerre tudták fogni, de sajnos hazájában, Olaszországban kísérlete nem talált követőkre, így Londonba költözött, ahol a drót nélküli kommunikáció lehetőségeire először a Brit Posta figyelt fel. Az első távíróval látható a harmadik bélyegen, az utolsó bélyegen pedig a süllyedő Titanic látható, ami a drót nélküli távíróval adta le vészjeleit. Ennek köszönhetően ért oda először a Carpathia nevű hajó, majd a többi.        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése