2015. április 16., csütörtök

Motorozzunk!

2014 végén került kibocsátásra ez a kisív, amely magyar motorkerékpárokat mutat be. A bélyegeken látható képeket Maróti József veterán-gépjármű restaurátor készítette a saját, Budapesten látható magángyűjteményéből. A bélyegen különleges technikával készültek, ugyanis az ofszet nyomás mellett, a bélyegek 3D UV-lakkozást kaptak, amitől a motorok fényesek lettek. A keretben korabeli fotók és újságcikkek láthatók, a motorok hátterét pedig különböző helyszínek adják.
Az első magyar motort Bánki Donát (1859-1922) tervezte 1894-ben, Csonka János (1852-1939) motorjával. 1900-ban a Magyar Királyi Posta, - a világon elsőként - gépesíteni akarta a levél- és csomagszállítást és felkérték a Bánki-Csonka duót egy jármű megalkotására, ebből lett a motoros tricikli. Az 1920-as évekre már sorozatban gyártották hazánkban a motorokat, több gyárban is, egészen 1975-ig. Ezek a járművek világviszonylatban is minőségi terméknek számítottak, több rangos elismerést kaptak. A bélyegen látható motorok pedig felülről jobb irányba:
Csepel WM98 (Szívtankos) 1932-ből a Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt.-ből. Itt készült a harmadik bélyeg is, amin egy Csepel Túra 100-as látható 1948-ból. A második bélyegen egy 1942-es Mátra 100-as látható Urbach László Motorgyárából, a negyedikre pedig a Csepel 250-es került. A második sort a Csepeli Motorkerékpárgyárból a Csepel 125 T és a Pannonia TLT (Duna oldalkocsis) indítja és a Danuvia Szerszámgépgyár Danuvia 125-öse, és az Egri Finomszerelvénygyár Bervája fejezi be. A Danuvia 125-ös az egyik legnépszerűbb motor volt, 12 év alatt 157 ezret adtak el belőle. A harmadik sorba a Danuvia Moto-Cross, a Pannonia T5 Export, a Pannonia P10H (a H a halk szó rövidítése volt) és a Pannonia P20 kerültek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése